Vasárnap kezdődik az A csoportos világbajnokságunk

Forrás: 
jegkorongblog.hu nyomán

Március 23-án 14 órakor a Jégpalotában bedobják a korongot a Csehország–Finnország mérkőzésen, a magyar lányok 14.30-kor a vb-bronzérmes Svédország ellen lépnek jégre.

Vasárnap kezdetét veszi Magyarország jégkorong-történelmének első A csoportos világbajnoksága, melyet a női U18-as válogatottunk jóvoltából rendezhetünk meg. A helyszín a budapesti Jégpalota, ahol két pályán egyszerre zajlanak majd az események 8 napon át. A vierumaki bennmaradás után idehaza is az A csoportban maradás céljával vág neki Gömöri Csaba és Buzás Norbert csapata a 2014-es vébének.

Fontos megemlíteni, hogy a női és a férfi jégkorong között vannak kisebb szabálybeli különbségek. A legjelentősebb ilyen az úgynevezett “women body checking”, tehát a lányoknál korlátozottabb a testjáték lehetősége, anatómiai okok alapján érthetően nem megengedettek a látványos ütközések. Ugyanakkor mint az a Kanada ellen pénteken játszott felkészülési mérkőzés galériájában is látható, nem vetik meg a fizikai játékot a hölgyek sem.

2013 júliusában nyolc 1996-ban született női jégkorongozónk vett részt az IIHF sheffieldi fejlesztőprogramjában. Jó úton halad a magyar női jégkorong, ezt jól jelzi, hogy három korábbi U18-as válogatott játékos a vb-bronzérmes Oroszországba szerződött, ők lettek az első profi magyar női hokisok. A legnagyobb megtiszteltetés pedig akkor érkezett, amikor szeptemberben Magyarországnak ítélték a női U18-as A csoportos világbajnokságot.

vébére történő felkészülés október végén kezdődött, januárban pedig második fázisába érkezett, amikor hétfő esténként az U16-os bajnokság legjobb csapataival mérték össze erejüket. A legkomolyabb erőfelmérő a februárban a Megyeri úton megrendezett Négy Nemzet Torna volt, ahol Finnországtól 4-0-ra kapott ki a női ificsapat, Svédország ellen vezettünk, ám végül 3-2-re alulmaradtunk, de csak a hosszabbításban, tehát pontot szereztünk a vb-3. ellen. Az utolsó napon pedig kimerült csapattal 5-0-s vereséget szenvedtünk a csehektől.

A budapesti világbajnokság összes mérkőzésére ingyenes a belépés, a lányok minél több szurkolót várnak, a még bizonytalan olvasók számára pedig ajánljuk a Nőkért Egyesület honlapján a napokban megszületett kitűnő bejegyzést, illetve egy decemberi szentimentális történetünket.

Aki nem tud kijönni a Jégpalotába, az sem feltétlen marad le az eseményekről, a szervezők élő online közvetítést terveznek az összes mérkőzésről.

A magyar válogatott programja a női U18-as világbajnokságon (Jégpalota):

2014. március 23., vasárnap, 14.30: Svédország–Magyarország
2014. március 24., hétfő, 18.30: Magyarország–USA
2014. március 26., szerda, 18.30: Oroszország–Magyarország

Tudod, miről szól a húsvét? Ismered a szentháromnap ünnepét? A húsvéti hagyományt és kultúrát? Húsvétra való...
Van minden, mint karácsonykor – tartja a szólás, hiszen a karácsony ünneplésének fontos része a gazdag, közös...
Furcsa és különleges nép vagyunk mi, magyarok. Nyelvünk, származásunk, történelmünk mind egyedivé tesz...
A világ szinte minden országa megemlékezik a nemzet szuverenitását, önvédelmi készségét kifejező fegyveres...

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya