IT hírek
:: 2014. december 18. - 12:03
Állatmenhely létrehozását szorgalmazza a mezőkövesdi IT

A Jobbik Ifjúsági Tagozatának mezőkövesdi tagjaiként és önkormányzati képviselőként számunkra kiemelten fontos az állatok védelme, szeretete, ezért is választási programunkban állatmenhely létrehozását szorgalmaztuk, amiről továbbra sem tettünk le.

Természetesen ez egy komplex folyamat, amelyben nem csak a menhely létrehozása tartozik bele, hanem az állatok elhelyezését érintő tevékenységek mellett egy ivartalanítási program. Ebben tudnának segíteni a mezőkövesdi állatorvosok és a civil lakosság. Támogatásuk nélkül az ilyen jellegű tevékenység szervezése sajnos tapasztalatink szerint nem szokott jól sikerülni.


November végén testületi ülés keretében újított szerződést a gyepmesteri telep üzemeltetésére az önkormányzat. Mivel ezt a sokszor nem hálás feladatot is el kell végezni valakinek, így támogattuk a szerződéshosszabbítást.

Mivel célunk, hogy a szóban forgó állatmenhely létrejöhessen Mezőkövesden, a mai nap folyamán képviselői jogkörünkkel élve kilátogattunk a Repülőtér melletti hulladékátrakó és gyepmesteri telepre, tájékozódni az ottani állapotokról, az oda kerülő állatok és állati hulladékok további sorsáról.

Megérkeztünk, kiszálltunk a kocsiból, a telep- és a „rend szigorú őrzője” már nagy léptekkel közeledett hozzánk. Véleménye szerint nekünk képviselőknek semmi keresnivalónk az önkormányzat által fenntartott területen, ő oda nem enged be, és különben sem hiszi, hogy képviselők vagyunk. Sokat nem vitatkoztunk, mert értelmi képességeink köszönő viszonyban sem voltak egymással, így közöltük, hogy megvárjuk a telepvezetőt és mindenképpen be fogunk menni.

Pár telefon és kis idő múlva már meg is érkezett a „sintér” és személyesen a VG. Zrt. igazgatója. Akaratlanul is a 101 kiskutya c. film jutott eszünkbe, és az ott látott állatokat nem szerető, velük durván bánó bűnöző kinézetű egyén képe.

Nos, ez teljesen alaptalan volt, mert úgy tapasztaltuk, hogy a lehető legalkalmasabb ember vezeti a gyepmesteri telepet. Szakmailag felkészült, lelkiismeretes, széleskörű ismeretekkel rendelkező, állatbarát, az előírásokat maximálisan betartó, az állatok igényeit szeme előtt tartó, a közösséget szolgáló, a társadalmat építő Szilvási József személyében. Így a sintér szó használata az ő esetében nem jogszerű többé. Saját költségén kutat fúratott, illetve humánus állatbefogó ketrecet épített.

Megtudtuk és szemrevételeztük, hogy az állati tetemeket/hulladékokat megfelelő kezelést követően Debrecenbe szállítják feldolgozásra. A telephelyen minden állat megfelelően tiszta kenelben/ketrecben volt elhelyezve, tiszta ivóvíz és megfelelő étel volt előttük, szemlátomást jó állapotban voltak. Jelenleg 5-6 kutya vár gazdára, amit hízelgésükkel is tudtunkra adtak.
Azonban hangsúlyozni kell, hogy a gyepmesteri telep működtetése fontos feladat, de a megfelelő állatvédelem (állatok oktalan kínzásának, pusztításának megakadályozása, megfelelő tartásuk, kíméletük biztosítása) ma már társadalmilag elvárt tevékenység, amely társadalmi és hatósági intézkedésekkel és megfelelő propagandával valósul meg. Ezért elengedhetetlen a gyepmesteri teleppel együttműködő állatmenhely, amely a helyi állatorvosi közösség és a civilek támogatását is élvezi. Az ifjúsági tagozat tagjaiként továbbra is folytatni fogjuk minden teremtmény, köztük a háziállatok védelmét is.

 

Lukács Attila

Fügedi Richárd

A Jobbik Ifjúsági Tagozatának mezőkövesdi tagjai

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya