Mit jelképeznek a hagyományos ünnepi ételeink?

Forrás: 
www.magyarkurir.hu

Van minden, mint karácsonykor – tartja a szólás, hiszen a karácsony ünneplésének fontos része a gazdag, közös étkezés. Halászlé, töltött káposzta, diós és mákos bejgli, mézeskalács… De miért esszük éppen ezeket, és mit jelképeznek a hagyományos ünnepi ételek?

A hagyományok meghatározó elemei a karácsonyi ünnepkörnek a modern, városi ember számára is. Mindannyiunk családjában élnek szokások: van, ahol nem múlhat el karácsony egy bizonyos sütemény nélkül, vagy a nagyszülők féltve őrzött díszének mindig ugyanarra a helyre kell kerülnie a karácsonyfán. A szimbólumok és rítusok nemcsak hangulatossá és otthonossá teszik az ünnepeket, de általuk szavak nélkül is megérthetjük, és főleg átélhetjük azok mélyebb rétegeit.

A karácsonyi ünnepkör advent első vasárnapjával, illetve a népi vallásos hagyományok szerint a hozzá mindig közel eső András-nappal (november 30.) indul. Ez az egyházi év kezdete, ami évszázadokig megszabta az idő számítását, így a decemberi jeles napok közös jellemzője az új esztendő köszöntése. Illetve az új életé, hiszen nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy ez a téli napforduló időszaka, ami már jóval a kereszténység előtt meghatározta a közösségek életritmusát. Ezért lehet, hogy a legtöbb hagyomány valamilyen pogány szokásra, hiedelemre vezethető vissza. Ugyanakkor éppen e ciklusváltás miatt döntött az Egyház úgy, hogy ekkorra teszi Jézus születésének – tudományosan egyébként meghatározhatatlan – emléknapját: a világ Világosságának eljövetele ünnepét a fény sötétség feletti győzelmének idejére.

A tradicionális ünnepi ételek és azok elfogyasztásának szokásai is mind e szimbólumrendszerhez kötődnek. Karácsonykor még a legszegényebb családok is igyekeznek gazdag asztalt teríteni, hiszen már maga az ünnepi étkezés előrevetíti a jövő év bőségét, de a hagyományos karácsonyi ételek egyenként is mind szimbolikus jelentést hordoznak.

A szenteste elmaradhatatlan étele a hal. Egyrészt, mert régen advent is kötelező böjti idő volt, Ádám és Éva napja pedig szigorú böjti nap, másrészt a magyar hagyományokban a halpikkely gazdagságot jelent a következő esztendőre. Másnap a karácsonyi főétel régen disznóból készült, mivel az „előre túr”, így segíti a család előrejutását, míg a tyúk, illetve szárnyas nem kerülhetett az asztalra, mert az „elkaparja a szerencsét”.

Karácsonykor – majd később szilveszterkor és újév napján is – előnyben részesítették azokat az ételeket, amelyek sok termést, magot hoznak, hiszen azok bőséges új évet ígérnek: ezért fontos része az ünnepi étkezésnek a bab, a lencse, a mák, a mazsola. A töltött ételek, mint a töltött káposzta és a bejgli is a következő esztendő jó termését, a termékeny állatokat, a teli csűröket hivatottak biztosítani.

A dió, mint ősi Krisztus-szimbólum (Nux est Christus) szintén nem hiányozhatott a karácsonyi asztalról. A termés keserű, zöld burka az Úr földi szenvedésére, csonthéja a keresztfára vagy a sziklasírra, belső magja Jézus isteni természetére utal. A néphiedelem szerint az ártó lelkek az esztendő leghosszabb éjszakáin, Luca-nap és karácsony estéje között vannak hatalmuk teljességében. A szenteste várakozásban töltött óráiban a gonosz felett aratott győzelmet szimbolizálja a csonthéjból feltört dióbél.

A másik jellegzetes gyümölcse a karácsonyi asztalnak az alma. Ez a legtöbb kultúrában erotikus jelkép, a csábítás, a kísértés szimbóluma – ezért lett a keresztény hagyományban is a Paradicsom „közepén álló fa gyümölcse” alma, bár a Biblia nem nevezi meg, milyen fáról van szó. Belőle sarjad azonban az élet fája, amelynek termése maga a Megváltó: „A kis Jézus, aranyalma, / Boldogságos Szűz az anyja” – szól a karácsonyi ének. Az ünnepi asztal almája tehát Isten irántunk érzett szeretetének jelképe. Ugyanakkor számos néphiedelem és jóslás is kötődik hozzá; a legelterjedtebb, hogy szenteste a családfő annyi cikkelyre vágja az almát, ahány családtag van, majd együtt megeszik, hogy az év során bármi történik is, összetartsanak.

Az ünnepi vacsora részeként – néhol első fogásként – ma is sok helyen fogyasztanak mézet, mellé esetleg fokhagymát, amely ősi gonoszűző, egészségmegőrző szer, illetve ostyát, amely természetesen Krisztus testére utal. A méz kultikus jelentősége még az ókori, kora középkori időkből származik. A méhek a szorgalom és a tisztaság jelképei, a hiedelem szerint ugyanis „szűzi életet” élnek, s nem elpusztulnak, hanem meghalnak, mint az ember. Az Ószövetség is dicséri a méhek szorgalmát és bölcsességét. A népi vallásosságban mindez úgy élt tovább, hogy a méhek a Szűzanya könnycseppjeiből származnak. Emellett a méz – illetve a hagyományosan sokféle karácsonyi sütemény – édessége az ünnep örömét is kifejezi.

Advent idején „Ha kisült már, ide véle…” című új sorozatunkban hagyományos, valamint újabb, talán sokak számára ismeretlen ünnepi recepteket adunk közre. Ezzel is szeretnénk hozzájárulni az örömteli készülődéshez, a családi hagyományok ápolásához.

 

Van minden, mint karácsonykor – tartja a szólás, hiszen a karácsony ünneplésének fontos része a gazdag, közös...
Furcsa és különleges nép vagyunk mi, magyarok. Nyelvünk, származásunk, történelmünk mind egyedivé tesz...
A világ szinte minden országa megemlékezik a nemzet szuverenitását, önvédelmi készségét kifejező fegyveres...
Neves költőnk, József Attila születésnapjára, április 11-re tehető a költészet napja Magyarországon. Hazánk...

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya