IT hírek
:: 2014. február 12. - 15:25
Tovább erősít Borsod-Abaúj-Zemplén megye iparvárosaiban a Jobbik Ifjúsági Tagozata

 

Február elején Gesztelyben, és Tiszaújvárosban is megalakult a Jobbik Ifjúsági Tagozata, ezzel az egykor Északkelet-Magyarország „Ruhr-vidékének” számító ipari nagyvárosokban – Miskolc, Kazincbarcika, Ózd, Tiszaújváros – már mind van helyi IT szervezet. 

Az alakuló üléseken tiszteletét tette Balla Gergő, a térség jobbikos országgyűlési képviselője. Szilágyi Szabolcs, az Ifjúsági Tagozat Borsod – Abaúj – Zemplén megyei szervezője elmondta, hogy a Jobbik Ifjúsági Tagozata az ország legdinamikusabban fejlődő szervezete, közel egy év alatt több, mint 160 helyi szervezete alakult már meg országosan, és több, mint 1100 aktív taggal rendelkeznek. Szilágyi kiemelte, hogy szeretnék megszólítani azokat a fiatalokat, akik kiábrándultak a politikából, ám hangsúlyozta, hogy ha a közélet romlottsága miatt nem foglalkoznak az ország ügyeivel, és nem mennek el szavazni, azzal is választanak, méghozzá azt, hogy minden rendben van így, a jelenlegi helyzetében. Több olyan problémára szeretnének választ adni, ami a fiatalokat érinti. Ilyen például az elvándorlás, különböző oktatással kapcsolatos kérdések, a fiatalok otthonhoz jutásának nehézségei, vagy épp a munkanélküliség problémája. Ezzel azt üzeni, hogy „mi nem elmegyünk, hanem megváltoztatjuk a jelenlegi helyzetet”.

Balla Gergő örömét fejezte ki, az Ifjúsági Tagozatok helyi szervezetének megalakulása láttán, és biztosította őket, hogy minden támogatást megfognak adni a párt részéről, hogy erős, aktív, és a gesztelyi és tiszaújvárosi emberek számára hasznos szervezet legyen az IT. A fiatalok elmondták, hogy elsősorban az egyre hanyatló közbiztonság, a munkahelyek mennyiségi, és minőségi csökkenése, és az MSZP és a Fidesz tétlensége miatt döntöttek a csatlakozás mellett, véleményük szerint ezekre a problémákra egyedül a Jobbik programja képes választ adni.

 

Jobbikos hírek

A több éves hagyományhoz híven a Jobbik IT idén is képviseltette magát
A mostani koncepciótlan és rögtönzésekre épülő politika helyett kiszámíthat
Keveseknek kell bemutatni Kovács Tamást, kétszeres olimpiai bajnok bronzérm

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya