IT hírek
:: 2015. december 6. - 15:24
A Nemzeti Ifjúsági Tanács egy esély a fiataloknak

A Jobbik Ifjúsági Tagozat üdvözli, hogy hosszas jogi procedúra után nemrégiben végre bejegyzésre került a Nemzeti Ifjúsági Tanács, a most hétvégi közgyűlés után pedig végre  hivatalos formában is elindulhat a fiatalok helyzetének javítása érdekében végzett munkája - áll a Jobbik vasárnapi közleményében.

A Jobbik IT az ifjúsági szervezeteket tömörítő ernyőszervezet létrehozását évek óta szorgalmazta, kezdeményezte is azt. Úgy gondoljuk, hogy egy ilyen érdekérvényesítő szervezet képes előrelépést mutatni a fiatalok problémáinak képviselete terén. Ezért szolgált nagy örömünkre, hogy 2012-ben végre megindult az ifjúsági tanács létrehozása, azonban a bejegyzés körüli, évekig tartó problémák miatt mind ez idáig csak informális szervezetként működött a NIT. Ennek a végére tett pontot a hivatalos bejegyzés szeptemberben, illetve a szombati közgyűlés, amelyen elfogadták a szervezet Alapszabályát és megválasztották tisztségviselőit.
 
A Jobbik Ifjúsági Tagozat gratulál és sok sikert kíván a megválasztott elnökségnek. Bízunk benne, hogy egy, a mindenkori kormányzati befolyástól mentes, átlátható és az ifjúság helyzetén javítani képes szervezet jött létre. A kivándorlás lassításában, a fiatalok itthoni boldogulásának elősegítése érdekében hatalmas felelőssége van a NIT-nek is. A hazánk létét és jövőjét alapjaiban veszélyeztető jelenség megállításában és megfordításában mindenkire partnerként tekintünk.
 
Farkas Gergely
elnök, Jobbik Ifjúsági Tagozat

 

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya