Magyar fiatalok nélkül szerepelhet a Puskás Akadémia

Forrás: 
alfahir.hu

"Kabaré" - ezzel a kifejezéssel jellemezte számos szurkoló az interneten a folyamatot, ami az elmúlt évben a Puskás Akadémiánál végbement. Az elmúlt hetek történéseire azonban inkább a "felháborító" kifejezés illik.

Az NB1-be idén feljutó felcsúti csapat nem büszkélkedhet veretes múlttal. Az Orbán Viktor által alapított akadémia hosszú ideig a Videoton tartalékcsapataként funkcionált, játékosai a másodosztályban pallérozódtak. Az NB2 idei átszervezése miatt erre már nem lett volna lehetőség: a nyáron kezdődő szezonban az elsőosztályú klubok második csapatai legfeljebb a harmadosztályban szerepelhetnek. A változásokat bő egy éve jelentette be az MLSZ, a Videoton pedig gyorsan reagált: tartalékcsapatát, a Videoton II-t visszaléptette a harmadosztályba, másodosztályú indulási jogát pedig átadta az újonnan alakult Puskás Akadémia FC-nek, mely jogilag ugyan független alakulat, szakmailag mégis a fehérvári klub irányítása alá tartoznak.

A Puskás Akadémia megnyerte a másodosztály nyugati csoportját, így egy évvel megalapítása után fel is került az NB1-be. Bár a klub a TAO-pénzeken keresztül többmilliárdos állami támogatáshoz jutott, ráadásul 3500 fős csodastadiont is kap (mely Orbán birtokának közvetlen szomszédságában épül Felcsúton), annyi haszna valóban lehetett volna a röhejes és átlátszó módon felfuttatott klubnak, hogy megfelelő körülmények között tehetséges magyar játékosokat neveljen ki és az NB1-ben játszatva erősítse, fejlessze őket.

 

Eleddig úgy tűnt, valóban erről lesz szó, erre utalt az alapító, Orbán Viktor augusztus eleji nyilatkozata is, melyben leszögezte: nem az NB I-es, illetve NB II-es szereplés a cél, hanem az, hogy játékosokat neveljenek. Hozzátette, az előre elgondolt ütem szerint haladnak, minden két évben legalább négy játékost "adnak fel" a Videotonnak.

A tendencia azonban, mely a napokban tetőződött (?), kiverte a biztosítékot a többi klub szurkolóinál. Az egyes források szerint az NB1 legnagyobb költségvetéséből működő csapat az első négy forduló során mindössze egy pontot tudott gyűjteni, így a tabella 15. helyén szerénykedik. A vezetők ezért sorra igazolják le a magyar szinten kiemelkedőnek tekinthető játékosokat, hogy elkerüljék a kiesést, a csapatban pedig lassan alig jut szerephez fiatal magyar játékos. Vessünk néhány pillantást a "tehetséges akadémistákra építő" csapat keretére!

Már tavaly is a csapat kötelékébe tartozott a 31 éves, korábban a Kaposvárt, a Debrecent és a Honvédot is megjárt Zsolnai Róbert, a 33 esztendős Tóth Balázs, a 34 éves, korábban 7 klubban szereplő Polonkai Attila és a 25 éves, a Videotonnal bajnoki címet nyerő, majd a Zalaegerszeggel kieső Szakály Dénes.

Idén melléjük érkezett a 33 éves, 5-szörös szlovák válogatott kapus, Lubos Hajdúch, a 23 esztendős francia, Mamadou Wague és a 22 éves kecskeméti Bertus Lajos. Később leigazolták a Diósgyőrben nagy kedvencnek számító, 33 éves spanyol Francisco Gallardot, magas összegért (egybehangzó információk szerint több százezer euróért) kivásárolták az MTK-ból Tischler Patrikot, kölcsönkapták a Videotontól a 24 éves Szekeres Adriánt és azt a Lencse Lászlót, akit a Leisztinger Tamás által tulajdonolt, az utóbbi időben válogatottak sorát igazoló Diósgyőr sem tudott megszerezni magas fizetési igényei miatt. A klubhoz igazolt Czvitkovics Péter, a Debrecen 30 éves, 10-szeres válogatott középpályása is.

Cvizkovics Felcsúton találná meg számításait (fotó: pfla.hu)

Úgy tudni, a sor ezzel nem ér véget: Felcsútra tart a Videoton kötelékébe tartozó, ám az utóbbi időben Kecskeméten szereplő 29 éves, 12-szeres válogatott Vaskó Tamás és a 27 éves szerb Milan Peric is. Ha sikerül nyélbe ütni az igazolásokat - és a "független" Videotonnal nem lesz túl nehéz megegyezni- , akkor Benczés Miklós vezetőedző ("másodállásban" miskolci fideszes önkormányzati képviselő) akár az alábbi tizenegyet is pályára küldheti:

Hajdúch - Wagué Vaskó Szekeres - Gallardo Polonkai Czvitkovics Peric - Zsolnai Lencse Tischler

Egész pontosan nulla saját nevelésű, 23 éven aluli magyar játékossal.

Kabaré. Vagy felháborító.

Tudod, miről szól a húsvét? Ismered a szentháromnap ünnepét? A húsvéti hagyományt és kultúrát? Húsvétra való...
Van minden, mint karácsonykor – tartja a szólás, hiszen a karácsony ünneplésének fontos része a gazdag, közös...
Furcsa és különleges nép vagyunk mi, magyarok. Nyelvünk, származásunk, történelmünk mind egyedivé tesz...
A világ szinte minden országa megemlékezik a nemzet szuverenitását, önvédelmi készségét kifejező fegyveres...

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya