IT hírek
:: 2013. december 1. - 22:29
Reményt adni a fiataloknak

Tagtoborzás, pörgő életstílus, hazaszeretet, tettvágy, munka és szórakozás – a Jobbik Ifjúsági Tagozat (IT) mindennapjairól beszélt a Hazai Pálya ifjúsági különszámában  Farkas Gergely, a szervezet elnöke. A legfiatalabb honatya beszélt többek között a fiatalok itthoni boldogulását elősegítő javaslataikról is.

Májusban az IT új elnökségének egyik első dolga volt a tagtoborzás meghirdetése. Milyen eredménnyel zárult ez?

Korábban is büszkén mondtuk magunkra, hogy hazánk legdinamikusabban fejlődő ifjúsági szervezete vagyunk, de még ennek tekintetében is minden várakozásunkat felülmúlta a tagtoborzásunk eredménye. Közel félszáz új szervezet alakult ugyanis az elmúlt hónapokban, mindez úgy, hogy közben volt a nyár is, ami tudvalevő, hogy politikai szempontból uborkaszezon, és mindenki inkább a nyaralással van elfoglalva. De nem állunk le ezek után sem, hanem folytatni fogjuk a tagtoborzást és szervezetépítést. Ugyanis a már megalakult szervezeteken túl is nagyon pozitívak a tapasztalataink, szinte minden településen megvannak azok a nemzeti érzelmű, tenni akaró fiatalok, akik szimpatizálnak velünk és csatlakozni szeretnének hozzánk.

Milyen terveitek vannak még erre az évre?

Októberben a Jobbik egy nagyszabású kampányt indított, amely a fiatalok közötti kiemelkedő népszerűségünkre épül. Ebből a kampányból mi is kivesszük a részünket. Itt vannak az ezekben a hónapokban már hagyományossá vált országos rendezvényeink: jótékonysági bál, október 23-i központi rendezvényünk, karácsony előtti adománygyűjtő akció, illetve rengeteg helyi esemény van szervezés alatt. A nemrég kiadott Magyar Ifjúsági Kódexből ismét legyártattunk néhány ezret, ugyanis az első széria nagyon rövid időn belül elfogyott, és nagyon pozitív visszhangja volt. Dolgozunk új kampányvideón, már majdnem kész az IT indulója, megtartjuk a szokásos őszi vezetőképzőnket, lesz egy újságírói és egy videós pályázatunk is, illetve a Jobbik választási programja ifjúságpolitikai részének kidolgozásában is részt veszünk. Beindítjuk továbbá az ajándéktárgyainkat árusító webshopunkat, meghirdetjük a szokásos Kárpát-medencei kulturális és történelmi tanulmányi versenyünket. Egyszóval pörögnek a dolgok, csak győzzük megvalósítani a sok ötletet, ami felmerül bennünk.

Említetted a választási programot, amely ugye a jövőre vonatkozik, de a fiatalokat ennél sokkal jobban érdekli, hogy jelenleg mit tudtok tenni értük.

Jelen helyzetben egy kétharmados kormánnyal szemben nagyon be vagyunk korlátozva, de azért így is vannak lehetőségeink, amiket igyekszünk is kihasználni. Számos konkrét rendezvényünk, kampányunk irányult már arra, hogy felhívjuk a döntéshozók figyelmét a fiatalok problémáira, így a diákhitel, a diákmunka vagy épp az idegennyelv-tudás kapcsán. A frakcióban négyen is tagjai vagyunk az IT-nek (Bana Tibor, Dúró Dóra, Farkas Gergely, Németh Zsolt – a szerk.), így aztán szinte minden héten előkerül általunk olyan kérdés vagy interpelláció, ami ezt a korosztályt érinti. Az elmúlt három évben ezenfelül számtalan törvényjavaslatot nyújtottunk be, például a nyelvoktatás kapcsán tettünk javaslatokat vagy a fiatalok sportolási lehetőségeihez kezdeményeztük utazási támogatás biztosítását. Most még a Fidesz szakmai vita, érvek nélkül söpri le a javaslatainkat, de el fog jönni az idő, amikor már nem fog tudni keresztbefeküdni ezeknek. A fiatalok pedig addig is érzik, hogy melyik párt az, amelyik koloncként tekint rájuk és csak ellehetetleníti őket, és melyik az, amelyik valójában tenni akar értük.

Ifjúsági szervezetként nem tehetitek meg, hogy ne foglalkozzatok a fiatalok kivándorlásának kérdésével. Mit tudtok ez ellen tenni?

Leginkább azzal tudnánk segíteni, ha sikerülne megvalósítani a Jobbik programját. De addig is, amíg ez megtörténik, számos dolgot tehetünk és teszünk is. Olyan közösséget tudunk biztosítani a fiataloknak, ahol közös bennünk, hogy tenni akarunk ezért az országért, változtatni szeretnénk azon a helyzeten, ami százezreket kényszerít külföldre. Bennünk, IT-sekben ugyanis nem csak az értékrend, a hazaszeretet a közös, hanem a tettvágy is és az ebből eredő remény, hogy ennek lesz eredménye. Önmagában az, hogy reményt adunk nagyon sok fiatalnak, már egy segítség lehet az itthon maradásban. Elengedhetetlen, hogy ennek a korosztálynak a Jobbik személyében egy olyan politikai erőt tudjunk felmutatni, amelyben végre bízhatnak, amelyre számíthatnak, és amely őszintén akar tenni értük. A mai kormány ennek ellenkezőjéről tett tanúbizonyságot, ráadásul az állandó bizonytalanságot konzerválta, az MSZP-ről nem is beszélve, amely szintén „bizonyított” már. Nekünk kell tehát biztosítékot adni a fiataloknak, hogy van ebben az országban olyan erő, amelynek fontos ez a korosztály, amely számít rájuk, és amely remélhetőleg már 2014-től olyan helyzetbe kerül, hogy tud tenni a magyar fiatalok itthoni boldogulása érdekében.

Hazai Pálya ifjúsági különszáma

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya