Van-e arany a magyar földben?

Forrás: 
termeszetvilag.hu nyomán

Az arany a természetben fõként fémes állapotban “termésfémként fordul elõ, de tellúrral alkotott ásványai és más fémekkel alkotott természetes ötvözetei is ismeretesek. A földkéreg egyik legritkább eleme. A kéreg átlagos összetételében tonnánként 0,0048 g/t (klark-érték) arany van. Az ipari hasznosításához viszont a mai technikai színvonalon ennek az értéknek legalább az ötszázszoros dúsulása szükséges. Szilárd kõzetekbõl ma már 2 g/t arany gazdaságosan kinyerhetõ. Törmelékes, laza kõzetekben 0,1 g/t arany ipari értéket jelent. Az arany közismert “nemesfém” tulajdonsága, hogy sem lúgokban, sem savakban nem oldódik, kizárólag csak a királyvíz (egy rész sósavból és három rész salétromsavból álló elegy) oldja. Olvadáspontja 1064 oC. Igen jól nyújtható, lágy fém. Egy gramm aranyat 2000 méter hosszú huzallá lehet kinyújtani, az aranyfüstnek nevezett finom aranyhártya vastagsága pedig a milliméter tízezred része.

Egy 1906-ban megjelent magyar nyelvû ásványtankönyv szerint, “egyetlen körmöci aranypénz mennyiségével egy huszárt lovastól be lehetne aranyozni”. Feltehetõen ezt a kísérletet senki nem akarta végrehajtani, csak a jó minõségû arany leheletfinom lemezzé való nyújthatóságát kívánta a példával a tankönyvíró szemléltetni.

Az viszont tény, hogy Európában a legtisztább aranyból a régi magyar pénzt verték Körmöcbányán. A “jó körmöcit”, ahogyan a korabeli tíz- és húszkoronást nevezték, 989 ezrelék aranyból és 11 ezrelék ezüstbõl verték.

Az arany elõfordulása a természetben

Az arany elsõdlegesen az úgynevezett utómagmás folyamatok termékeként, azok ásványtársulásaiban teléraranyként jelenik meg.

Leginkább a savanyú, kvarcban gazdag kõzetek (gránit, granodiorit, riolit, dácit) teléreiben fordul elõ. A telérek illetve ezek mellékkõzeteinek geológiai kora alapján a geológusok idõsebb és fiatalabb arany-elõfordulásokról beszélnek. Általában az idõsebb arany-elõfordulások a földkéreg mélyebb részeiben megszilárdult kõzetekben jöttek létre, ilyen elõfordulások ismeretesek a szomszédos Ausztria gránit képzõdményeiben, (mint pl. a Magas-Tauern vonulatában) vagy Felvidéken a Magas Tátra gránitvonulatában.

A fiatal arany-elõfordulások a földtörténet harmad- és negyedkorában mûködött vulkáni képzõdményekhez kapcsolódnak. Ilyenek a Kárpát-medencében ismeretes arany-elõfordulások, de ide sorolhatók az amerikai Sziklás-hegység vagy a dél-amerikai Andok vonulatainak nagyon jelentõs telepei is.

Másodlagosan az arany a folyók hordalékaiban, törmelékesen jelenik meg. Természetesen csak azoknak a folyóknak a hordaléka aranytartalmú, amelyek vízgyûjtõterületén elsõdleges aranyércesedések vannak. Abban az esetben, ha a folyó nagy távolságra szállítja az elsõdleges lelõhelyrõl az aranyat, akkor az arany a kõzettörmelékek közötti ütközések nagy gyakorisága miatt finom pikkelyekké aprózódik, és így kerül a törmelékbe. Ezt nevezzük fövenyaranynak. Ha viszont a folyó rövid szállítás után rakja le aranyát a meder mélyedéseinek torlataiba, nagyobb rögök vagy hömpölyök is keletkeznek (l. címlapunkon). Ezekben az esetekben mesés gazdagságú aranyleletek is elõkerülhetnek. Az amerikai, az alaszkai- és a szibériai folyók torlataiból több kilogrammos, sõt mázsás hömpölyök is elõkerültek már.

Meg kell említeni az aranynak azt a nagyon jelentõs elõfordulását is, amelyet a Dél-Afrikai Unióból, Johannesburg környékérõl ismerünk. Itt a földtörténet korábbi idõszakában képzõdött torlatos aranyércesedés cementálódott és kõzetté, konglomerátummá vált. Majd ezt a kõzetet az utómagmás hidrotermális ércesedés további aranyhintéssel gazdagította. Ez a telep adja jelenleg a világ aranytermelésének közel egyharmadát.

Az elmúlt negyedszázad egyik legnagyobb ércteleptani felfedezése a carlini aranyércesedés felismerése volt az Egyesült Államok, Nevada államban.

Az arany ebben a telepben kolloid módon, szerves anyaghoz társulva mészkõben jelenik meg. Az aranytartalmú bitumenes mészkõ itt hatalmas kiterjedésben ismeretes. Jelenleg ez a telep szolgáltatja az Egyesült Államok aranytermelésének a felét.

A magyarországi aranytermelés története

A történelmi és a mai Magyarország területén az ókor óta ismeretesek aranylelõhelyek. Írásos és régészeti adatok alapján tudjuk, hogy a Kárpát-medencében az aranyat már az ókorban is ismerték és termelték az itt élõ népek. Az elsõ írásos adatunk Hérodotosztól származik, aki a Maros mentén élt agatiriszekrõl említi, hogy “Erdély területén” aranyat bányásznak. Feltehetõen a görög mondavilágban szereplõ, hõsként tisztelt Jászon aranygyapjúja is Erdély földjérõl származott.

A rómaiak i. sz. I–III. századi aranybányászata Dácia provincia területén, a mai Erdélyben nagyon gazdag tárgyi emlékeket hagyott maga után.

Írásos emlékek alapján van tudomásunk arról is, hogy Pannónia földjén – a mai Mosonmagyaróvár és Gyõr közötti Duna szakaszon – rabszolgákkal évente mintegy 800 kg fövenyaranyat mostak. Feljegyzések maradtak fenn arról is, hogy a Mura hordalékából hasonló mennyiségû fövenyaranyat mosták. A kora középkorból származó régészeti adatok alapján tudjuk azt is, hogy a germán népcsaládhoz tartozó kvádok Selmecbánya környékén a VI. században aranyat és ezüstöt bányásztak.

Honfoglaló õseink az új hazába való érkezésükkor mûvelés alatt álló nemesfémbányákat találtak, amelyeket az õshazákban szerzett ismereteik alapján kezdettõl fogva tovább mûveltek. Biztos ismereteink vannak arról, hogy a szatmári bányavidékhez tartozó ”radnán ezüstöt, Selmecbányán ezüstöt és aranyat bányásztak. Az erdélyi aranylelõhelyek mûvelésérõl csak jóval késõbbi idõbõl vannak biztos adataink.

A nemesfémekrõl szólva érdemes megjegyezni, hogy honfoglaló õseinknek kiváló ismereteik voltak a korabeli fémárakról. Egyáltalán nem véletlen az , hogy kalandozásaik során fõként az ezüstben gazdag német városokat rabolták ki, az így szerzett ezüstzsákmányból (korabeli pénzmosás) szent királyunk, István 1002-ben Európa legjobb pénzét verette. Ez a pénz akkor a Lappföldtõl, Rómán keresztül egész Nyugat-Európában elterjedt volt, a szó igazi értelmében a kincsképzés szerepét töltötte be.

Árpád-házi királyaink Szent István törvényeit szentesítették, szabályozták a bányászatot, különös hangsúllyal a nemesfémbányászatot. Kimondták, hogy a föld méhe a királyé, a kibányászott nemesfémeket a kincstárnak kell beszolgáltatni.

IV. Béla a Képes KrónikábanKivételt ez alól az esztergomi prímással, az ország második közjogi méltóságával tettek. A Szent István-i “bányatörvény” a prímásnak megengedi, hogy birtokain bányákat mûveljen és bírja azok hasznát. Ide tartozik az is, hogy Európa elsõ – jogi értelemben vett – bánya-jogát IV. Béla királyunk adta ki 1245-ben, amelyet “Selmeci Városi Bányajogkönyv” néven ismerünk.

Bölcs királyaink intézkedései egyedülállóan gyors növekedést eredményeztek a magyar aranytermelésben. Ebben az idõben és egészen a XVI. századig az európai aranytermelésben Magyarország volt az elsõ helyen. A XIII. század második felében aranytermelésünket az európai termelés öthatodára, a világtermelés kéthatodára becsülik. Ezüsttermelésünk pedig az európai termelés egynegyedét adta. Ekkor évente körülbelül 1000 kg aranyat és 10 000 kg ezüstöt termeltek a magyar bányák.

Az Anjouk, Zsigmond és Mátyás királyunk korában a kitermelt arany mennyisége meghaladta az 1500 kg-ot, ami a XIV. század végére 2500 kg-ra emelkedett. Az ezüsttermelés a XV. század végére (Amerika felfedezése miatt) 3000 kg-ra csökkent, majd a XVI. század elején évi 6000 kg-ra emelkedett. A Magyarországon ebben az idõszakban termelt nemesfémek jelentõségét megítélhetjük abból a becslésbõl, amely szerint az ókortól Amerika felfedezéséig összesen 13 millió kg arany került forgalomba. Jelenleg évente 2,5 millió kg arany a világtermelés, az emberiség által eddig kitermelt arany mennyiségét 110 millió kg-ra becsülik.

A középkori magyar ércbányászat hanyatlását a felszínközeli gazdag telepek kimerülése mellett jelentõsen befolyásolta az ország középsõ területének török kézre jutása, illetve ennek eredményeként az ország három részre szakadása. A törökök kiûzése után még hosszú idõre volt szükség az ércbányászat talpraállításához.

A nemesfémbányászat újabb virágkora Mária Terézia uralkodásának idejére tehetõ. A királynõ intézkedései nyomán jelentõs technikai újításokat vezettek be a magyarországi ércbányákban, melyekkel csökkentették a vízveszélyt, növelték a termelékenységet. Az egész magyar bányászatra kiható intézkedése nyomán alakult meg a Selmeci Bányászati Akadémia. II. József uralkodása idejére esik Born Ignác amalgámos aranykinyerési módszerének bevezetése, mellyel az arany kinyerése az ércekbõl hatékonyabbá vált. Módszerét Selmecbánya melletti Szklenón mutatta be. A bemutatóra számos országból érkeztek érdeklõdõ szakemberek, ez adott alkalmat arra, hogy itt alakítsák meg a világ elsõ nemzetközi tudományos társaságát a “Societat der Bergbaukunde”-t. Born Ignác felfedezése nemcsak a magyar, hanem az egész világ aranytermelésére is hatással volt még századunkban is. A felvidéki, a szatmári és az erdélyi nemesfém-bányászat a XIX. század végén megközelítette az évi 2000-3000 kg arany- és a 20 000–30 000 kg ezüsttermelést. Körülbelül ezt az évi termelési lehetõséget vesztettük el a trianoni békediktátummal. Ezzel Magyarország sok más mellett elvesztette az összes mûködõ színes- és nemesfémbányáját és az ezekhez tartozó feldolgozóiparát is. Az csak a késõbbiek során derült ki, hogy a feldolgozó-ipari háttér elvesztése még nagyobb csapás volt az ország gazdasági életére, mint a bányák elvesztéséé.

1933-ban került állami kezelésbe a recski ércbánya, amely a két világháború között az ország egyetlen nemesfémbányája volt. Itt az ércek dúsítására flotáló mû is létesült. A recski ércbánya nemesfémtermelése az 1970-es évek elejéig, a bánya bezárásáig évente átlagosan 80 kg arany és 800 kg ezüst volt. Az 1950-es években megnyitott gyöngyösoroszi ércbánya jelentõs cink- és ólomérc-termelésével (évi 100 000-–200 000 tonna érc) 1985-ig a Kárpát-medence legnagyobb termelésû ércbányája volt. A bánya bezárásáig illetve szüneteltetéséig – amelyre a feldolgozó-ipari háttér (színesfémkohó) hiánya miatt került sor – évi 30- 40 kg aranyat és 800-–1000 kg ezüstöt szolgáltatott, de ez a mennyiség mindenkor a bérfeldolgozást vállaló külföldi feldolgozó haszna lett.

A mai magyar föld aranya

Az elõzõ részben bemutattam a magyar aranytermelés alakulását napjainkig. Látható, hogy voltak aranybányászatunknak kiemelkedõ évszázadai és sötét idõszakai is. Sajnos évszázadunkra, legalábbis a mai határainkon belüli területekre, az aranybányászat szempontjából már csak a “sötét” idõszak jutott. De a reményt ne adjuk fel! Ezért tekintsük át az arany szempontjából számba jöhetõ lehetõségeinket.

(A következõkben részletesebben írok azokról a területekrõl, ahol személyesen dolgoztam, vagy jelenleg is dolgozom. Azokról a területekrõl viszont csak említést teszek, ahol jelenleg multinacionális vállalatok arany reményében koncessziós érckutatásokat folytatnak.)

Föveny- vagy mosóarany.  A történeti áttekintésben már említettem a Duna fövenyének aranyát. 1933-ban a Magyar Nemzeti Bank megbízásából a Duna Mosonmagyaróvár és Gyõr közötti szakaszán nagyon körültekintõ aranymosási kísérleteket végeztek. A kutatások több ponton – Kisbodak, Ásvány, Ráróés Gönyû községek partszakaszain – a nehézásványokban gazdag hordalékban 0,05–0,1 g aranyat mutattak ki. A vizsgálatok során megállapították, hogy 1 g arany megközelítõen 100 000 aranypikkelybõl áll. Ezen a Duna szakaszon tehát nagyobb aranyszemcsékre vagy “hömpölyökre” nem számíthatunk. Az 1933-as kísérletek nem alapoztak meg iparszerû termelést. Ennek ellenére akkor is dolgoztak és ma is dolgoznak ezen a szakaszon “aranyászok”, mint mondják hobbiból. Ha szerencsés helyen állítják fel mosódeszkáikat, kemény munkájuk eredménye napi 1-2 g arany lehet. Legendának tûnik, de beszélnek itt 3–6 g-os napi eredményekrõl is. Az arany hivatalos árát tekintve (1998. július. 3-án 1g = 2065,71 Ft - 2013. augusztusa 1g = 10.000 Ft) különösen az utóbbi mennyiség jó napszám lehetne. 1933-ban jelent meg Szádeczky-Kardoss Elemér német nyelvû Kisalföld monográfiája, melyben a terület fúrásaiból és árkolásaiból származó anyagok vizsgálata alapján, a Kisalföld alatti dunai hordalékban 1 millió kg (1000 tonna) aranyat prognosztizált.

A Duna egész magyarországi szakaszán az arany apró pikkelyekben megjelenik. Érdekes arany-elõfordulásokról tudunk a Duna-terasz kavicsait feltáró kavicsbányákból (Csepel-sziget, Budakalász stb.). Itt kivételesen 0,05-–0,1g-os szemcsék is elõfordulnak. Az aranynak a megjelenése ezeken a területeken csak a talajvízszint alatt mutatható ki. Meggondolandó lenne kotrással létrehozott bányatavak alját aranyra végigvizsgálni. Feltételezhetõ ugyanis, hogy a kotróhajók kanalaiból a vízzel együtt az igen apró de a víznél jóval nehezebb aranypikkelyek a vízzel visszafolyva a tavak alján leülepedtek. De itt kell felhívni a figyelmet arra, hogy nem mind arany, ami fénylik! Nagyon sok bejelentést tettek már a hivatalos szervekhez olyan aranyleletekrõl, amelyek “macska-aranyra” vagyis kifakult biotitra vonatkoztak. A biotit szilikátásvány, a magmás kõzetek egyik gyakori elegyrésze, amely a mállás során aranysárga csillogó pikkelykékké esik szét, így elsõ ránézésre hasonlóságot mutat az arannyal.

Szórványadatokat ismerünk a Dráva-menti mosó arany-elõfordulásokról. Az itt mosott arany mennységét csekélynek tartják. Valószínûnek látszik, hogy ezen a területen a drávai erõmûvek gátrendszerei és az erõmûvek csúcsra járatása miatti kétméteres vízszíntingadozások nem kedveznek az arany dúsulásának. Tudomásunk van arról, hogy századunk elsõ felében aranyat mostak a Zagyvából és a Tarnából is. Mindkét folyó a Mátra érceinek aranyát szállítja a Tiszába.

Elsõdleges arany-elõfordulásaink és indikációink

Velencei-hegység. Nadap község határában az idõsebb (karbon korú) gránit és a fiatalabb (eocén korú) andezit kontaktusán (határán) másfél kilométer hosszúságú és 100 méter szélességû kovás breccsás zóna ismeretes. Ebbõl a kõzettestbõl származó felszíni mintákból 0,1–1,0 g/t aranyat mutattak ki. A képzõdmény aranytartalmának mélység felé történõ további kutatása ércföldtani szempontból indokolt lenne.

Dunazug-hegység. A visegrádi Lepence-patak völgyében a XVI. században nemesfémekre nyitottak bányát. A termelt ércre vonatkozóan töredékes feljegyzések maradtak fenn, amelyek alapján megállapítható, hogy itt gyenge minõségû ezüstérceket fejtettek. A felszíni bányászati nyomok környékén a patak által feltárt pirites agyagásványos telérekbõl átlagosan 0,4 g/t aranytartalmakat határoztunk meg.

Börzsöny-hegység. Nagybörzsöny határában a középkor óta több ponton ismeretesek nemesfém-elõfordulások.

Bányapuszta térségében már Árpád-házi királyaink idején ezüstérceket fejtettek. Az 1970-es években újra nyitott tárókban néhány centiméter vastagságú ezüstben gazdag ólomérces zsinórokon kialakult bányászat nyomait figyelhettük meg. A területen mélyült fúrás érces anyagából készült preparátumban ércmikroszkóp alatt néhány aranyszemcse volt látható.

Fagyosasszony-bánya térségében a középkorban kohó is mûködött. A kohósalakok tanúsága szerint itt arany- és ezüstérceket kohósítottak. A salakok ezüst- és aranytartalma 100 g/t nagyságrendû. A Rózsa-hegy déli, délnyugati oldalán teléres nemesfémtartalmú ólom- és cinkércesedés ismeretes. A Fagyosasszony-bánya teléreinek aranytartalma megközelítõleg 2 g/t. A teléreket a középkorban a felszíntõl a talajvíz szintig gyakorlatilag lemûvelték. A talajvízszint alatti ércesedések kutatása az 1950-es években kihajtott altáróval nem járt eredménnyel. A Fagyosasszony-bánya teléreit nem érték el az altárószinten, csak egy keskeny melléktelérig jutottak el. Ez a terület reményteljes lehet egy jövõbeni érckutatásra.

Rózsabánya területe. A Rózsa-hegy északi oldalának ércesedéseit is a középkortól ismerik. Feltételezhetõen az itteni ércesedéseket a Felsõ Rózsatáró feletti kovásodott breccsában ismerték fel. Az Alsó és Felsõrózsatárókat a felszíni kibúvás mélyebb szinti megkutatására, illetve termelésére létesítették. A XVIII. században a területen nagyobb arányú bányászati feltárás történt, amelyhez még egy nagyméretû kohó építése is társult. Sajnos ez a nagy anyagi ráfordítással járó kezdeményezés is rövid idõn belül csõdbe ment. A területen teléres ércesedéseket igyekeztek feltárni, nem vették észre, hogy itt az arany a brecscsás kõzetet cementáló kvarcos érces anyaghoz társul. Ugyanez mondható el az 1950-es években történt érckutatásról is. Újranyitották a régi tárókat, aknával összekötötték az Alsó Rózsatárót és az altárót. Ma már tudjuk, hogy az aknát a legjobb minõségû breccsás ércben mélyítették, az aknából 35 méterenként kutató vágatokat hajtottak ki, ezeket mintázták és elemezték. Az elemzésekbõl néhány kimondottan nagy, 200-–300 g/t aranymennyiséget kaptak, melyek alapján megállapították, hogy ez bizonyíték arra, hogy “a régiek itt gazdag aranyérceket mûveltek”. Az ércesedés jellegét nem ismerték fel.

A Magyar Állami Földtani Intézet 1970-ben kapott megbízást a Börzsöny-hegység földtani térképezésére. A földtani térképezés mellett feladatul kaptam a hegység ércesedéseinek vizsgálatát is. 1975-ben újranyitottuk a terület bányászati létesítményeit, ekkor volt módom elõször tanulmányozni az Alsó Rózsatáró ércesedését. A táróban egy korábbi erdélyi tanulmányutam tapasztalatai alapján ismertem fel, hogy az ércesedés itt “pipe breccia”-hoz kötött. Ez egy olyan képzõdmény, amely kürtõ breccsához hasonlít. Egy olyan kürtõ kitöltésérõl van itt szó, amely a vulkáni mûködés során nem érte el a felszínt, hanem a mélységben megszilárdult. Az ércesedés ásványtani felépítésének tanulmányozása során sikerült tisztázni az arany-elõfordulás módját is. Az arany itt az arzenopirit zárványaként jelenik meg 5–25 mikrométeres szemcsékben. A termésarany zárványok mellett az MTA Geokémiai Kutatólaboratóriumában végzett részletes vizsgálatokkal az aranynak egy eddig még ismeretlen kénnel és bizmuttal alkotott ásványfázisát is kimutattuk. Ez a névtelen ásvány eddig csak néhány apró szemcse formájában került elõ Japánban és Szibériában.

1991-ben, a MNB megbízásából a korábban megszerzett ismereteim alapján kinyitottuk az Alsó Rózsatárót. Az akna gépterébõl ferde fúrásokkal lehatároltuk az aranytartalmú breccsás képzõdményt, a fúrások és a táró anyagait szabvány szerint mintáztuk, és aranyra, ezüstre elemeztettük. A megszerzett ismeretek alapján készletet számoltunk. Ez utóbbi kutatás alapján a Rózsabánya breccsás arzenopirites aranyércesedése kitermelésre érdemes.

Dél-börzsönyi vagy nagyirtáspusztai ércesedési terület. Nagyirtáspuszta környékén az írott feljegyzések szerint a XVIII. században gazdag ezüstérceket bányásztak. Ma már azokat a bányászati emlékeket is ismerjük, amelyekre a korábbi feljegyzések vonatkoztak. Nem találtunk azonban elfogadható magyarázatot arra, hogy kik és miért igyekeztek a bányászat minden nyomát eltüntetni errõl a területrõl. Akik a múlt században a területen jártak, feljegyzéseikben említik, hogy a Só-hegy tövében volt valamikor az Alamizsna bánya. Az 1970-es évek legelején a terület földtani térképezése volt a feladatom. A környéken dolgozó geológus kollégámmal kíváncsiak voltunk arra, hogy a régiek vajon mit tartottak alamizsnának? A felszínen felismerhetõ bányászatra utaló nyomok és a Selmecbányai Bányászati Levéltárban lemásolt korabeli térképek alapján megtaláltuk az Alamizsna táró bejáratát. A tárót kibontottuk. Meglepetésünkre mindenütt csak tömedéket találtunk a lebányászott érc helyén. A tömedékben termésarany lemezeket tartalmazó néhány centiméteres kvarcos andezitdarabot találtam, amelyet ma a Magyar Állami Földtani Intézet Múzeuma õriz. A tárót a régiek a szellõztetés miatt aknával kötötték össze. Szerencsénkre az aknavédõ pillérében visszahagytak a telérbõl 4-5 métert, így a telér anyagát vizsgálni tudtuk. Már akkor megállapíthattuk, hogy az Alamizsna bánya elnevezést a bánya korabeli tulajdonosai a Kincstár megtévesztésére találhatták ki, mert az ércesedés kimondottan gazdag ezüst- és aranyérc volt. A bánya biztonságos mûvelésére közel fél kilométeres víztelenítõ altárót is létesítettek, de ezzel a beruházással is csak 28 m-rel mélyebb szintig tudtak bányászkodni. Feltételezem, hogy a bányászat megszûnését bányavízproblémák okozták. Az már viszont rejtély, hogy miért, és hová tüntették el a hányók anyagait, miért temették be a tárókat és a légaknát?

Kiderítetlen továbbá, hogy miért úgy vezették Márianosztráról Nagyirtáspuszta felé az erdei kisvasutat – aminek most már csak a töltése van meg –, hogy minden bányászati objektumot tökéletesen elfedjen? Ez a titok még megoldásra vár.

A Bezina-völgyben egy szivárgó helyén (Somos-kút) találtuk meg a terület régi bányászatának másik emlékét, amelyet a völgyrõl Bezina tárónak neveztünk el. Az 1970-es évek elején ezt is kinyitottuk. Itt korábban egy agyagásványos pirites telért bányásztak, de a telér duzzadó agyagtartalma miatt visszahagyták az ércanyagot. A telér néhány méteres szakaszát feltártuk és mintáztuk, de nekünk is hamar fel kellett hagynunk a tárót, mert a duzzadó agyag miatt összepréselõdtek a vágatok. A táró anyagainak laborvizsgálata akkor nem hozott figyelemre érdemes eredményeket. A további vizsgálatokra félretett anyagok ércelemzésére 25 évvel késõbb, 1996-ban Körmöcbányán (Felvidéken) került sor. Nagy meglepetésünkre a telér átlagos anyagából igen magas aranykoncentrációkat mutattak ki. Ásványtani vizsgálataim alapján a termésarany és argentit (ezüst-szulfid) jelenlétét az ércesedésbõl ismertem, de ilyen magas aranytartalomra nem számíthattam. A terület érckutatására egy társaság alakult, amely az ismert telért ferde fúrásokkal kutatta, a fúrások által feltárt anyagok vizsgálata még folyamatban van, de a jelenlegi ismeretek alapján is a terület ércesedését reményteljesnek tartom.

Nyugat-mátrai vagy gyöngyösoroszi ércesedés. 1997-ben jelent meg az a tanulmányom, amelyben a gyöngyösoroszi ércesedést nemesfém ércesedésnek neveztem. A terület cink- és ólomércesedését a XVIII. századtól ismerik. Többszöri, rövid életû kutatásokról és bányászkodásokról tudunk. A bányászat virágkora azonban az 1950-es évek elejétõl az 1970-es évtized végéig tartott. Tarthatna még ma is, ha megfelelõ ércfeldolgozó háttériparral rendelkeznénk. Szomorú tény, hogy a bányát jóval nagyobb ismert ércvagyonnal zárták be (mai szakzsargonnal szüneteltetik), mint amennyire megnyitották. A bánya mûvelése során 125 kilométernél hosszabb vágatrendszert hajtottak ki, és az éves termelés, különösen a bezárás elõtti években több volt mint bármelyik kárpát-medencei nagy ércbánya bármikori termelése. Errõl soha nem beszéltünk, mert ez a tény sem fért bele sok hasonlóval a hagyományos “ásványi nyersanyagban szegény ország” önmegítélésünkbe. Soha nem kapott nyilvánosságot az, hogy a bányászott érc jó minõségû volt, a flotálómû igénye szerint a termelvényben átlagosan 4% cinket és 1% ólmot tartalmazott, melyhez tonnánként 25–-60 gramm ezüst és 0,1-–0,6 gramm arany járult. Az ércesedési területen több mint 20 érces telért ismerünk. Ezek közül a bányászat csak 10 telért mûvelt, és ezekbõl vizsgálataim szerint csak ötnek van komolyabb aranytartalma. Erre való hivatkozással a bánya vezetésének korábban többször javasoltam, hogy az aranytartalmú telérek ércét külön flotálják, de erre sajnos nem került sor. A kevert ércekbõl flotálással nyert dúsítmányok aranytartalmát rendszeresen vizsgálták, ami a termelt telérek minõségétõl függõen változott. A galenit (ólomérc) színpor (ólomkohászatra, magyarosan színítésre elõkészített ércpor) aranytartalma 40-–60 gramm volt tonnánként. A szfalerit (cinkérc) színpor aranytartalma 2–10 g/t között változott. A pirit (vas-diszulfid) színpor is tartalmazott némi aranyat 1–3 g/t mennyiségben. Számításaim szerint az utolsó 30 évben a gyöngyösoroszi ércbányából 5000–-6000 kg arany került ki. Ennek jelentõs része a színpor exportja miatt a feldolgozó haszna lett, de az arany 20-–30%-a a nagyon apró szemcsékben való megjelenése miatt a kvarcos meddõbe került. Ennek a mennyiségét 1000–-1500 kg-nak számoltam. Szeretném kifejezni itt is azt a reményemet, hogy a gyöngyösoroszi ércbánya nem kerül a feledés sorsára, mert ez a terület a Kárpát-medence potenciálisan legjelentõsebb – nemesfémeket is tartalmazó – teléres ércesedése.

Közép-mátrai vagy parádsasvári ércesedés. Nyírjesbérc és Nagylápafõ körzetében az 1950-es évek második felétõl az 1960-as évek második feléig jelentõs érckutatási munkálatokat végeztek. Vágatokkal több ipari értékû telért kutattak meg. Az érces telérek fõleg cink- és ólomérceket tartalmaznak, de a Nyírjesbérc környéki telérekben aranyat is kimutattak. Az elmúlt évben a terület érckutatására engedélyt kapott társaság felszíni kõzetkibúvásokban 2 g/t-nál magasabb aranymennyiségeket talált. A terület aranykutatásával jelenleg is foglalkoznak.

A parádfürdõi terület ércesedése a XVIII. századtól ismert. Számos régi táró õrzi a régi ércbányászat emlékét. Az 1950-es évek közepétõl újrakutatták a területet, de mûvelésre alkalmas érceket nem találtak. Az 1980-as évek elején az ércesedés ásványtani felépítését vizsgáltam a területen. Nagy meglepetésemre arany-tellurid ásványokat találtam. Az arany-telluridok rendkívül ritka ásványok, közülük néhányat az erdélyi aranyércesedésekbõl írtak le, de magyarországi elõfordulásáról nem volt tudomásunk. Az arany-tellurid ásványok mellett pirit zárványaként termésaranyat is megfigyeltem, ezért kézzel válogattam néhány pirites kõzetmintát, amelyeket megelemeztettem, ezekbõl 26-–40 g/t aranyat mutattak ki. Feltehetõen ezek az adatok is hozzájárultak ahhoz, hogy a területen külföldi tõke bevonásával jelentõs volumenû érckutató munkák folynak.

Recsk, lahócai ércesedés. Mint a bevezetõben már említettem 1975-ig 125 éven keresztül ez a bánya aranyat termelt. A bányászott ércbõl készült színport bérmunkában dolgoztatták fel. A bányászat 125 éves története során csak annyit tudtak, hogy az aranyat a pirit hordozza, de hogy milyen formában, arról nem voltak ismeretek. 1990-ben múzeumokban õrzött régi mintákat vizsgáltunk, megállapítottuk, hogy a pirit zárványai között termésarany és számos aranytellurid ásvány van. Jelenleg a területen ugyanaz a társaság végez felszíni és bányabeli kutatásokat, amelyik Parádfürdõn is dolgozik.

Recsk mélyszinti ércesedés: A recski volt aranybánya körzetében az 1960-–1970-es években végzett hatalmas érckutatási munkálatok eredményeként világviszonylatban is jelentõs rézérctelepet ismertek fel. Az ércesedéshez némi arany is társul. Ha az érctelep bányászatára sor kerül és az ércfeldolgozást Magyarországon végzik, akkor évente 1000–-2000 kg arany kinyerésére nyílhat lehetõség.

Tokaj-hegyalja. A hegység területén a középkor óta ismeret aranylelõhely Telkibánya, Alsókéked és Rudabányácska. Közülük Telkibánya a hét felsõ-magyarországi bányaváros egyike volt. Aranybányászatát jelentõsnek tartották. Hanyatlása még a középkor végén bekövetkezett. Okát nem ismerjük, sokan valamilyen természeti csapásra gondolnak (földrengés, bányaomlás stb.), mások az ércesedés kimerülését vélik okozónak. Az 1950-es években a telkibányai ércesedést is nagy erõkkel kutatták, de ipari értékû ércanyagot nem találtak. Az 1980-as években számos régi tárót kinyitottak, szabvány szerint mintákat gyûjtöttek, amelyeket aranyra és ezüstre megvizsgáltak. A kapott eredmények alapján a terület érckutatásra reményteljessé vált, ezek tették lehetõvé a területre vonatkozó koncessziós pályázat kiírását. Telkibányán és környezetében jelenleg külföldi tõkével koncessziós érckutatás folyik.

A cikk címében feltett kérdésre megkíséreltem tényszerû adatokkal válaszolni. Igyekeztem bemutatni azt, hogy a magyar föld aranyban nem szegény, érdemes a kutatásával foglalkozni. A kutatáshoz azonban tõkére van szükség, viszont remény van arra is, hogy a ráfordítás sokszorosan megtérülhet. Ehhez kívánok a kutatásban részt vevõknek bányász köszöntéssel: Jó szerencsét!

Nagy Béla

Természet Világa, 1998. II. különszám, 57-–60. oldal
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/ 
http://www.ch.bme.hu/chemonet/TermVil/

 

Tudod, miről szól a húsvét? Ismered a szentháromnap ünnepét? A húsvéti hagyományt és kultúrát? Húsvétra való...
Van minden, mint karácsonykor – tartja a szólás, hiszen a karácsony ünneplésének fontos része a gazdag, közös...
Furcsa és különleges nép vagyunk mi, magyarok. Nyelvünk, származásunk, történelmünk mind egyedivé tesz...
A világ szinte minden országa megemlékezik a nemzet szuverenitását, önvédelmi készségét kifejező fegyveres...

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya