IT hírek
:: 2016. július 4. - 16:11
Ismét Berzétén járt a Jobbik IT

A Jobbik Ifjúsági Tagozat immár harmadik alkalommal segített Mudi Róbert református lelkésznek, hogy megnyithasson az általa megálmodott árvaház.

A feladatunk volt egy közösségi kemence alapjainak a kiásása, a föld elhordása, sövényt megmetszeni, rendet tenni, illetve a füvet lenyírni a templom kertben, és az árvaház körül.  Aznap a faluban Gulyásfőző verseny volt, és kaptunk a református egyház csapatától egy adaggal Gulyásukból.  Este Róberttel, a feleségével beszélgettünk egy helyi fogadóban, itt sok minden szóba került, és ezáltal jobban megismerhettük egymást.  

Másnap Rozsnyóra mentünk át, idegenvezetőink voltak lelkésznek a gyerekei, Réka, és Bese, megnéztük a főteret, majd Betléren a kastély kertjét, és felmentünk Kraszna Horka várához, gyönyörű volt onnan a kilátás. Az Isten tisztelet után indultunk haza, de nagyon szívesen maradtunk volna még pár napot.

Innen is nagyon köszönjük a vendéglátást, jól éreztük magunkat a hétvégén, sok élménnyel gazdagodtunk. :)

Szabó Zoltán

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya