IT hírek
:: 2014. január 28. - 18:06
Elfeledett Legendák - Gyenes Imre pályázata
Az Elfeledett Legendák elnevezésű pályázatunkra sok-sok értékes írás érkezett hozzánk személyekről, akik tevékenységükkel egy közösség javát szolgálták, vagy különleges eseményekről, amelyek példaként állhatnak előttünk. Az elkövetkezendő hetekben ezen pályázatok közül fogunk közzétenni néhányat, olyanokat, amelyek mindannyiunk számára példaértékűek lehetnek. Alább Gyenes Imre pályázatát olvashatjátok, aki Szeleczky Zitáról írt.

A magyar színészek közül talán Szeleczky Zita volt az, aki egész életével és munkásságával példát mutatott magyarságból és hazaszeretetből. Rendíthetetlen magyarsága miatt mellőzték és elhallgatták a Rákosi- és a Kádár-rendszerben egyaránt. Ezzel magyarázható, hogy ma igen kevesen emlékeznek rá.

Pedig Szeleczky Zita olyan a magyar színművészetben, mint Wass Albert az irodalomban. Mindig büszkén vállalta és hirdette magyarságát, bárhová vetette is a sors a nagyvilágban. Nem véletlen, hogy Wass Albert és Szeleczky Zita jó barátságban voltak az amerikai emigráció idején. 

Szeleczky Zita 1915-ben született Budapesten, ahol a II. világháború végéig dolgozott színésznőként. 1937-ben végezte el a Színművészeti Akadémiát.  Pályafutását a Nemzeti Színházban kezdte.  Első filmsikerét 1938-ban aratta, a Jókai Mór Fekete gyémántok című regényéből készült filmben.  1944-ig 26 filmben játszott, legtöbbször főszerepet. A magyar közönség imádta. Népszerűségére jellemző volt, hogy a „nemzet kishúga” becenéven emlegették. 

Színházi és filmes munkája mellett szívesen lépett fel rendezvényeken, ahol Petőfi Sándor, Arany János, Reményik Sándor, Wass Albert és sok más magyar költő verseit szavalta, vagy magyaros érzelmű dalokat énekelt.  Versei és dalai lemezről még ma is csodásan hangzanak. 

A háború végén, amikor az orosz csapatok már Budapesthez közeledtek, a Magyar Művelődés Házában egy hungarista esten lépett fel, ahol elszavalta Petőfi Sándor Föl a szent háborúra című versét: Jön az orosz, jön az orosz, itt is van már valóba… Láthatóan nem örült a szovjet „felszabadítók” érkezésének. 

A szovjet megszállás elől kénytelen volt külföldre menekülni, amivel magyarországi színészi karrierje véget is ért. Minden oka megvolt a menekülésre, mivel a „bűnös” versmondást később népellenesnek ítélte a Rákosi-féle népbíróság. A szovjetek elleni uszítás címén háborús bűnösnek nyilvánították, távollétében 3 év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték. 

Előbb Ausztriába, Olaszországba, majd Argentínába, végül az Amerika Egyesült Államokba ment, de külföldön is mindig hű maradt hazájához. 1951-ben Buenos Airesben megalapította az Argentínai Magyar Nemzeti Színházat, ahol magyar darabokat adtak elő nagy sikerrel az ott élő magyaroknak, többek között Az ember tragédiáját, a Bánk bánt és más magyar színdarabokat. 1952. március 15-én megemlékezést szervezett a magyar szabadságharc évfordulójára. 

1956-ban a magyar forradalom hatására felhívást intézett a világ és Argentína asszonyaihoz, amely az argentin rádióban hangzott el. Világgá kürtölte a nyugati hatalmak képmutató magatartását, amiért hagyták, hogy a szovjet hadsereg eltiporja a forradalmat. Ezután éhségsztrájkba kezdett. 1957-ben emlékműsort készített az ’56-os forradalomról Magyarország, a népek krisztusa címmel. A műsort a szabadságharc verseiből állította össze.

Közben sokat turnézott Brazíliában, az Egyesült Államokban és Kanadában, ahol a magyarlakta vidékeket járta nagy sikerrel. Műsorai: A magyar költészet gyöngyszemei, Magyar Rozika Amerikában, Magyarország, a népek krisztusa, Huszka Jenő-est. 

1963-ban az Egyesült Államokba települt át. Új műsorokat készített magyar nótákból és versekből. Ady Endre, Mécs László, Szabó Lőrinc és Reményik Sándor verseit adta elő. Ezekből lemezfelvételeket is készített, amivel szerte Amerikában és Kanadában turnézott. 

Levelezni kezdett Wass Alberttel, akivel később személyes jó barátságba került. 1973-ban Petőfi-estet rendezett Los Angelesben a költő születésének 150. évfordulójára. Ekkor mutatták be a Költő és a halál, valamint az Özvegyi fátyol című színdarabot.

1990 után többször hazalátogatott Magyarországra. 1993-ban rehabilitálták és bíróság mondta ki a korábbi népbírósági ítélet semmisségét.  1998-ban hazatelepült, de sajnos egy évvel később, rövid betegség után Érden meghalt.

A nagyszerű színésznő nem csak Magyarországhoz kötődött erősen, de Borsod megyéhez is, amelyet szűkebb hazájának tekintett. Édesanyja, Négyessy Amália, a Borsod megyei Nekézseny községből származik, így Zita gyermekkorának boldog nyarait Nekézsenyben töltötte. A család anyagi nehézségei miatt 1930-31-ben Zita átmenetileg Sajószentpéteren lakott rokonoknál és Miskolcra járt iskolába a Tóth Pál Nőnevelő Intézetbe.

Végső nyughelye is Borsodban, Nekézseny községben található, a családi sírhelyen, ahol szülei és testvérei is nyugszanak. A faluban egy emlékházat is berendeztek a tiszteletére, amelyet egyre többen látogatnak.

Síremlékén a következő idézet olvasható: Szépséget a békében, hitet a háborúban, vigaszt az összeomlásban, reményt a hontalanságban. – Adhat-e valaki ennél többet nemzetének?

A színésznő életéről és művészetéről keresztfia írt nagyon szép könyvet Hit és magyarság címmel. Aki többet szeretne megtudni a legmagyarabb színésznőnkről, annak ezt a könyvet mindenképpen érdemes elolvasnia.

Azért, hogy Szeleczky Zita emléke ne halványuljon el, április 20-án, születésének napján megemlékezést tartottunk Nekézsenyben, amit szeretnénk megismételni minden évben. 2015-ben lesz születésének 100. évfordulója, amelyet méltóképpen akarunk megünnepelni. 

Szeleczky Zita valóban megérdemli, hogy példaképül állítsuk a felnövekvő magyar nemzedékek elé. 

Gyenes Imre    

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya