IT hírek
:: 2013. február 18. - 12:47
Tenni a jövőnkért nem csak érdemes, de kötelező is!

Jobbik Ifjúsági TagozatVéget ért az aláírásgyűjtés. Egy hónapon át tartó kemény küzdelem volt, de győztünk, nem lesz Világsátor Miskolcon. Az ünneplés lassan véget ér és visszarázódunk a mindennapokba, de ugyanakkor még nem szabad elmenni ennek a nagyszerű eredménynek a tanulságai mellett. Ezért most azokhoz szeretnék szólni, akik - rossz, vagy jó szándékkal - azt hangoztatták, hogy úgysem fog sikerülni, azaz akármennyi aláírást is gyűjtünk, a városvezetés úgyis keresztülviszi a cigány központ megvalósítását.

Nem múlt el napom, de még talán órám sem a stand mögött állva anélkül, hogy egy ilyen töltetű hozzászólással „örvendeztessenek meg”. Páran jó szándéktól vezérelve, de határtalan beletörődéssel mondták, és (általában némi rábeszélésre) aláírták az ívet, mások (szerencsére kevesen) kárörömmel a hangjukban nevették ki a népszavazási kezdeményezést. Szeretném, ha ők is levonnák a következtetéseket ebből a sikerből.

Igenis számít ennyi ember véleménye, képesek voltunk összefogni és meghátrálásra kényszeríteni a városunkra beláthatatlan fenyegetést jelentő központ megálmodóit, még a népszavazást sem merte vállalni a polgármester. Csak reménykedni tudok, hogy ez a siker megnyugtatja, de ugyanakkor fel is lelkesíti az évtizedek kemény leépítő munkája által szkeptikussá tett honfitársainkat, akik belátják, hogy tenni a jövőnkért nem csak érdemes, de kötelező is!

Szarka Dénes - Jobbik Miskolci Ifjúsági Tagozat

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya