IT hírek
:: 2014. január 21. - 19:26
Elfeledett Legendák - Petrovszki Enikő pályázata

Az Elfeledett Legendák elnevezésű pályázatunkra sok-sok értékes írás érkezett hozzánk személyekről, akik tevékenységükkel egy közösség javát szolgálták, vagy különleges eseményekről, amelyek példaként állhatnak előttünk. Az elkövetkezendő hetekben ezen pályázatok közül fogunk közzétenni néhányat, olyanokat, amelyek mindannyiunk számára példaértékűek lehetnek. Alább Petrovszki Enikő pályázatát olvashatjátok, aki Czepó Jánosról írt, és az első helyezést érdemelte ki.

A pályázatban a nagyapámról Czepó Jánosról szeretnék írni. 

1925. november 13-án született a Békés Megyei Csorváson. 57 évnyi házasságot, 7 felnevelt gyermeket, és 14 unokát hagyott az utókorra. 2003. október 2-án hunyt el, fél évvel felesége halála után. 

Már kamaszkorában is különleges gyerek volt. Magas történelem és földrajztudásra tett szert. Előfordult, hogy elemi iskolásként már ő is tartott órákat a tanyasi iskolában. 

Sportolt. Mesélte, hogy ki akarták küldeni az olimpiára. Futásban, súlylökésben kiemelkedő tehetség volt. Sajnos a háború kettétörte pályafutását. A világégés elvette bátyját is, aki vérhasban halt meg a fronton. 

Besorozták. Ki akarták küldeni a századukat a Don-kanyarhoz. A vezetőjük azt mondta, hogy 17 éves kisfiúkat nem küldhetik a frontra. Így élte túl a doni katasztrófát.

Kétsopronyon élt családjával. 1947-ben 14 holdon gazdálkodott. Belépett az akkori Défoszba. A tanyasiak hallgattak rá. Addig senki nem írta alá a belépési nyilatkozatot a tsz-ben, amíg Czepó Jani azt nem mondta, hogy tegyük azt, mert az a helyes. Hetekig agitálták. Nem bírták fizetni az adót, a beszolgáltatást. Azt ígérték, ha belépnek elengedik a tartozást.

1952. szeptember 22-én gyűlést tartottak. Akkor visszavonták az ígéretet. Nagyapám volt az egyetlen aki felállt, és elmondta a véleményét. „Nincs pénzünk, üres a padlás. És ott van a család. Nekem négy gyermekem van. Mit adjak nekik enni? Ha befizetem az adót, és a beszolgáltatást, éhen halunk.” A gyűlésen felírták a nevét. Másnap rendőrök vitték el. 

Előbb a tanácsházára, majd a békési rendőrségre. Két rendőr ütötte, verte. Közben azt ordították: „Na, te kulák, megint szabotálsz?”. Tizenegy jegyzőkönyvet készítettek. Rá akarták bizonyítani, hogy mint kulák be akart furakodni a tsz-be, hogy szétzüllessze azt, illetve azzal is megvádolták, hogy az embereket arra buzdította; ne vessenek, ne arassanak. 

Békésről Gyulára szállították. Közben 13 tanút sorakoztattak fel ellene. A vádban izgatás és lázítás szerepelt. „Én valahogy mégsem féltem. Kell, hogy legyen igazság a Földön. Hittem benne. 27 éves voltam. Ilyenkor hisz az ember. Hittem, hogy mellettem áll az igazság. Hiszen amíg bírtam, az adót is kifizettem.”- mondta egy cikkben, amit róla írt a Békés Megyei Hírlap.

Egy hónapig egyedül volt egy cellában. Csomókban hullt a haja. Első fokon 10 hónap szabadságvesztésre és 3000 forint vagyonelkobzásra ítélték. 

Február 8-ig Gyulán volt börtönben, majd Márianosztrára szállították. A malomvölgyi kőbányában naponta 10-12 órát dolgoztatták őket.  Műszakonként 300 mázsa  követ kellett összetörni és csillébe rakni. Ennyi volt a normájuk. Éjszakánként az udvaron égtek a reflektorok. Minden éjszaka arra ébredtek, hogy valaki kiabál, szitkozódik, vagy imádkozik. Az ablakból jól látták az akasztófát.

Közben sérvet kapott. Az orvos azt mondta, hogy pihennie kell. A bányában viszont nem volt könyörület. Sérvvel is dolgozni kellett. Megevett bármit, amit adtak. Tudta, ha válogat, nem élheti túl.

Közben a nagymamámat kuláklistára tették. Volt, hogy reggel behívták a tanácsházára, estig benntartották. Közben a gyerekek egyedül maradtak. Másnap ismét zaklatták. 1953. augusztus 23-án szabadult amnesztiával, Nagy Imre fellépésével. 2013. augusztus 23-án volt 60 éve, hogy kiszabadult. 

1945-ben írta a következő verset feleségéhez, és az itthon maradottakhoz: 

Czepó János: ...És bízunk Istenben

Magyar pusztán, magyar táj fölött
Orosz gépek moraja dübörög.
Idegen arcok. Idegen seregek vonulnak.
Vidám magyar arcokon szomorú könnyek hullnak.

Sötét napra virradt a magyar nép,
Ráborult a magyar lelkekre a sötétség.
És éjszaka, nehéz munka után, álmok között
Magyar honvéd már nem örköd álmom fölött.

A szabadságért küzdő magyar katona 
Most vonul hátra, mintha megbilincselve volna.
És imára zárul minden magyar ember keze,
Pusztul a magyar, édes Istenem, mi lesz vele.

Ifjú lelkeinkre rászállott a nyomottság.
Ajkunkon se csendül többé víg nótázás. 
S nem tudjuk, hogy mit hoz a hajnal,
Hogy mit hoz a sors, az ébredő nappal.

E nehéz órák viharos napján
Vágyok én egy nyugodt szív után,
Ki zaklatott szívemre vigaszt ád,
Kalandra vágyó lelkem fölött őrt áll.

Teutánad vágyok édes kis Szerelmem,
Hogy megosszam veled kalandos életem.
Terád van szükségem, te utánad vágyok,
Te vigasztalj, ha nyugtalan az álmom.

Teutánad vágyok szívem téged vár,
Hogy megtaláljam lelkemnek nyugalmát,
Féken tartsa szíved nyugtalan véremet,
Csókos ajkad megnyugtatja dobogó szívemet.

Izgatott szívem megpihenhet kebleden, 
Lázadó vérem megnyugodjon dobogó szíveden.
Megosztom veled sok nehéz munkámat,
Sötét éjszakán sok nehéz bánatomat. 

Mert megtilthatják nékem a magyar beszédet,
Azért minden csepp vérem mindig magyar lesz.
Elvehetik tőlem minden földi kincsemet,
Szívem, lelkem soha, ez mindig tied lesz.

Tied lesz szívem, tied lesz lelkem örökké,
Megtaláltuk egymást nem szakadunk szét többé.
Új életet kezdünk, s lelkünk nyugalmat talál, 
És boldogok leszünk, mert szeretjük egymást.

Szeretni fogjuk egymást, és bízunk Istenben,
Mert az ő akarata szerint történik mind az életben.
Csendül még víg nóta ajkunkon, boldogok leszünk
Lesz még nagy Magyarország csak Istenben bízunk.

1960-ig egyéni gazdálkodó volt. Közben újjászervezték a tsz-t. Az új tsz-ben volt bérszámfejtő, brigádvezető, az ellenőrző bizottság elnöke, majd a Független Kisgazdapárt helyi szervezetének vezetője. Haláláig aktív tagja maradt. Az Evangélikus egyház kurátora volt évekig.

Úgy gondolom, hogy a mai fiataloknak szükségük van példaképekre. Az én életemet meghatározta az, ahogyan nagyapám élt. Történetei, tudása, a Magyar Anyaföld szeretete és hite Istenben. 

Kétsoprony településnek büszkének kell lennie arra, hogy voltak olyan emberek a történelmében, akik életükkel példát mutattak hazaszeretetből és áldozatvállalásból. Nevük és emlékük ma mégis a feledés homályába merült. 

Ilyen nagyszerű ember volt az én drága nagyapám Czepó János is. 

Petrovszki Enikő

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya