IT hírek
:: 2015. március 2. - 11:40
A kommunizmus áldozataira emlékeztek Nagyatádon

Mottó: „...A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke, vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja.” (Egy sokak által Szolzsenyicinnek tulajdonított idézet, amely a szerzőjének kilététől függetlenül még tökéletesen igaz…)

A somogyi 2-es választókerületben, február 28-án egy - a koszorúzást megelőző - rendhagyó „történelemóra” keretei közt emlékeztünk meg a kommunizmus áldozatairól. A Jobbik Nagyatádi Alapszervezete és Ifjúsági tagozata által szervezett rendezvényen nem csupán helybéliek, hanem csurgói, segesdi, lábodi, barcsi tagtársaink is tiszteletüket tették. Az előadás során, melyről a városi televízió is összeállítást készített, igyekeztem néhány magát máig makacsul tartó hazugságról lerántani a leplet, feltenni egy-két olyan kényelmetlen kérdést, valamint fókuszba állítani jó pár olyan tényt, amelyekre a gulágrelativizáló baloldali mainstream értelmiség máig nem tudott választ adni.

A Le Monde szerkesztője, Nicholas Weill akkora tömegsírnak nevezte a kommunizmust, mint a földgolyó maga, s ha arra a legalább százmillió ártatlanul elpusztított életre gondolunk, amelybe a megvalósíthatatlan, s már eredetétől fogva embergyilkos eszme huszadik századi történelmi kísérlete került, akkor egyáltalán nem állunk messze a valóságtól. XI. Piusz pápa Divini Redemptoris c. ’37-es enciklikájában szintén világosan fogalmazott, amikor a liberális materializmus végtermékének, teljesen gonosz társadalmi berendezkedésnek nevezte a bolsevik tanokat. A lenini terminológia szerinti „hasznos idióták” által a mai napig mentegetett tömeggyilkos ideológia világméretű rombolását kísérő tudományos hallgatás falát áttörő Konrad Löw, „A kommunista ideológia vörös könyve. 

Marx és Engels – A terror atyjai”, vagy a Hamersveld-Klinkhamer szerzőpáros által írt „Könyörtelen messianizmus” című munkákban egyértelmű bizonyítást nyer, hogy nem a tízmilliók haláláért felelős Sztálin torzította el a lenini, marxi tanokat. Hiszen ahogyan Milovan Gyilasz is rávilágított, Sztálin nem azért tudta a hatalmat megkaparintani, mert elferdítette Marx útmutatását, hanem pontosan azért, mert konzekvensen megvalósította azokat… Éppen ezért jogos a „szentségtörő” kérdés! Ha a náci rendszer 25 millió halottja magát a nemzetiszocializmus lényegét jelenti, akkor miért van az, hogy egyes GULAG- és holodomor-relativizáló baloldaliak számára a kommunizmus 100 millió áldozata csak a rendszer félresiklása, amolyan mellékszál? Áldozat és áldozat között nem lenne szabad különbséget tenni, de újra és újra kénytelenek vagyunk szembesülni a messziről bűzlő, impertinens kettős mércével… Egy nagyon komor, megrázó, de nyilván korántsem teljes történelmi tabló felvillantásával próbáltam bemutatni, hogy a gyakorlatban mit is jelentett a létező kommunizmus azokban az országokban, ahová betette ördögpatás lábát. Röviden szó volt a Pol Pot vezette kambodzsai vörös khmerek négy évig tartó tébolyult terrorjáról, amelynek során 1975-79 között pusztító rémuralmuk során, elképzelhetetlen brutalitással irtották ki a már amúgy is sokat szenvedett ország lakosságának csaknem egyharmadát. Köztük az osztályellenségnek kikiáltott szinte teljes városi lakosságot, az idegen nyelveket beszélőket, az értelmiséget, melynek „bűnös jelekéül” sokszor elég volt az, hogy szemüveget viseljen valaki… Beszéltem az Észak-Koreát máig sötétségben tartó, és azt minden tekintetben megnyomorító, az ártatlanul elítélt politikai foglyok még ártatlanabb gyermekeit szabadon leöldöklő gyilkos rendszerről.

 

Szó esett a „Skarlátvörös emlékmű” c. magyarul sajnos kiadásra még nem került könyv Mao-t leleplező borzalmairól, a kínai kommunizmus kannibalizmusba torkolló „nagy ugrás”-áról, ahol még az emberevésben sem jött létre a kommunisták által hirdetett egyenlőség, hiszen a eszement gazdaságpolitika miatt éhenhaltak hulláiból többnyire csak a kommunista pártfunkcionáriusoknak jutott… Természetesen megkerülhetetlen volt a Szovjetunió szocialista pokla, a Szolzsenyicin által vádpadra állított GULAG, melynek Matvej Berman mellett Naftalij Frenkl, a konstantinápolyi zsidó származású kereskedő, majd szovjetunióbeli aranyfelvásárló lett az egyik legtöbbet emlegetett hóhéra s vezetője. Fenkl így fogalmazta meg a milliókat elemésztő, politikai alapon elítélt rabszolgákkal feltöltött kényszermunka- és haláltábor-hálózat filozófiáját: „A foglyokból az első három hónapban ki kell préselni mindent, attól fogva nincs szükségünk rá.” Magát a rendszer sátáni kvintesszenciáját jelentette Krilenkónak, a szovjet igazságügyi népbiztosság vezetőjének ars poeticája is: „Nem csak a bűnösöket kell kivégezi. Az ártatlanok kivégzésével még nagyobb hatást gyakorolhatunk a tömegekre.” Hasonlóan sokkolóak voltak a Sztálin által mesterségesen előidézett, 6-10 millió halálos áldozatot követelő, ’32-’33-as ukrajnai éhínség, a holodomor felvillanó képei és történetszilánkjai is. S Lazar Kaganovics - Sztálin jobbkeze, fő pribékje e méretét és kegyetlenségét tekintve is felfoghatatlan genocídiumban - hóhértársai többségéhez hasonlóan, természetesen ágyban, párnák közt fejezhette be életét, 1991-ben, 97 éves korában… Nem véletlen, hogy máig aktuális, ezerszeresen jogos az egykori orosz ellenálló, Vlagyimir Bukovszkij kérdése: Hol késik a kommunizmus bűnöseinek nürnbergi pere? Az előadás végén, dióhéjban a hazai kommunista bűnök felsorolása sem maradhatott ki. A Hősök tere magyar nemzeti nagyjainak szobrait 1919. május elsején vörös rongyokba burkoló, 133 napos dicstelen uralmuk alatt Haynaunál négyszer több embert legyilkoló Tanácsköztársaság söpredék népbiztosainak gonosztetteitől kezdve, a második világháború után ismét az ország nyakára telepedő, Rákosi-féle banda országvesztő, nemzetrontó bűnein -a soha el nem feledhető Recsken, hortobágyi deportálásokon, ÁVO-s kegyetlenkedéseken, parasztságot megnyomorító padláslesöpréseken és kollektivizáláson, az egyházüldözésen - keresztül, egészen a mára vonatkoztatható konklúzióig, melyet legjobban Márai Sándor fogalmazott meg: „A kommunistáktól nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan konok és veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem meztelen életét és a zsákmányt."

 

Ander Balázs országgyűlési képviselő

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya