IT hírek
:: 2015. április 20. - 16:51
Sikeresen zajlott a Jobbik IT VIII. Vezetőképzője

Hétvégén tartotta VIII. Vezetőképzőjét a Jobbik Ifjúsági Tagozata Szolnokon, a három napos rendezvényen minden eddiginél nagyobb létszámban, több mint kétszáz elnök és delegált vett részt.  A Jobbik IT kiemelten fontosnak tartja a folyamatos képzést és önképzést, hiszen egy kormányra készülő párt utánpótláscsapataként felkészült, széles látókörű tagokra van szükség, ezt hivatottak elősegíteni a félévente megrendezett Vezetőképző és annak előadói is.

Volner János, a Jobbik alelnöke a helyes politikai kommunikáció kritériumai mellett a jelenleg uralkodó trendektől eltérő, a hivatását alázattal végző politikus eszményéről is beható leírást adott. Dúró Dóra és Novák Előd előadásának központi témája a magyarság legsúlyosabb problémája, vagyis a népességfogyás volt, s az ezt megállítandó gazdasági jellegű javaslatok felvázolása mellett társadalmi szemléletváltást is sürgettek. Balogh Gábor, az Alfahír szerkesztője hazánk történelmének olyan kiemelkedő tulajdonságokkal rendelkező személyeit mutatta be a jelenlévő IT-seknek, akik egy nemzeti radikális fiatal számára méltó példaképek lehetnek. Ilyenek például Mindszenty bíboros, Zichy Nándor vagy II. Rákóczi Ferenc. Szávay László fontosabb ideológiai-eszmei áramlatokról beszélt annak érdekében, hogy az IT-sek e téren is egységes alapokkal rendelkezzenek. A rendezvény előadója volt Janiczak Dávid, Ózd polgármestere is, aki a településén folytatott sikeres választási kampány mellett a városvezetés kihívásairól, Ózd mindennapi problémáiról is beszélt. A Vezetőképzőt marketinges előadás zárta, Varga Antal a sikeres Facebookos kommunikáció rejtelmeibe avatta be a hallgatóságot. Az estéket táncház, kvízparti, filmklub, házibuli színesítette.

A rendezvény a tudásbővítés mellett az IT-k közötti kapcsolatok elmélyítését, összetartó közösségek kialakítását is lehetővé tette, valamint motivációt, elszántságot adott a résztvevőknek a következő időszak kihívásaihoz, küzdelmeihez. 

Képgaléria

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya