10 érdekesség az asszaszinokról

Forrás: 
Múlt-kor

1. A síita iszlám iszmáilita (hetes) ágához tartozó vallási közösséggel, a Nyugaton asszaszinokként ismert nizáritákkal kapcsolatban rögzült kép túlnyomórészt legendákra épül.

2. A nizáriták központját, a mai Irán területén található Alamut várát 1090-ben hódította meg a rend alapítójának tekintett Haszán-i Szabah. Az erődöt 1256-ban foglalták el a mongolok.

3. Bár a közösségért saját életüket is feláldozó nizáriták, a fidá'ik valóban számos politikai gyilkosságot követtek el, a merénylőkkel ellentétben nem öltek civileket.

4. A fidá'ik az ellenséges muszlim hatalmak katonai és politikai vezetőit – a megfélemlítés szándékával – általában nyilvános helyeken gyilkolták meg.

5. Az asszaszin kifejezés a hasisiyya szóból származik, amelyet a muszlimok a társadalomból kitaszított elemekre is használtak, Európában azonban ennek alapján terjedt el a kábítószerező nizáritákról szóló legenda.

6. A nyugat-európai forrásokban elsősorban azért rögzült a hasisszívó nizáriták képe, mivel nem tudták másképpen magyarázni irracionálisan önfeláldozó viselkedésüket. A szunnita muszlim szerzők írásaiból kiinduló asszaszin legendák – részben a kereszteseknek köszönhetően – a 12-13. században jelentek meg Európában. 

7. Az egyik legelterjedtebb legenda szerint a Hegyi Öregként ismert Rasid ad-Dín Szinán „földi paradicsomot” hozott létre, hogy a bedrogozott fidá'ikat az érzéki örömökhöz való visszatérés ígéretével küldje a halálba.

8. A halálugrás-legenda – amely szerint a fidá'ik hűségük bizonyítása és az ellenfél megfélemlítése érdekében gyakran ugrottak le magas tornyokból – valószínűleg egy Nagy Sándorhoz köthető anekdota továbbélése volt.

9. Marco Polo Perzsiában hallott történeteket és ismert legendákat vegyítő leírása évszázadokon át meghatározta Európa asszaszin-képét. Szavait egyes orientalisták még a 19. században is tényként fogadták el.

10. A nizáriták még ma is megválasztják vezetőjüket. A brit milliárdos IV. Aga Khan a nizariták 49. élő imámja. 

Tudod, miről szól a húsvét? Ismered a szentháromnap ünnepét? A húsvéti hagyományt és kultúrát? Húsvétra való...
Van minden, mint karácsonykor – tartja a szólás, hiszen a karácsony ünneplésének fontos része a gazdag, közös...
Furcsa és különleges nép vagyunk mi, magyarok. Nyelvünk, származásunk, történelmünk mind egyedivé tesz...
A világ szinte minden országa megemlékezik a nemzet szuverenitását, önvédelmi készségét kifejező fegyveres...

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya