IT hírek
:: 2015. július 23. - 00:10
Az EFOTT-on járt a Jobbik Ifjúsági Tagozata
A Jobbik Ifjúsági Tagozat lelkes csapata idén is részt vett a 40. évfordulóját Velencén ünneplő EFOTT-on, amelyet Magyarország legnagyobb hallgatói fesztiváljaként tartanak számon. A szervezők minden évben különös hangsúlyt fektetnek arra, hogy a fiatalok számára ne csak zenei, hanem kulturális programokkal is tartalmassá tegyék a hetet. Ennek keretében alakítják ki a Civil Teret is, amely otthont ad a hallgatói, politikai és egyéb ifjúsági szervezetek sátrainak is.

A fiatalok – különösen az egyetemisták és főiskolások között – minden kutatás szerint toronymagasan a Jobbik legnépszerűbb, és ez az idei EFOTT-on is bebizonyosodott, hiszen a fiatalok idén is a mi sátrunkhoz jöttek a legszívesebben és a legtöbben. Azt a jelentős számú fesztiválozót, akik hozzánk látogattak, mindig jókedvű és segítőkész IT-seinken kívül különféle érdekes és hasznos játékokkal vártuk, mint például a minden hasonló rendezvényen nagy sikert arató Nagy-Magyarország kirakó, melynek kirakását egyedi strandlabdáinkkal jutalmaztuk. Aki tehát az elmúlt héten a Velencei-tónál járt és csodálkozva nézte a vizet, most már tudhatja, hogy miért röpködtek mindenfelé jobbikos gumilabdák J A kirakón kívül négy különböző témájú kvíz is várta az érdeklődőket: műveltségi, történelmi, környezetvédelmi és a Jobbikkal kapcsolatos, melyek kitöltésével szintén különböző jobbikos ajándéktárgyakat lehetett nyerni.

Az EFOTT-ra is sok ezer, a nyári fesztiválokra készített színvonalas újsággal készültünk, melynek híre azóta már az országos médiát is bejárta. A népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, hogy már az első nap elfogyott a kiadványok háromnegyede, pedig a korábbi években sem készültünk nagyobb mennyiséggel. A 20 oldalas újság szórakoztató, rendhagyó interjúkkal teli, például az első oldalakon Vona Gábor mesélt egyetemi éveiről és egy húzósabb egyetemi buliról, a Trollfoci adminok is nyilatkoztak népszerű facebookos oldaluk kulisszatitkairól, de a facebookon közel 800.000 kedvelővel büszkélkedő Tibi atya italhoroszkópja is helyet kapott a kiadványban. Természetesen a könnyedebb témák mellett szó esett a fiatalokat érintő legégetőbb problémákról és az arra megoldást kínáló jobbikos javaslatokról is. Az idei újságunkat ajándék matricákkal is színesítettük, amely annyira népszerű volt, hogy már az első nap szinte minden felületen viszontláthattuk őket.

Idén is minden nap a sátrunk vendégei voltak jobbikos országyűlési képviselőink: Farkas Gergely, a Jobbik IT elnöke egész héten készségesen válaszolt a fiatalok kérdéseire, valamint képviselte szervezetünket a politikai pártok ifjúsági szervezeteinek kerekasztal-beszélgetésén, többek között az egyetemi közéletet és a fiatalokat érintő kérdésekben. Szerdán a legfiatalabb honanya, Dúró Dóra, csütörtökön a Jobbik alelnöke, Z. Kárpát Dániel, pénteken pedig a szintén Jobbik-alelnök Szávay István volt a fesztiválozók beszélgetőpartnere. Végül szombaton Novák Előd és Fekete László, az ország legerősebb embere várta az érdeklődőket.

A fesztiválon való részvétel remek lehetőséget biztosított számunkra, hogy a több ezer fiatal között járva még jobban megismerjük a problémáikat, eloszlathassuk a velünk kapcsolatos tévhiteket, kételyeket, kérdéseikre válaszolva ismertethessük az álláspontjainkat, nem mellesleg örömmel láttuk, hogy véleményformáló hatással vagyunk rájuk egy-egy beszélgetés után. Idén nyáron folytatjuk ezen missziónkat a Campus Fesztiválon, a Szegedi ifjúsági Napokon illetve a Jobbik IT nyári táborában, amely idén szintén az EMI-tábor részeként fog zajlani az erdélyi Gyergyószentmiklóson.

 

 

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya