Baucsek Rajmund
(alelnök)

„Tetteinkkel elszámolunk Isten előtt”
Baucsek Rajmund vagyok, budapesti fiatal, 2019-ben töltöttem be 32. életévemet és idestova hat éve vagyok közösségünk tagja. Békési és zalai felmenőkkel rendelkező, nemzeti érzelmű, konzervatív fiatal vagyok. Az általános iskolai tanulmányaimat követően az egyik legerősebb középiskolában, az Apáczai Csere János Gimnáziumban töltöttem el négy évet, ahol beleszerettem a történelembe. Egyetemi tanulmányaimat a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végeztem hat éven át, ahol történelmet és hadtörténetet tanultam. Az egyetem, az egyetemi világ nagy hatással volt rám, az ott szerzett élmények és tapasztalatok is megerősítettek abban a tudatban, hogy a Nemzetem az első, továbbá a kitartás, a baráti kötelékek erőssége és az ember kiállása magáért. Egyetemistaként ismerkedtem meg közelebbről Magyarország legerősebb ellenzéki pártjává váló fiatal nemzeti mozgalommal, a Jobbikkal. Igaz, a névről és a szervezetről már korábban is hallottam. 2006 óriási hatást tett rám és sok más korombeli fiatalra. A 2006-os nemzedék tagjának vallom magam büszkén azóta is. Életem első jobbikos rendezvénye a 2007-ben sorra kerülő Magyar Gárda avatás volt, mely hihetetlen élmény volt, mind a mai napig élénken emlékszem rá, és azóta szimpatizálok a Jobbikkal. 2011-ben jelentkeztem a párthoz gyakornoknak, amire a politikai tevékenység belépőszobájaként tekintettem és nem is csalódtam, számos ismeretet szereztem és nem utáltam meg a parlamenti politikát sem. Mind a mai napig vallom: a fiataloknak igenis érdemes és kell is politizálni. 2012 második felében kaptam felkérést, hogy többekkel együtt Angyalföldön hozzunk létre egy helyi tagozatot. Hosszú előkészítés után 2013 februárjában meg is alakítottuk a szervezetet, ami azóta is működik, jó összhangban, baráti társaságként. Azóta már az alapszervezet tagja is lettem, lassan három éve. Szívügyem a nemzetért való politika mellett a kultúránk, hagyományaink ápolása. Több ízben tartottam előadásokat tagtársaink számára művelődés-és kultúrpolitikáról. Az elnökségben több más feladat mellett személy szerint két témát fogok kiemelten kezelni: a nemzetpolitikát és az ehhez szorosan kapcsolódó autonómiáért való harcot, továbbá a kulturális területet. Amit egyszer eldöntök, azt véghez is viszem. Így ismernek a hozzám közelállók. Célom egy egységes, erős IT, ami méltó lesz arra, hogy nemzetmentő harcunkban az első sorokban küzdjön. Egy olyan IT, ami kiművelt fiatalokból áll, akik tudnak érvelni, vitázni és nem ijednek meg az ellenvéleményektől. Egy olyan IT, mely büszke a tagjaira és a tagjai is büszkék az IT-re. Egy olyan ifjúsági szervezet az álmom, melynek egy célja van: elhozni Magyarországnak és a magyar fiataloknak egy igazságosabb, élhetőbb, büszkébb országot, s nem utolsósorban: Szebb Jövőt!

Amiért küzd

""

Amit elítél

""

Kedvencei