IT hírek
:: 2015. október 25. - 07:54
Mi visszük tovább a lángot! - Farkas Gergely október 23-i beszéde

Tisztelt Emlékezők, kedves Honfitársaim!

1956 ötvenkilencedik évfordulója alkalmából ezzel a mottóval köszöntelek Benneteket, amely üzenetként szerepelt a felvonulásunk elején vitt molinónkon.

„Mi visszük tovább a lángot!”

Olyan gondolat ez, amelynek központi helyet kell elfoglalnia szívünkben. Olyan gondolat, amely világos üzenet minden magyar felé: érezzük át, hogy mindannyiunk küldetése dolgozni ennek a nemzetnek a felemelkedésért, hiszen’56 örökösei mi vagyunk! Mi vagyunk azok, akik tovább visszük a lángot!

Ez a nap jó alkalom arra, hogy felidézzük magunk előtt a ma már többször emlegetett Pongrátz Gergely alakját. 2003-ban Pongrátz Gergely jelképes zászlóátadása egy önmagán messze túlmutató esemény volt a Jobbik életében. Egy olyan esemény, amely meghatározta és megszilárdította ennek a közösségnek az értékrendjét. Pongrátz Gergely akkor - megható szavaival együtt-, egyértelművé tette, hogy az ’56-os pesti srácok, az életüket is feláldozni képes magyar fiatalok örökösei Mi vagyunk. Mi, jobbikosok! MI visszük tovább a lángot!

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

1956 nem a múltban porosodó emlék, amit évente előveszünk, hogy nosztalgiázzunk egy kicsit. Miért jöttünk hát akkor most ide?

Emlékezünk. Emlékezünk, mert az ötvenhatosok, a pesti srácok, ifjak és idősek egyaránt egy pillanat alatt történelmet írtak, amely ma is meghatározza jelenünket és jövőnket. Reményt, erőt és hitet adva minden kor nemzedékének.

Tisztelgünk, mert tisztelet és dicsőség illeti a bátrakat, azokat, akik saját biztonságukat, kényelmüket feladva, életüket a magyar haza szabadságáért és függetlenségért áldozták. Hiszen tudjuk, hogy minden esetben példaértékű az, amikor valaki a közösség érdekét a saját érdekei elé helyezi, és az igazságért való harc érdekében áldozatot vállal. Nem kisebb áldozatot, mint a vértanúhalált.

Emlékezünk, tisztelgünk, de egyben ünneplünk is. Mert a magyar történelem egyik legcsodálatosabb és legkiemelkedőbb eseménye ’56, amely mindig tanít bennünket. Tanít arra, hogy a csüggedés helyett az öröm és remény hordozói, a gyávaság és kényelem helyett a bátorság és a merészség követei legyünk ebben a világban.

 

Kedves Honfitársaim!

Azért jövünk ide minden évben, hogy erőt merítsünk, és ezáltal megerősödjünk elhivatottságunkban. Abban, hogy a pesti srácok szellemében folytatnunk kell az utunkat. Folytatnunk kell, hiszen rengeteg még befejezetlen feladat áll előttünk. Olyan feladatok, amelyeknek megtételére éppen az ’56-osok tettei köteleznek bennünket!

Itt az ideje annak, hogy a rendszerváltás elsikkasztása után végre – a pesti srácok példájára, jelenkori pesti srácokként – valódi rendet tegyünk. Igen, mi, fiatalok; azok, akik semmilyen szálon nem kötődnek sem a kommunista múlthoz, sem a ’89 óta jelenlévő, egymást váltogató és egymással összekacsintó korrupt elithez. Rendet tegyünk, mi fiatalok, akik a XXI. századi kihívásokra XXI. századi válaszokat képesek adni.

Mi visszük tovább a lángot! ’56 örökérvényű és mindig időszerű üzenetének itt és most elsődlegesen három címzettje van: mi, akik érezzük, hogy kötelességünk van a nemzetünk felé; azok, akik még közömbösek hazánk sorsa iránt; és végül azok is, akik kényszerből már más országban próbálnak boldogulni. Engedjétek meg, hogy először hozzátok, jelenlévőkhöz, és az országban emlékezők sokaságához szóljak, azokhoz, akik szívükben érzik a küldetést.

Mi nem elégedhetünk meg azzal, hogy csupán őrizzük és védjük a fáklya lángját, hanem magunkhoz kell ragadnunk a kezdeményezést – mint ahogy az ’56-os ifjak tették. Ha hitelesen akarjuk folytatni utunkat, ha hűek akarunk maradni ’56 örökségéhez, akkor nem elégedethetünk meg a biztos kevéssel és a kényelemmel, kötelességünk, hogy kilépjünk zártságunkból és odaforduljunk mindenki felé.

A láng, amelyet ránk bíztak, nem egy pislákoló mécses, hanem egy tüzes fáklya! E láng természete, hogy továbbadva sem fogy el, és minél több emberhez visszük el, annál nagyobb fényesség lesz körülöttünk. E fáklya lángja higgadtan és nyugodtan ég, de kész arra is, hogy lángra lobbantsa a szíveket. Ahogy a sötétségben egy fáklya is elég a fényességhez, úgy a mi, hétköznapokban megmutatkozó példánk is világosságot tud hozni az egész nemzetnek.

1956 arra int minket, hogy sose feledjük: a csodákat sosem a nagy többség teszi, hanem a bátor és merész kevesek; olyanok, akik nem várják, hanem létrehozzák a csodákat!

Mi visszük tovább a lángot!

És ez azt jelenti, hogy felelősek vagyunk a ránk bízott örökségért. Ez a felelősség pedig kötelez; nem alkalomadtán, nem kényünk-kedvünk szerint, hanem minden élethelyzetben, minden pillanatunkban. Akkor is, amikor pokolian nehéz.

Felelősnek lenni annyit tesz, hogy észrevesszük: nem elég bátornak és merésznek lennünk, hanem egyszerre kell, hogy megfontoltak és higgadtak maradjunk. De ugyanakkor fordítva is igaz: nem elég csupán megfontoltnak és higgadtnak lenni. Ezzel együtt a merészség és a bátorság kell.

Jegyezzük meg! A nemzete iránt elkötelezett ember magyarsága soha nem merülhet ki a felszínességben és a külsőségekben.

Legyen mindenki számára világos, hogy annál több kell, mint a hangzatos jelszavak, vagy az évenkénti egy ünnepen való részvétel. Több kell a kitűzők és karszalagok viselésénél. Minden gondolatunkban, minden megszólalásunkban, minden tettünkben meg kell nyilvánulnia a felelősségnek. Csak akkor értjük meg igazán örökségünk súlyát, csak akkor érezzük át küldetésünk történelmi nagyságát, ha ez a felelősség áthatja mindennapjainkat. A pesti srácok példája nyomán a mi hivatásunk a vértanúhalál helyett ma inkább abban áll, hogy vértanúéletet éljünk. Hogy a mindennapos munkánkkal, tetteinkkel és cselekedeteinkkel aktívan szolgáljuk a hazánkat és az itt élő embereket.

 

Kedves Barátaim!

A mi feladatunk, nemzetünk iránt elkötelezett emberek feladata az is, hogy jó példával járjunk elől azok előtt, akik nem foglalkoznak az egyéni boldogulásukon túlmutató dolgokkal. Akik fásultak, érdektelenek, kiábrándultak. Akkor, amikor a politika szinte a korrupció, a hazudozás és az árulás szinonimájává vált a XX. századi pártok hathatós tevékenysége nyomán, sajnos teljesen érthető ez a kiábrándultság. De belenyugodni nem szabad ebbe a helyzetbe, mert nem mondhatunk le senkiről. Nem mondhatunk le arról, hogy kiemeljük őket a közömbösség állapotából, hogy visszaadjuk a reményt, és elkötelezetté tegyünk őket hazánk sorsa iránt. ’56 üzenetét tolmácsolva ezt mondom számukra:

Kedves Honfitársaim, kik most nem vagytok itt, mert most még úgy érzitek, hogy nem akartok részesei lenni országunk sorsának alakításának. Be kell látnotok, hogy saját boldogulásotok nem független nemzetünk sorsától. Épp ezért, ha ezt a hazát közösen sikerül felvirágoztatni, az számotokra is egy jobb, élhetőbb környezetet fog eredményezni. És fordítva, ha egyre jobban elsüllyedünk a korrupció világában, ha egyre kiszolgáltatottabb lesz az ország, ha egyre többen vándorolnak el innen, akkor a Ti életetekre is kihatással lesz mindez.

Kedves Reményvesztettek!

Sose felejtsétek: azért élhetünk most itt, mert az ’56-os ifjak felemelték a fáklyát. Ők készek voltak minden áron küzdeni a szabadságért és igazságért, mert tudták, hogy ezekért minden nemzedéknek meg kell harcolnia. Nekünk is. Mi sem lehetünk tétlenek! Ti sem lehettek azok! A Jobbik és a haza Rátok is számít!

 

És most ismét hozzátok szólok Tisztelt Jelenlévő Emlékezők!

Nem feledkezhetünk meg egy pillanatig sem azokról az ezrekről, akik életüket adták a magyar szabadságért. És itt álljunk meg egy pillanatra. Vajon azért harcoltak és azért adták oda életüket ezrek, hogy 59 évvel később, a mai pesti srácok kivándorlásra kényszerüljenek?

Elgondolkodtató, hogy mára már több magyar fiatal hagyta el országát, mint ahányan menekülni kényszerültek annak idején a kommunista terror és megtorlás elől. Ki felel ezért a több mint 500 ezer magyar fiatalért? Ki felel azért a több mint fél millió magyarért, akik legtöbbje ugyanúgy szereti szülőföldjét, mint mi? Akiket ugyanúgy honvágy és emlékek ezrei kötik hazájukhoz? Az elmúlt kormányok felelőtlensége tehet erről.

Itt és most szeretném világossá tenni, hogy a Jobbik, ahogy eddig is és kormányra kerülve is felelősséget vállal minden külföldre kényszerült honfitársunkért. Mi nem sértegetjük őket „kalandvágyas” kijelentésekkel, nem vádaskodunk, hanem együttérzünk és segítő jobbot nyújtunk. 1956 számukra is üzenettel bír. Engedjétek meg, hogy hozzájuk szóljak most:

Kedves külföldön élő Honfitársaim!

Sose feledjétek, nektek is Magyarország a hazátok, itt élnek barátaitok, rokonaitok, családotok. Ide köt anyanyelvetek, kultúrátok, szüleitek kedvenc főztjei, és ezernyi emlék. Olyan dolgok ezek, amik pénzben nem kifejezhetőek, amik nem számszerűsíthetőek. Olyanok, amik nélkül nem lehet teljes az életünk. Soha ne mondjatok le ezért a hazatérésről, soha ne felejtsétek el, hogy egy nagyszerű nemzet gyermekei vagytok. Nektek és nekünk, itthon maradottaknak is felelősségünk van ezért az országért, nemzetünk jövőjéért, azért, hogy mivé lesz ez az ország.

Mi ígérjük: minden erőnkkel azon leszünk, hogy egy élhető, büszke és független Magyarországot hozzunk létre. Ahol nem az számít, hogy ki milyen kapcsolatokkal és kormány-közeli ismeretségekkel rendelkezik, hanem az, hogy milyen a tudása, a szorgalma, a tisztessége.

Fontos, hogy tudjátok, egy ilyen ország megteremtése nélkületek nem fog menni. Ahhoz, hogy egy olyan országot teremtsünk, amely boldog hazát fog eredményezni gyermekeinknek, Ti is kellettek! Szükségünk van Rátok!

 

Kedves Jelenlévő Barátaim!

Mi visszük tovább a lángot! Ne legyenek kétségeink: helyettünk senki nem fogja vinni, sőt, mindig lesznek olyanok, akik azon ügyködnek majd, hogy a láng kialudjon.

Ezért itt és most élesszük fel újra magunkban ezt a tüzet; itt és most újítsuk meg az elköteleződést és a hűséget; itt és most fedezzük fel újra ’56 üzenetét, hogy ne csak emlék legyen számunkra, hanem egy élő valóság! Mi nem lehetünk középszerűek, ahogyan a pesti srácok sem voltak azok. Bátran, büszkén, becsülettel síkra kell szállnunk az igazságért és a szabadságért. Legyünk mi is olyanok, mint az ’56-osok, olyanok, akiket példaként lehet állítani a későbbi nemzedékek elé.

Ne feledjük! 59 éve a fáklyát a magasba emelték Ma a mi dolgunk az, hogy győzelemre vigyük!

Dicsőség ’56-nak, dicsőség a hősöknek!

 

Farkas Gergely, a Jobbik IT országos elnöke

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya