IT hírek
:: 2018. augusztus 11. - 13:59
Sajtóközlemény: Diákhitel elengedést az édesapáknak is!
 
A Jobbik üdvözli és támogatja, hogy a HÖOK és az alapvető jogok biztosa is kérvényezi a kormánytól a diákhitel elengedésének feltételeinek újragondolását, kiszélesítve ezen kedvezmény jelenlegi kereteit.
 
Mint ismert, a támogatás révén azoknak a diákhiteles nőknek, akik második gyermeket vállalnak, elengedik a tartozásuk felét, míg harmadik gyermek esetén a teljes összeget. A kedvezmény ugyanakkor – az alapvető jogok biztosának megállapítása szerint is – diszkriminatív módon nem vonatkozik a diákhitellel rendelkező apákra.
 
A Jobbik már 2014-ben is és azóta többször kezdeményezte, hogy az állam részben vagy egészben engedje el a gyermeket vállalóktól a diákhitel-tartozást. Javaslatunk azonban a kormány rendeletével ellentétben nem tartalmaz családon belüli diszkriminációt, így az édesanyák mellett az édesapákra is kiterjesztenénk ezt a családtámogató intézkedést. Sajnálatos, hogy a kormány ezt nem vette figyelembe, és szánalmas, hogy a kormányzó pártok ifi-szervezetei, a Fidelitas és az IKSZ egyszer sem emeltek szót a fiatal édesapák érdekében.
 
A Jobbik felszólítja a kormányt, hogy a HÖOK kérvényét és a komoly aggályokra rámutató alapvető biztosi jelentést figyelembe véve haladéktalanul tegye meg a vonatkozó rendelet módosítását, és számolja fel a jelenlegi ésszerűtlen, igazságtalan és diszkriminatív állapotot. A Fidelitast és az IKSZ-et pedig arra kérjük, tegyék egyértelművé: hajlandóak-e kiállni a fiatal édesapák mellett a diákhitel elengedésével, vagy ezúttal is csak biodíszletként szerepelnek a kormány mögött.
 
Farkas Gergely országgyűlési képviselő, a Jobbik Ifjúsági Tagozat elnöke

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya