IT hírek
:: 2013. július 23. - 13:27
A hűség városában is zászlót bontott az IT

Jobbik Ifjúsági TagozatJúlius elején soproni fiatalok egy csoportja úgy döntött, hogy megalakítja a Jobbik IT helyi csoportját. Győr-Moson-Sopron megye második legnagyobb városában Osvald Andrást választották elnökké. Az alakuláson jelen volt Takács Krisztián Jobbik megyei alelnöke is.

Legfőbb céljuk, hogy a haza ügye iránt érdeklődő fiataloknak egy közösséget adjanak Sopronban. Fel kívánják hívni a figyelmet a Nyugat-Magyarországon szokatlanul romló közbiztonságra és az óriási gondot okozóz elvándorlásra. Megemlékezésekkel, történelmi estekkel szeretnék a fiatalokat öntudatosabb és büszke soproni polgárrá nevelni. Természetesen szorosan együtt kívánnak működni a felnőtt szervezettel is.

Osvald András frissen megválasztott elnök, aki 2010-ben már önkormányzati képviselő-jelöltként harcolt a nemzeti radikalizmus ügyéért elmondta, hogy nagy szükség volt már egy valóban nemzetben gondolkodó ifjúsági tömörülésre a városban, hiszen ezelőtt ilyen nem volt. Szeretnének a város határain túl is segíteni a Jobbik IT szervezeti gyarapodásában.

 

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya