IT hírek
:: 2015. március 17. - 16:04
Lengyel vendégek érkeztek a Jobbikhoz nemzeti ünnepünk alkalmából

A lengyel–magyar barátság egy mély érzelmi kötelék, mely fölötte áll a napi politikai érdekeknek – üzenték a Jobbik IT és az Összlengyel Ifjúság (MW) fiataljai március 15-én Budapestről.

Immár több éves hagyomány nem csak a Jobbik Ifjúsági Tagozat és lengyel partnerszervezete, de a nemzeti oldal más, baráti szereplői között is, hogy nemzeteink történelmi évfordulóin együtt ünneplünk. Az IT-sek számára ilyen a minden évben várt varsói Függetlenségi menet, melyen minden évben részt veszünk, lengyel barátaink számára pedig március 15-i ünnepségünk, melyre most több, mint százan érkeztek Varsóból, Krakkóból és más városokból.

A Jobbik IT tagjai ismét örömmel várták partnerszervezetünk, az MW fiataljait, akik közül néhányan az Ifjúsági Tagozat tisztújító kongresszusát is meglátogatták.

A lengyel és magyar fiatalok fontosnak tartották kifejezni, hogy barátságuk nem a napi politikán alapszik és elvetik azokat az erőket, melyek a népeink közti testvériség történelmi hagyományát saját céljaikra kívánják felhasználni. Ezért egy közös flashmobbal is készültek, melynek során egy „A lengyel–magyar barátság nem egyenlő a Fidesz és PiS barátságával” feliratú molinót feszítettek ki. A flashmob után Szávay István, a Jobbik alelnöke tartott sajtótájékoztatót.

A Jobbik alelnöke méltatta a két nemzet közötti barátságot, valamint hangsúlyozta, hogy a lengyel barátaink szervezete, a Ruch Narodowy immár felkerült a politika térképére és sok sikert kívánt nekik a közelgő lengyelországi elnökválasztáshoz.

Szalay Szabolcs

 

Jobbikos hírek

A több éves hagyományhoz híven a Jobbik IT idén is képviseltette magát
A mostani koncepciótlan és rögtönzésekre épülő politika helyett kiszámíthat
Keveseknek kell bemutatni Kovács Tamást, kétszeres olimpiai bajnok bronzérm

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya