IT hírek
:: 2014. november 10. - 09:10
Megalakult a Jobbik Oroszlányi Ifjúsági Tagozat

Komárom-Esztergom megye nyugati részén elhelyezkedő Oroszlány mindig is fontos szerepet töltött be a nemzeti mozgalom életében. A helyi felnőtt szervezet már hosszú évek óta végzi egyre eredményesebb és sikeresebb munkáját, melyhez régóta vártuk, hogy egy hasonló kvalitású ifjúsági tagozat is párosuljon és közösen dolgozhassanak a szebb jövőért Oroszlányban. A település egy igazi munkás város, bár ez jelenleg sajnos nem mondható el róla.

Az új tagozat lelkes tagjai feladatuknak érzik, hogy minél jobban felhívják a fiatalok figyelmét arra, ne hagyják veszni szeretett városukat, tegyenek érte közös erővel. Az elszántság meg is van a helyi fiatalokban, hiszen az elmúlt egy hónapban óriási számban érdeklődtek a jövendőbeli szervezet iránt vagy éppen jelentkeztek tagnak. Mindezeknek betudhatóan november 8-án, a koradélutáni órákban, az oroszlányi Jobbik irodában megalakult a Jobbik Oroszlányi Ifjúsági Tagozata. Szinte meg sem száradtak az aláírások az alapító nyilatkozatokon, máris megkezdődött a közeljövő eseményeinek átbeszélése, az új tagozat terveinek bemutatása. Szemmel látható volt az új szervezet tagjainak elszántsága és tenni akarása. Jó eséllyel a következő taggyűlésen újabb felvételizőket vesznek fel soraikba, akik ezúttal munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudtak jelen lenni.

Kívánok sikeres és eredményes munkát az oroszlányi fiataloknak!

Szebb jövőt!

 

Nunkovics Tibor

Komárom-Esztergom megyei szervező

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya