Jobbikos hírek
:: 2013. június 10. - 16:11
A turáni átok nem létezik!

Köszönetét fejezte ki a Jobbik nevében Vona Gábor pártelnök mindazoknak, akik az árvízi védekezésben segédkeztek.

A hétfői sajtótájékoztatón elismerően beszélt mind a hivatásosok, mind a civilek és a gárdisták önzetlen harcáról az árvíz ellen. Mint fogalmazott: itt az ideje megszüntetni a gárdisták kriminalizálását, mert ismét megmutatták, hogy baj esetén szükség van a munkájukra.

Kérdésre Vona Gábor elmondta: hogy pontosan mennyi embert mozgósított a párt, majd a víz levonulta után tudják leszűrni, a párt tagságának köszönhetően azonban ezres nagyságrendről beszélhetünk.

A turáni átok talán nem is létezik – mondta Vona arra célozva, hogy igazi nemzeti összefogás mutatkozott meg az árvízi védekezés alatt, amikor is pártállástól, ideológiai meggyőződéstől függetlenül egymás mellett dolgoztak az emberek. Hozzátette: mivel több megyében még nem hárult el teljesen a veszély, ezért a Jobbik operatív központját továbbra is fenntartja, hogy 13 ezres tagságát és szimpatizánsaikat szükség esetén a gátakra irányíthassák.

Figyeljünk a földtörvényre is!

A földtörvény zárószavazására ma került volna sor az Országgyűlésben, de ez végül elmaradt. Vona Gábor aláhúzta: a Jobbik számára a földtörvény jelenlegi formája teljes mértékben elfogadhatatlan, ugyanis nem adja meg a megfelelő hátteret a magyar föld védelmének. Nem biztosítja a vidék megtartó erejét és gazdasági erősítését, továbbá munkahelyteremtő képességét sem adja meg – húzta alá.

Számon kérik a földtörvényen a birtokrendszert és a külföldi tulajdonszerzés lehetőségét. A Jobbik elnöke szerint a nagybirtokrendszer nem megfelelő, a külföldiek földtulajdonszerzése pedig nincs teljesen kizárva. Vona Gábor jelezte: a kétharmad miatt várhatóan meg fogják szavazni az új földtörvényt, ez ellen pedig a Jobbik csak társadalmi nyomásgyakorlással tud tenni. Emlékeztetett: a párt januárban bejelentette, hogy szükségesnek érzik egy földvédelmi kerekasztal létrehozását, melyre Vona szerint most minden eddiginél nagyobb szükség lenne.

alfahir.hu

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya