IT hírek
:: 2016. március 22. - 11:27
Víz világnapja: cselekvésre hív a Jobbik IT

A Jobbik Ifjúsági Tagozat cselekvésre buzdít a víz világnapja alkalmából. A víz rendkívül fontos értéket képvisel, különösen számunkra, hiszen hazánk ezen a téren nagyhatalomnak számít, és ezt a kincset unokáinknak is meg kell őriznünk. A Jobbik IT számára mindig is fontos volt a természet és a környezet védelme, több ehhez köthető akciót is indított és szemétszedést is folyamatosan végez.

A Környezetvédelmi Kabinetünk a víz világnapja alkalmából felvilágosító kampányt kezdeményez a víz fontosságáról, illetve hogy hogyan lehet vele takarékosan bánni: http://jobbikit.hu/vilagunk/kultura/viz-vilagnapja. A Jobbik Ifjúsági Tagozatának több helyi szervezete is kilátogat vizes élőhelyekre és igyekeznek annak partját valamint környezetét megtisztítani a szeméttől, ezzel is felhívva a figyelmet a víz szennyezésére és tisztítására.

Ezzel a kezdeményezésünkkel arra szeretnénk sarkallni az embereket, hogy minél többen, amikor csak tehetik, akár egy hétvégi kirándulás alkalmával is, a lehető legtöbb időt töltsenek el vízpart mellett, és óvják, védjék ezen fontos értékeinket, hogy hazánk továbbra is a vizek, és ne a szennyvizek birodalma legyen.

 

Fügedi Richárd, Jobbik IT országos alelnök

Faragó Viktória, Környezetvédelmi Kabinet elnöke

Jobbikos hírek

A KSH adataiból világosan kiderül, hogy a Fidesz oktatáspolitikája területi
A Jobbik Országgyűlési Képviselőcsoportja ismét gyakornoki programot hirdet
Célunk, hogy rövid időn belül komolyan emelkedjen a véradásokon résztvevők

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya