IT hírek
:: 2013. november 4. - 22:46
Rendet és közbiztonságot Faddra!

FaddA Jobbik Faddi Ifjúsági Tagozat felháborítónak tartja, hogy településünkön a közbiztonság további romlása, az emberek szubjektív biztonságérzetének hiánya miatt az általános iskolás korú tanulók körülbelül 30 %-a jár más települések intézményébe tanulni. A középiskolás korúak, valamint a lakosság idősebb korú képviselői pedig félnek egyedül kimenni az utcára, szórakozni pedig már nem mernek eljárni a fiatalok.

Az elmúlt fél évben számos, a faddi lakosság felháborodását okozó eset történt. Az egyik, helyi fiatalok ellen elkövetett erőszak is arra mutat rá, hogy Faddon a cigányság törvényen kívüli része ellehetetleníti az esti szórakozást. Az említett esetben nemrég pártfogói felügyeletet is kirendeltek a megvert fiatalok mellé, holott ők csak megvédték magukat. A másik brutális esetet a helyi média szinte teljesen elhallgatta. Néhány hete ugyanis egy, a terményét védeni próbáló idős embert vertek meg hárman. Véleményünk szerint a Fidesz által két hét alatt beígért javulás a közbiztonság területén három év alatt sem valósult meg. A faddiak döntő többsége - a legfiatalabbtól a legidősebbig -, okkal félti saját és családja testi épségét.

A közbiztonság fokozatos romlása a településen, biztonságérzetünk rohamos csökkenése további elvándorláshoz vezethet, valamint egyfajta „természetes” szegregációhoz. Lassan az általános iskolába járó tanulók döntő többségét a beilleszkedni képtelen gyerekek alkotják, egyre többen járatják a nyugodt légkörre vágyó gyermeküket Tolnára, Szekszárdra vagy bármely más településre. Ezen okok miatt mondja a Jobbik Faddi Ifjúsági Tagozat, tolmácsolva a lakosok többségének véleményét, hogy ebből elég! Legyen végre rend és közbiztonság Faddon! Ehhez pedig javasoljuk, hogy fogadják meg a Jobbik programját, mert láthatóan ennek megoldása egyedül nem megy a Kormánynak. Ne féljenek tehát a Jobbik javaslataihoz nyúlni, a teljesség igénye nélkül: a nehezen kezelhető gyerekek számára a bentlakásos iskolák rendszerének bevezetéséről, a halálbüntetésről, illetve a csendőrség visszaállításáról szóló javaslatokat ajánljuk fiygelmükbe.

Váradi Péter
elnök
Jobbik Faddi Ifjúsági Tagozat

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya