IT hírek
:: 2015. augusztus 20. - 14:34
Itthon vagy otthon - beszámoló a XI. EMI táborról

A Jobbik Ifjúsági Tagozat 2013 és 2014 után idén is az erdélyi EMI-táborba szervezte nyári táborát. Az ottani hangulatot érzékelve és a későbbi visszajelzések alapján ugyanis egyértelmű volt, hogy 2015-ben is a gyönyörű Erdélyországba látogat és a XI. alkalommal megrendezett nemzeti fesztivál programjain vesz részt a nemzeti párt utánpótláscsapata.

A "tábor a táborban" ezúttal is jó ötletnek bizonyult: bár a helyi szervezőgárdának, az Erdélyi Magyar Ifjaknak (EMI) idén is komoly nehézségekkel kellett megküzdeniük - mint pl. helyszínváltozás, támogatások visszavonása, fenyegetések - hogy egyáltalán meg tudják szervezni az eseményt, végül minden jól sikerült. A résztvevők napközben különböző kulturális, hagyományőrző és sportprogramokat, társadalomtudományi, politikai előadásokat látogathattak, este pedig két színpadon bulizhattak jobbnál jobb zenekarok koncertjein. 

Az egyik legnépszerűbb előadó idén is Vona Gábor, a Jobbik elnöke volt, aki már hosszú évek óta az esemény meghívottja, idén pedig a kárpát-medencei magyar megmaradás esélyeiről és lehetőségeiről beszélt. A résztvevői létszám növekedése jól mutatja az Ifjúsági Tagozat erősödését is, ami a nyári tábor jó hírének is köszönhető, hiszen a színes programok, új barátságok és a gyönyörű környezet, által az elmúlt években és idén is felejthetetlen élményekben volt részük az IT-seknek.

Idézetek a tábor résztvevőitől

"Az egyik legnagyobb élmény számomra az volt, amikor Ismerős Arcok koncerten, miközben szólt a Nélküled című dal, egy nagy kört alkotva, átkarolva egymást mi is énekeltünk. Éreztem, hogy valóban ,,Mi egy vérből valók vagyunk". :) Felejthetetlen volt."

"Volt egy székely srác, aki nagyon szeretett volna focizni, de nem volt csapata. a Jobbik IT csapata felkarolta, s a döntőben olyannyira küzdött a győzelemért, mintha a hazájáért küzdött volna egy csatában. :)"

"Számomra még szinte felfoghatatlan, hogy ilyen összetartó közösség gyűlt össze. A csapattagok, vezetők nagyon kedvesek és közvetlenek, mindenkiben megtalálható a segítőkészség, és mindenhol jelen van a jó hangulat! Köszönöm EMI, köszönöm IT!"

"A legnagyobb élmény az volt, amikor Kárpátia koncerten együtt énekeltük a Székely Himnuszt a helyiekkel, nagyon megható volt."

"Erdélyi magyarként is meglepő volt a székelyek segítőkészsége, vendégszeretete. A kirándulás a Hargitára, a hangulatos traktorozás, kilátás tetszett nagyon. A kopjafák sokasága megfoghatatlan kapocs volt az őseink és közöttünk. Örülök, hogy részese lehettem."

"Legnagyobb élmény? A táj, a helyiek kedvessége, a magyar öntudat és az összetartás."

"Nehéz kiragadni egyetlen mozzanatot, hiszen az egész tábor - a varázslatos környezet, a szeretetteljes fogadtatás, az elszakított testvéreinkkel és az IT-sekkel való összetartozás érzésének megélése - felejthetetlen élményt nyújtott, amiért köszönet illeti EMI-s barátainkat. A legszebb néhány perc talán az volt, amikor a nagyszínpadnál a Jobbik Ifjúsági Tagozat egyenpólójában közösen énekeltük el az Ismerős Arcok Nélküled című számát, kifejezve, hogy sem határok, sem ellenünk dolgozó erők nem választhatnak el minket elszakított testvéreinktől. Nekünk, magyaroknak segítenünk kell egymást - éljünk a Kárpát-medence vagy a nagyvilág bármely pontján."

"A legnagyobb élmény az az volt, ahogy az emberek viszonyultak egymáshoz. Felemelő érzés egy ilyen közösség részének lenni. Mindenki kedves, nyitott volt."

"A Madarasi Hargita kopjafáinak egységes képe, mely minden magyar embert képes ősszekötni a hazaszeretet fonalával."

Képgaléria

Jobbikos hírek

75 évvel ezelőtt, 1943. január 12-én kezdődött a magyar katonai történelem
A Jobbik szerint egyszerre kétségbeejtő és felháborító az a tény, hogy Magy
A Jobbik Ifjúsági Tagozat - Vona Gábor szavai nyomán is - a Lázadás Évének

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya