Szegregáció-e a differenciált oktatás?

Forrás: 
alfahir.hu

Huzamosabb idő óta mintha nem ismernék, elfelejtették volna a szavak jelentését, értelmét. Összekeverik, felcserélik a fogalmakat, sőt ellentétes értelemben is használják.

Pl. a pozitív tartalommal bíró nacionalizmust, tudatlanságból vagy szándékos tudatrombolási céllal a sovinizmus tartalmaként vitték a közbeszédbe. Ez a helyzet az oktatás területén helytelenül használt szegregáció kifejezéssel is.

Az eredményes oktatás helyes módszertanának alapkövetelménye a differenciált oktatás. Szakmailag felkészült pedagógusnak egyértelmű, hogy az oktatás alapkövetelményeinek téves fogalmakkal történő behelyettesítése dilettantizmusból fakad, vagy szándékos politikai háttér érdekeket szolgál.

Ha a szakterületek irányítására kinevezettek, netán politikusok esnek ebbe a finoman fogalmazva „tévedésbe”, az rendkívül káros és súlyos következményeket vonhat maga után a társadalom fejlődése szempontjából. Szakmailag egyértelmű, hogy nem a gyenge képességű tanulók fognak felzárkózni, hanem a jobb képességű, tehetséges diákok lemaradni, mert a pedagógusnak nem marad ideje az ő tanításukra, képzésükre.      

Nézzük tehát, hogy az oktatásban a fent említett két kifejezés a szegregáció és a differenciált oktatás mit jelent!

Ugyancsak divatos, felkapott kifejezés lett a liberális kormányok alatt, majd öröklődött a:

Szegregáció (lat.segregatio) kifejezés, ami: 1. elválasztás, elkülönítés 2. a négerek elkülönítése a fehérektől az Amerikai Egyesült Államokban – tartalmat jelent.

Differenciált jelentése: 1. különvált, elkülönült, szétvált, megosztott 2. megkülönböztetett 3. kifinomult, túlfinomult az értelmező szótár meghatározása szerint.

Így egymás mellett e két kifejezés, a szegregáció USA-beli értelmezését leszámítva, sok hasonlóságot jelez. Mégis, ha a differenciált oktatás szókapcsolást használjuk, egy tartalmában teljesen más, minőségi, pozitív szakmai tartalom értendő a kifejezés alatt.

A differenciált oktatás a pedagógia egyik legfontosabb alapkérdése, mely alapkövetelmény ahhoz, hogy diákjainkból – fajra, nemre, vallási vagy politikai hovatartozástól függetlenül – adottságaikhoz, tehetségükhöz mérten a lehető legtöbb eredményt hozzuk ki.

Szakembereknek nem kell megmagyarázni, hogy ez a tanítvány és tanár esetében is a legnagyobb sikert hozhatja el.

A különböző tanulási alapszintek az osztályok számozása, alsó- felső tagozat, illetve közép és felsőoktatás évfolyamai is elválasztják, elkülönítik, megkülönböztetik, vagyis az életkor és az elért eredmények alapján differenciálják a diákokat.

Épeszű embernek nem jutna eszébe írni-olvasni nem tudó diákokat még második osztályba sem engedni, nemhogy általános iskolai bizonyítvánnyal kiengedni. Csak egy liberális miniszternek juthatott eszébe a buktatást eltörölni, az oktatási intézményekben az „érezze jól az iskolában a diák magát” követelményt előbbre helyezni a tanulásnál. Sajnos mára már oda jutottunk, egy korábbi, szakmaiatlan, politikai irányultságú káros oktatási politika következtében, hogy ez a probléma egyre égetőbbé, sőt tragikusabbá vált. Ezt igazolják a felmérések is.

Az osztályokban, évfolyamokon belül is szükséges, és jelen van, vagy legalábbis kellene lenni a differenciálásnak úgy tartalmában, mint módszertanában. Ezeket általában csoportfoglalkozások, vagy egyéni feladatok formájában szoktuk megoldani. A tehetséggondozás, ami szinte mára lehetetlenné vált, a tanulókkal való egyéni foglalkozást is megkövetelné. Nem kell tartani attól, hogy Nobel-díjasok kerülnek ki iskoláinkból, mint annak idején a fasori evangélikus gimnáziumból.

Meggyőződésem, hogy alapvetően az sérti meg az ifjúság tanuláshoz, tudáshoz való, az Alkotmányban is rögzített jogát, aki a felzárkóztatás és hátrányos helyzet felszámolása címén, akár az átlagos, akár a jó képességű, tehetségesebb diákok elől veszi el a lehetőséget a fejlődéstől, tehetségük kibontakoztatásától, és lehúzza őket egy lényegesen alacsonyabb tudásszintre. Mert nekik is vannak alapjogaik. Nem lehetnek másodrendűek csak azért, mert a többségi társadalomhoz, és nem a kisebbséghez tartoznak, miközben az ő szüleik adójából tartják fenn többek között az oktatási ágazatot is.

A szakmai hozzáértés híján nincs tisztában a pedagógia differenciált oktatás alapkövetelményével az a politikus vagy magát szakembernek képzelő tisztviselő, aki szegregációt kiált ott, ahol egészen másról – a tanítás egyik alaptörvényéről - van szó. Igaz, e magatartás kellő szavazatot hoz a konyhára, no meg kellő szereplési lehetőséget biztosít politikai érdekből magukat „kisebbségi jogvédőknek” nevező politikusoknak, s elősegíti, hogy minél kevesebb legyen a kiművelt emberfők sokasága, nehogy a hatalmon lévők érdekei sérüljenek.

Fontos kérdés, hogy milyen megoldások segítenének.

Az okozatokat, a kiváltó okok megszüntetése nélkül nem lehet kiküszöbölni. Legelőször is a települések közötti hátrányt kellene felszámolni, noha tudjuk, hogy ennek éppen ellenkezője történik.

A hátrányos helyzetből induló – legyen az település, család, anyagi ok - tanulóknak több segítségre van szükségük. Különösen fontos, hogy a településen biztosított legyen helyben az óvodai és iskolai elhelyezés.

Ezt követően a hátrányok leküzdését úgy lehet biztosítani a számukra, hogy a hasonló értelmi szinten lévő diákokból szervezik a csoportokat és osztályokat, hovatartozástól függetlenül, s a pozitív diszkrimináció jegyében velük, különösen a kezdetekben, a fokozatosság elvének betartásával előkészítő évfolyamokon is foglalkoznak.

Nem zárják őket össze azokkal a diákokkal, akik között lemaradnának, és nem lennének sikerélményeik, mert lassabban tudnak haladni, és viselkedési szokásaikat is változtatni szükséges. Ezzel a megoldással a tehetségesebbektől sem vennék el az esélyt a fejlődéstől, vagyis őket meg nem tennék ki a negatív diszkriminációnak, és hátrányos helyzetnek, és akkor még nem is említettem az elfeledett tehetséggondozást.

Több fontos kérdés közül egyet szeretnék még kiemelni. Ez a pedagógus személyének kérdése. Egyetlen közösséget sem lehet kívülről megváltoztatni, csak belülről. Minden közösség szívesebben kötődik a sajátjaihoz, mint kívülállókéhoz.

A legkényesebb kérdéshez érkeztem, mert nem lehet megkerülni, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek többségükben honnan jönnek. Mindannyian tudjuk, hogy cigánycsaládok gyermekeiről van többségükben szó.

- Ezért arra lenne szükség, hogy egy gyorsított képzési program keretében elő kellene segíteni cigány származású értelmiségiek, elsősorban pedagógusok képzését, akik saját településeikre visszatérve, belülről segítenék elő a hátrányos helyzet megszüntetését.

- Másrészt a beilleszkedni nem tudó, minimális társadalmi elvárásoknak sem eleget tevő családokból jövő tanulók esetében kiemelten fontos az oktatás mellett a nevelés kérdése, úgy a társadalmi elvárások, a viselkedési, mint a higiéniai szokások területén. Ez pedig csak kollégiumok, bentlakásos hetes iskolák keretében lehet a legeredményesebb. Hazamenve ezek a tanulók jó példát mutathatnának a szüleiknek is.

A Magyarország tönkretételét tudatosan célul-tűzők és végrehajtók, tény, hogy kiemelten kezelték az oktatás területét is. Legtöbb intézkedésük csak kárt okozott.

A tudás ugyanis hatalom. A gondolkodó, a történéseket összefüggéseiben látó felnövekvő nemzedékeknél nincs nagyobb veszély a gazdasági, politikai hatalmukkal visszaélő politikusokra. Bárgyú alattvalókra, és nem öntudatos polgárokra van szüksége a fogyasztói társadalom irányítóinak.

A múlt század elején – Erdélyben - megfogalmazott kétségbeesett kiáltás ma érvényes csak igazán. „Ne hagyjátok a Templomot s az Iskolát!

A pedagógus társadalomnak vissza kell nyernie a bátorságát és az önbecsülését, mert ez a pálya különleges hivatás. A tanárok nem mondhatnak le a hitünkről, a tudás őrzéséről és átadásáról. Ennek első lépése lehet a felhasznált kifejezések torz ill. igaz jelentésének bátor helyretétele. Bátran és becsületesen ki kell mondaniuk az igazságot a valóságról, mert ha csak 1-1 tanár meri ezt megtenni, azt könnyű eltávolítani, és annak az egész ország látja a kárát.

Adja az Isten, hogy a magyar oktatásügy irányítását újra a szakmai hozzáértés és ne a liberális politikai irányultság és a dilettantizmus jellemezze, hogy a pedagógus pálya újra megbecsültté és tekintélyessé váljon! Ennek alapvető feltételei közé tartozna, hogy a tanárképzésre felvett hallgatóknak pályaalkalmassági vizsgálaton kelljen átesni.

Fogják fel végre, hogy a differenciált oktatás a pedagógia alaptörvénye, és nem azonos a szegregációval. Ennek jegyében kellene végre cselekedni, mert mára már tragédia ahol tartunk. A felnövekvő generációk nem tudják a számolás négy alapműveletét, írás-olvasás készség problémával küzd a tanulók egyre nagyobb része, és egyre magasabb osztályban, sőt iskolatípusban. A magyar nyelv és irodalom érettségi írásbeli szövegértési feladatot tartalmaz az „.átkosban” megkövetelt értekezés helyett. Arról már nem is szólva, hogy a felsőoktatásba felkerültek közt végzett felmérések arról tanúskodnak, hogy a műveltségi szintjük a béka feneke alatt van.

Botrány, hogy mennyire nem ismerik a hazájuk történelmét, tudósait, művészeit, íróit, a korábbi korok szellemi elitjét, azok célkitűzéseit. A számítógép nem helyettesíti a tudást, csak a súgást, bár ahhoz is kell némi szorgalom. A diploma önmagában senkit sem emel az értelmiség színvonalára.

Mára oda jutottunk, ha a „rendszerváltást” megelőző Kádár-korszakban végzett diákok általános műveltségét összehasonlítjuk a jelenlegi műveltségi szinttel, ugyancsak lemaradnak a mai diákok.

Az oktatási intézményekben nem mennyiségi, hanem minőségi változásokra van szükség! Értelmes jövőnk érdekében pedig: differenciált oktatásra.

 

Orbán Éva

közíró

Tudod, miről szól a húsvét? Ismered a szentháromnap ünnepét? A húsvéti hagyományt és kultúrát? Húsvétra való...
Van minden, mint karácsonykor – tartja a szólás, hiszen a karácsony ünneplésének fontos része a gazdag, közös...
Furcsa és különleges nép vagyunk mi, magyarok. Nyelvünk, származásunk, történelmünk mind egyedivé tesz...
A világ szinte minden országa megemlékezik a nemzet szuverenitását, önvédelmi készségét kifejező fegyveres...

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya