IT hírek
:: 2017. november 13. - 15:46
Ne kampányfogás, hanem valódi segítség legyen az e-sport támogatása

A Jobbik üdvözli, hogy az állam kétmilliárd forinttal támogatja  a Visegrádi Négyek országai között rendezendő e-sport bajnokság és konferencia lebonyolítását.  Az e-sport sportágként való elismeréséhez, az e-sport világ támogatásához, valamint a V4 országok közötti kapcsolat elmélyítése érdekében is egyaránt fontos lépés ez.

Bízunk benne, hogy nem csak választások előtti kampányfogásról van szó, hanem -ugyan sok évvel a Jobbik után-, de  a kormány is belátja annak fontosságát, hogy foglalkozni és támogatni kell ezt a területet. 

A Jobbik 2013 óta kezdeményezi, hogy az e-sport legyen a közbeszéd része, kapjon állami segítséget. Mindezt úgy szeretnénk, hogy ne a hagyományos sportok kárára, hanem azok mellett kerüljön nagyobb figyelem az elektronikus sportra, amelynek művelői professzionális módon, versenyszerűen foglalkoznak számítógépes játékokkal. Ezt a 21. századi programunkat továbbra is magunkénak tekintjük, és az ügy további előmenetelének érdekében tett lépéseinket is folytatni fogjuk.

A Jobbik elismerését és örömét kifejezve gratulál az Egymillióan a magyar E-sportért szervezetnek, hiszen kitartó munkájuknak köszönhetően hozzájárultak ahhoz, hogy a hazai elektronikus sport és a V4 országok közötti verseny megvalósulhasson. Az esemény szervezéséhez és lebonyolításához ezúton is sok sikert kívánunk!

Farkas Gergely, a Jobbik országgyűlési képviselője

Jobbikos hírek

A több éves hagyományhoz híven a Jobbik IT idén is képviseltette magát
A mostani koncepciótlan és rögtönzésekre épülő politika helyett kiszámíthat
Keveseknek kell bemutatni Kovács Tamást, kétszeres olimpiai bajnok bronzérm

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya