IT hírek
:: 2014. június 3. - 12:51
Nem engedjük, soha, soha Árpád honát!

A HVIM idén is megrendezte immár hagyományosnak számító, figyelemfelhívó megemlékezését az 1920.június 4.-i, trianoni tragédia kapcsán. A Jobbik Ifjúsági Tagozatának képviseletében a délvidéki származású Burány Árpád szólalt fel a rendezvényen a Szerb Nagykövetség előtt, a beszéd teljes szövege alább olvasható:

2002 tavaszán az iskolában a falnak lökött egy idősebb szerb diák és fojtogatni kezdett. A bűnöm az volt, hogy magyar vagyok. Egy kis ideig fel sem fogtam, hogy mi történik és nem értettem a helyzetet, hisz nem tettem semmi rosszat. Két választásom volt: hagyom, hogy azt csináljon velem, amit akar vagy megfogom én is az ő nyakát. Utóbbi mellett döntöttem. Szorítottuk még egy darabig a másik nyakát, majd mindketten elengedtük egymást. Természetesen az iskola részéről nem részesült megrovásban a szerb fiú. Ekkor éreztem először életemben, hogy valami nincs rendben az országban. Ha ezt én tettem volna egy szerb diákkal, akár ki is rúghattak volna, ő meg egy figyelmeztetést sem kapott. Ekkor értettem meg, hogy mit jelent magyar kisebbségnek lenni Szerbiában. A saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy a szülőföldemen nem vagyok egyenrangú állampolgár.

Tudjátok, hogy milyen érzés az, ha  a többség megvet és megpróbál elnyomni Titeket? Azt hiszem, hogy Ti már tudjátok!

Magyar verések, félrenézett rendőrök és hallgató politikusok. Évek alatt sem csillapodott a helyzet, sőt. Biztos ismeritek a temerini magyar fiúk esetét, a szabadkai magyar lány esetét és még említhetnék tucatnyi hasonlót. Mindezt a saját földünkön tették...

Egyre dühösebb voltam és nem értettem, hogy miért kell gyűlöletben élnünk, hisz nem ártottunk senkinek, csak élni szeretnénk azon a földön, amit őseink foglaltak és tartottak meg több száz évig.

18 évesen azt mondtam édesanyámnak, hogy ez a nép fel fog állni, hogy ez a nép nemzetté kovácsolódik újra és én ebben segítkezni akarok! Édesanyám azt mondta: akkor menj és tegyél érte. A 2006­os események után éreztem ezt és tudtam, hogy valami elindult. Hogy csonka honban kezdenek ébredezni az emberek.

Békéscsabán tanultam színésznek, majd megalakítottuk a Jobbik Békéscsabai Ifjúsági Tagozatát és most itt állok Előttetek és a Szerb konzulátus előtt. Előttetek, akik nem felejtik, hogy több tízezer délvidéki magyart irtottak ki a szerb partizánok. Előttetek, akik tudják, hogy a mai napig nem kezelnek minket egyenrangú állampolgárként. Épp ezért követeljük, hogy adják meg a délvidéki magyaroknak az autonómiát és ne sértsék tovább a jogainkat. Követeljük, hogy hagyjanak fel a gyűlölködés szításával és a szerb kormány ne bagatellizálja és tussolja el a magyar veréseket. Tanítsák végre a szerb fiataloknak a valós történelmet, hogy ne úgy kezeljenek minket magyarokat, mint holmi jött­ ment idegeneket vagy betolakodókat. Mondják el nekik is, hogy ez a föld ezer évig a miénk volt és mi fogadtuk be őket. Ismerjék végre el, hogy a második világháború után brutális vérengzést tartottak a magyar lakosság körében és kérjenek bocsánatot. A békés együttélés csak így lehetséges, ha végre kimondják és elismerik az igazságot. Mert a délvidéken élő szerb lakosság egy része is szeretne végre békében élni és követelésünkkel egyetért.

És hogy milyen jogon követelem? A délvidéki magyarság jogán, a családom jogán, az őshonos jogán. A második világháború borzalmai után a dédszüleimnek szinte semmijük sem maradt. Egy szerb család adta kölcsön lovaikat, szekerüket a dédapámnak, hogy meg tudják művelni a földjüket és újra tudják építeni az életüket. Azért segítettek, mert tudták, hogy a dédapám jó ember éssoha sem ártott senkinek. Hisz mi magyarok ilyenek vagyunk, nem ártunk senkinek, nem akarunk elnyomni egy népet sem. Ha elkezdenek minket fojtogatni, akkor értetlenül állunk, hogy miért teszik velünk. Nem értjük az okát, egy darabig még tűrjük is, de sosem hagyjuk magunkat végleg elnyomni. Megfogjuk a másik nyakát és addig szorítjuk, amíg el nem enged minket.

Örülök, hogy itt lehetek köztetek, akik tudják, hogy "Csak az vész el amiről a nemzet végleg lemond." Ti nem mondtak le rólunk, nem mondtatok le a nemzetről és nem mondtatok le arról, hogy egyszer még minden magyar egy országban éljen újra.

Mert:

"Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,

Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen!

Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:

Nem engedjük soha! soha Árpád honát!"

 

Burány Árpád

Jobbikos hírek

A Jobbik Országgyűlési Képviselőcsoportja ismét gyakornoki programot hirdet
Célunk, hogy rövid időn belül komolyan emelkedjen a véradásokon résztvevők
Határozott fellépést sürget a Jobbik IT

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya