IT hírek
:: 2015. február 24. - 08:41
IT-s fiatalok az önkormányzatokban - Interjúsorozat 9.

Október 12-én lezajlottak a helyhatósági választások, amelynek eredményeképpen több, mint 20 IT-s fiatal került be országszerte a helyi önkormányzatokba, akikre nagyon büszkék vagyunk. A Barikád hetilap IT mellékletében októberben indítottuk el interjúsorozatunkat, melynek célja hogy bemutassa a megválasztott képviselők gondolatait, terveit, céljait a jövőre vonatkozólag. Kilencedikként Béres Csabát kérdeztük.

Melyik településen indultál képviselőjelöltként és mik voltak programod főbb pontjai?

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye székhelyén, Nyíregyházán indultam. Az önkormányzati programunkban igyekeztünk a különböző társadalmi rétegeket érintő, a városban detektálható legfőbb problémákra, hiányosságokra felhívni a lakosság figyelmét és választ adni azokra. A programunk elsődlegesen a lokális szintű gazdaság élénkítését célozta meg a helyi pénz bevezetésével, a helyi vállalkozók teherviselésének a csökkentésével, értékteremtő munkahelyek létrehozásával, mellyel a fiatalok migrációs potenciáljának véget vethetünk. Ezek mellett nagy hangsúlyt fektettünk az egészségügyi és szociális alapellátások erősítésére, a köz- és közlekedés biztonság javítására, az elmaradt infrastrukturális fejlesztések elvégzésére és még sok egyéb másra.   

Hogyan tudod képviselni a helyi fiatalságot a közgyűlésben? Melyek a korosztály jellemző problémái?

Két önkormányzati bizottságnak vagyok a tagja. Az egyik a Köznevelési, Kulturális és Sport, a másik pedig a Szociális, Egészségügyi és Ifjúsági bizottság. A fiatalok jelenére és jövőjére mindkettőnek nagy hatása van. Egyrészről, még mielőtt a közgyűlés elé kerül egy, a fiatal generációt negatívan érintő rendelettervezet, az említett bizottságok ülésein már van lehetőségem hangot adni és az ifjúság érdekeit képviselni, amit meg is teszek. Másrészről pedig azon dolgozok, hogy az önkormányzati programunkból - ami számos, fiatalokat érintő elemet is tartalmaz – a lehető legtöbb megvalósuljon. Nem egyszerű a helyzet, ugyanis a 2/3-os Fidesz többséggel bíró városvezetéssel szemben egyáltalán nincs könnyű dolgunk. 

Mit gondolsz, milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie, hogyan dolgozik egy jó képviselő?

Mindenképp jó kommunikációs és érdekérvényesítő készséggel kell, hogy bírjon. Fontos, hogy tájékozott és naprakész legyen. Nem szabad abba a hibába esnie, hogy már mindent tud és túlságosan elbízza magát. Elengedhetetlen a folyamatos önképzés, az autodidakta módon való tanulás. Kimért, higgadt természetűnek, ugyanakkor kritikusnak és karakánnak kell lennie. Fontosnak tartom a jó megjelenést. Ami pedig a munkavégzést illeti, elsősorban az érdeklődést említeném meg, amelyet tettek követnek. Véleményem szerint ahhoz, hogy a problémákra megoldást találjunk, először diagnózist kell felállítani. Ahhoz, hogy jó diagnózist állítsunk fel, a megfelelő információk birtokába kell jutnunk, amit érdeklődéssel érünk el. Akkor tudunk hatékonyak lenni, ha a különböző intézményekkel, civilszervezetekkel, a vállalkozói réteggel, magával a lakossággal személyes kapcsolatba kerülünk. Lényeges, hogy a képviselő, a települést érintő történésekről hírt adjon, a lakosságot gyakran tájékoztassa.

Írd le a jövőbeni települést, amelyért dolgozol. Mik azok a legfontosabb lépések, amelyeket meg kell tenned azért, hogy megvalósuljon?

Egy olyan Nyíregyházát szeretnék, ahol kortól, iskolai végzettségtől, munkakörtől függetlenül mindenki megtalálja a számítását. Gazdaságilag erős várost, ahol a fiatalok az iskolájuk elvégzését követően nem külföldben gondolkodnak, van jövőképük. Ahhoz, hogy ez a szebb jövő megvalósuljon nekem is, és a Jobbiknak is, mind országos, mind helyi szinten 100%-os teljesítményt kell nyújtania.  

Van példaképed?

Nincs kimondottan egy példaképem. Példaértékűnek tartom a nemzeti nagyjaink mindegyikét, továbbá azokat a férfiakat és nőket, akik országunkért és nemzetünkért a történelmünk bármely korszakában áldozatot hoztak.

Jobbikos hírek

A több éves hagyományhoz híven a Jobbik IT idén is képviseltette magát
A mostani koncepciótlan és rögtönzésekre épülő politika helyett kiszámíthat
Keveseknek kell bemutatni Kovács Tamást, kétszeres olimpiai bajnok bronzérm

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya