Jobbikos hírek
:: 2013. június 25. - 23:20
Ki kell törnünk gyarmati helyzetünkből!

A köztársasági elnökhöz és az Alkotmánybírósághoz fordul a Földvédelmi Kerekasztal a földtörvény miatt. A Jobbik hívására összeült testület népszavazási kezdeményezést indít el és társadalmi ellenállást szervez.

Földvédelmi Kerekasztalt hívott össze a Jobbik a pénteki földtörvény szavazását megakadályozó demonstrációjuk után. Az egyeztetést követően Vona Gábor, a Jobbik elnöke elmondta, a tanácskozáson civil – és gazdaszervezetek, is részt vettek, a Jobbik képviselői mellett. Közölte, a kerekasztal résztvevői közül jogilag és tematikájában is mindannyian visszautasítják a földtörvényt. Ugyanis az a nagybirtokosoknak kedvez, emellett lehetővé teszi külföldiek számára is magyar földek vásárlását.

„A Jobbik és a jelenlévők véleménye is egyezett abban, hogy a törvényt házszabályellenesen fogadták el a kormánypártok. A köztársasági elnökhöz fordulunk az ügyben, hogy ne írja alá a földtörvényt, emellett az Alkotmánybíróság felé is beadványt nyújtunk be”. – jelentette ki Vona Gábor.

A Jobbik elnöke hozzátette, kiemelten fontos a társadalom mozgósítása, valamint a földtörvény negatív hatásainak minél szélesebb körben történő megismertetése.   

„Ki kell mondanunk, Magyarország gyarmati helyzetben van. Ezzel a ténnyel a magyar embereket szembesíteni kell és ezen a helyzeten változtatnunk kell, ebből ki kell törnünk. Következő ülésünknek témája, egy népszavazási kezdeményezés előkészítése, amelynek célja, hogy tárgyalják újra és módosítsák Magyarország uniós szerződését. A két héten belül sorra kerülő újabb egyeztetésünkön állapodunk meg a népszavazáson felteendő kérdésről”. – nyilatkozta a pártelnök.

Leszögezte, a kerekasztalt a Jobbik hívta össze, de annak nem vezetője csak tagja. Éppen ezért a kezdeményezés ügyvivőjének Hossó Andrea közgazdászt kérték fel.

Hossó Andrea a sajtótájékoztatón leszögezte, pártoktól és szervezetektől független, közgazdászként tevékenykedő ember.

„Azért fogadtam el a meghívást, mert a földtörvényről korábban többször is megfogalmaztam véleményt, azt a nagybirtokrendszer megszilárdító rendelkezésnek tartom. Széles társadalmi egyeztetést sem folytattak a szabályozás előterjesztése előtt. Emellett, bár a hivatalos kommunikáció szerint külföldiek nem vehetnek földet, ám a törvényt elolvasva nyilvánvalóvá válik, hogy az Európai Unió országainak állampolgárai nem számítanak külföldinek a rendelkezés szerint. Közgazdasági ismeretek szerint is mindenki a saját érdekeit nézi, így a jövő aranyát vagy kőolaját, azaz a termőföldeket és a vízkészleteket a külföldiek meg kívánják szerezni, hiszen gazdasági érdekeik is ezt diktálják”. – jelentette ki Hossó Andrea.

A közgazdász hozzátette, Magyarország gazdaságának gyarmati szerkezete van. Mint mondta ez nemcsak politikai szóhasználatban létező fogalom, hanem a közgazdaságilag is alkalmazott kifejezés.

„A mostani állapot, amely hazánkra jellemző az elmúlt kormányok rossz és kijátszható törvényei miatt következett be. Ha a termőföldünk is megvásárolhatóvá válik, teljesen kiszolgáltatottá válunk, mondhatjuk úgy is Trianon befejeződik, mert az anyaföldünket is elveszítjük”. – közölte Hossó Andrea.

Boór Ferenc, a Gazdatanácsok Szövetsége titkára, az egyeztetés után elmondta, nem ért egyet Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszterrel, aki közölte a gazdák egyetértenek és jónak tartják a földtörvényt.

„A mi egyeztetéseink nyomán - igaz nem a nagybirtokok tulajdonosaival beszélgettünk – az derült ki, hogy a közepes, kis és családi gazdaságok nem így gondolják. Tisztában vannak azzal, hogy ez a hazai nagybirtokrendszerek még nagyobbá növekedését segíti elő, emellett a külföldiek termőföldvásárlásának nyit teret”. – közölte Boór Ferenc.

Hozzátette, valódi társadalmi ellenállás szükséges a földtörvénnyel szemben. Ahogy az alaptörvényt is többször módosították úgy ezen a szabályozáson is lehet változtatni, ha a magyar emberek nyomást gyakorolnak a törvényhozókra.

Vona Gábor a sajtótájékoztató végén kérdésre válaszolva miszerint Kövér László egész havi tiszteletdíjukra kívánja büntetni a Jobbik frakció tagjait a pénteki szavazásnál tanúsított magatartásuk miatt, annyit mondott:

„Van akik a pénzbüntetést is vállalják az anyaföld védelméért és vannak akik pénzt fogadnak el a magyar föld eladhatóvá tételéért.”

LR

alfahir.hu

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya