Madárrajként repkednek a magyar drónok

Forrás: 
origo.hu

A drónokat Vicsek Tamás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Biológiai Fizikai Tanszékének professzora és munkatársai fejlesztették ki egy uniós tudományos projekt keretében. Ezek a világon az első olyan miniatűr robotrepülők, amelyek képesek önállóan, emberi távirányítás nélkül alakzatban repülni szabadtéren. Hasonló drónok még nem készültek a világon. Ezért az eltés fejlesztésről az egyik legrangosabb tudományos folyóirat, a Nature is beszámolt.

A négyrotoros drónokról készült videón jól látható, ahogy a hajnali ködben a világító diódákkal felszerelt drónok úgy repkednek a levegőben, mint egy madárraj. A kvadrokopterek GPS-vevők segítségével tájékozódnak, egymás helyzetét pedig rádiós kapcsolaton osztják meg egymással. Erre azért van szükség, hogy a drónok ne ütközzenek egymásnak a bonyolult manőverek végrehajtása közben sem. Mindegyik robotrepülő saját maga számítja ki repülési útját.

Vicsek Tamás kutatóval korábban galambok csoportos repülésének vizsgálatával szerzett tapasztalatot a falkában repülő drónök kifejlesztéséhez. A korábbi kutatások során megállapították, hogy a galambok között vannak jobb tájékozódási képességekkel megáldott egyedek, ezeket követik társaik repülés közben.

A professzor a Nature-nek elmondta, hogy svájci kutatók már 2011-ben megalkottak falkában repülő drónokat, ám azok képességei még korlátozottak voltak, az ütközések elkerüléséhez mindegyikük eltérő magasságban repült, azonos sebességgel, más drónokat pedig csak beltéren lehetett alkalmazni. Ehhez képes a magyar drónok ugyanolyan szabadon manővereznek, mint egy madárraj, és a szabadban is tudnak repülni.

Vicsek szerint a drónok még arra is képesek, hogy egy falban lévő résen átrepüljenek: ilyen esetben sem ütköznek egymásnak, hanem szépen kivárják a sorukat. A madárdrónok vezérléséhez az eltés fejlesztők egy 1986-ban kifejlesztett amerikai programot használtak, amely három egyszerű szabály - igazodás, vonzás és taszítás - alkalmazásával szimulálták madarak repülését virtuális térben.

A professzor szerint a legnagyobb kihívás a GPS-rendszerbe érkező, a pontosságot rontó zaj leküzdése volt, de nehéz volt megoldani azt is, hogy a drónok kellő gyorsasággal, gyakorlatilag valós időben végezzék el ezek feldolgozását. Ha a feldolgozást valami késlelteti, a drónok könnyen egymásnak ütközhetnek. A fejlesztés következő lépésében kamerákkal tervezik felszerelni a drónokat, hogy vizuálisan is érzékelhessék elhelyezkedésüket.

 

 
Tudod, miről szól a húsvét? Ismered a szentháromnap ünnepét? A húsvéti hagyományt és kultúrát? Húsvétra való...
Van minden, mint karácsonykor – tartja a szólás, hiszen a karácsony ünneplésének fontos része a gazdag, közös...
Furcsa és különleges nép vagyunk mi, magyarok. Nyelvünk, származásunk, történelmünk mind egyedivé tesz...
A világ szinte minden országa megemlékezik a nemzet szuverenitását, önvédelmi készségét kifejező fegyveres...

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya