IT hírek
:: 2016. május 4. - 15:17
Mi mindenhol ott vagyunk! A Nemzeti Majálison is :)
 
A Jobbik Nemzeti Majálisa minden nyárelőn a legnagyobb seregszemléje a nemzeti tábornak. Természetesen idén is kint volt a Hajógyári Szigeten egy sátorral a Jobbik Ifjúsági Tagozata, gondolva a fiatalabb nemzedékre is.
 
A szombati napon az IT-sek szemétszedési akcióval kezdték a reggelt, hogy tiszta környezetbe érkezhessenek a szórakozni vágyók. A sátrunknál már korán ott voltak a segítőink, és egész nap változatos programokkal fogadták az érdeklődőket, akik különböző programok közül választhattak: ping pong, csocsó, kvízek és kártyajátékok, idén először pedig egy külön Baba-mama sátorral is készültünk. A jobbikos fiatalok mind a két nap folyamatosan gyűjtötték a kilátogató iskolások véleményét a rendkívül népszerű Hallasd a hangod! akció keretein belül. Több száz kitöltött papír érkezett, melyben az ifjak kifejtették észrevételeiket a közoktatásban kialakult helyzetről, illetve az őket érintő problémákról.  A vasárnap már nem csak a szórakozásról szólt, hanem az édesanyákról is. Külön erre a napra készített képeslappal köszöntötték az IT-sek a rendezvényre kilátogató édesanyákat, ezzel köszönve meg nekik a fáradhatatlan törődést a gyermekeikkel.
 
A tavasz és a nyár folyamán minden jobbikos rendezvényen és nagyobb fesztiválokon is jelen lesz az Ifjúsági Tagozat, ahol szeretettel várunkk minden ifjú, és örökifjú érdeklődőt  ;-)