1918. december 1.

"Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége, 
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke! 
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret! 
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!"

/József Attila - Nem, nem, soha!/

A Monarchia katonai veresége, majd 1918. őszi összeomlása Magyarországra húzta összes ellenségeit, a románok mellett a cseheket és a szerbeket is. A magyar integritásnak csak akkor lehetett volna esélye, ha céltudatos, a lelki és katonai erőket összpontosító kormány került volna hatalomra. Azonban a Nagy Háború végén egy céltudatos, magát győztesnek hirdető, hadseregét francia tisztekkel és fegyverekkel megerősítő román kormány állt szemben a gyönge morálú, kormányzási gyakorlattal nem rendelkező, pacifista, a katonaságtól idegenkedő Károlyi-kormánnyal.

Az eredmény borítékolható volt.

Erdély elszakítására akkor nyílt lehetőség, amikor a Károlyi-kormány 1918 novemberében nem mutatott erőt. November 15-én az erdélyi Központi Román Nemzeti Tanács összeült, ahol elhangzott, hogy ott azonnal mondják ki Erdély és Románia egyesülését. A javaslatot akkor elutasították, de meghatározták a várost, ahol azt majd megteszik: Gyulafehérvár, mert ott volt megfelelő nagyságú a vasútállomás, amely a várt tömeget fogadni tudta. A gyulafehérvári nagygyűlés meghívóját az Aradon megjelenő román lapban, a Romanulban tették közzé 1918. november 21-én. November 15-én Maniu közölte Aradon négyszemközt Jászival, hogy ők nem akarnak semmiféle „keleti Svájcot” formálni, el akarnak szakadni Magyarországtól. Eközben elkészült az a (román és francia nyelvű) röpirat, amelyet „A világ népeihez!” címmel küldtek szét mindenfelé. Ebben a magyarokat „barbárnak” nevezik, viszont a Tiszáig terjedő ősi román földről kijelentik, hogy azt „Traján császár foglalása óta mind a mai napig a mi karjaink munkálták meg, a mi vérünk áztatta”. November 28-án, a Csernovicban tartott román nagygyűlésen kikiáltották Bukovina és Románia „örök időkre” történő egyesülését - ez volt a minta.

November utolsó napjaiban tízezrek indultak Gyulafehérvár irányába. A Károlyi-kormány a Hadtörténelmi Levéltár forrásai szerint különvonatokat bocsátott a románok rendelkezésére, a vasútvonalak biztonságát pedig magyar vasútbiztosító egységekkel őriztették. Eközben a román hadsereg nagy erőkkel nyomult előre a Tisza felé. A gyulafehérvári gyűlésen a román kormány kifejezett kérése szerint Erdély feltétel nélküli egyesülését kellett kimondaniuk. Ennek megfelelően, bár a gyűlés előtt különböző álláspontokat képviseltek a román szervezetek, kimondták Erdély „örök időkre” történő egyesítését Romániával. Mintegy százezer erdélyi román paraszt vett részt a nagygyűlésen, ahol üdvözölték a volt Monarchia minden népét – kivéve a magyarokat. Megalakították az erdélyi román parlamentet, a Román Nemzeti Nagytanácsot, amely másnap ülésezett először. Kinevezték az erdélyi román kormányt és hattagú küldöttséget indítottak Ferdinánd román királyhoz, hogy az örömteli eseményről tudósítsák.

„Erdély, Bánság és Magyarország összes románjainak meghatalmazott képviselői 1918. december 1-jén nemzetgyűlésbe gyűlve Gyulafehérvárott kimondják a románoknak s az általuk lakott területeknek egyesülését Romániával. A nemzetgyűlés külön is kijelenti a román nemzet elidegeníthetetlen jogát a Maros, Tisza és Duna között elterülő egész Bánságra. A nemzetgyűlés az általános választójog alapján választandó alkotmányozó gyűlés összeüléséig ideiglenes autonómiát tart fenn e területek lakosai számára.” Teljes nemzeti szabadságot ígértek az együtt lakó népek számára, egyenlő jog és teljes felekezeti autonóm szabadságot az állam összes felekezetei számára, korlátlan sajtó, gyülekezési és egyesülési jogot, valamint radikális földbirtokreformot.

Az ígéreteknek azonban az ellenkezője valósult meg: az Európában példátlan nemzeti elnyomás, a magyar földbirtok és vagyon elkobzása, a magyar egyházak és iskolák üldözése és bezárása. Ahogy Hemingway írta 1923-ban, Romániát csak óriási hadsereggel lehet összetartani, vagy még azzal sem, mert „újrománjai” nem akarnak románná válni.

1918. december 1. Romániában nemzeti ünnep, de az ott élő magyarok számára a gyász napja. Szörnyű és kegyetlen megpróbáltatásaiknak, üldöztetéseiknek hajnala virradt fel ezen a napon, s úgy tűnik, messze még az éjszaka.

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya