IT hírek
:: 2014. szeptember 20. - 20:39
Közel száz településen végzett társadalmi munkát a Jobbik IT

A Jobbik Ifjúsági Tagozat második alkalommal szervezte meg szeptember 13-a és 21-e között a Szedd és Tedd elnevezésű országos, társadalmi munkát magában foglaló akcióját. A megmozduláson a közel száz helyi Ifjúsági Tagozat több száz önkéntese mellett Jobbik-alapszervezetek, más civil szervezetek vagy csak településükért tenni akaró emberek vettek részt.

A Jobbik IT több karitatív akció és társadalmi munka lebonyolításában jeleskedett az utóbbi időben: plüss- és könyvgyűjtő akciót vagy épp adománygyűjtést szerveztek rászoruló családoknak. Ezúttal közel száz településen szemétszedéssel, virág- és faültetéssel, játszóterek rendbetételével, szobor- vagy emlékműfelújítással próbálták szebbé tenni saját és mások környezetét az IT-s fiatalok - ismertette az akció részleteit Merkwart Krisztián az Ifjúsági Tagozat alelnöke.

Úgy látja, sokkal jobb érzés végigmenni rendezett és tiszta útszakaszon, ránézni a tegnap még elhanyagolt állapotban lévő, gazzal körülvett útmenti keresztre, sétálni egy megtisztított közterületen. Nem meglepő tehát, hogy az eddigi helyszíneken nagy örömmel fogadták az akciójukat, nem egyszer előfordult, hogy az utcán sétáló emberek is közénk álltak, és besegítettek a szétdobált szemét összegyűjtésében - számolt be az alelnök.

Az akcióval ismét azt szerették volna bizonyítani, hogy egy tenni akaró, folyamatosan gyarapodó nagy-nagy csapat, akik mások számára is hasznos tevékenységet végeznek. Remélik, hogy a jövőben még többen fognak csatlakozni a kezdeményezéshez, így a következő évi akciójukkal még több helyen, még több ember közérzetén javíthatnak.

Merkwart szerint ha szűk környezetünk tisztaságára sem figyelünk oda, akkor tágabb értelemben vett hazánkban is rendetlenség fog uralkodni – ez is vezérelte őket a mostani akció megszervezésénél. 

alfahir.hu

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya