Több ezer éves múltú sportágat kaszált el a NOB

Forrás: 
Múlt-kor

Több ezer éves múltja van a birkózásnak, amelyet keddi szentpétervári ülésén a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kiszavazott az olimpiai sportágak közül. Az ókorban már i. e. 704-ben is szerepelt, a modern ötkarikás játékok történetében pedig – az 1900-as játékok kivételével – valamennyi olimpián szurkolhattunk a birkózókért.

Már az ősi mongolok is

A birkózás első régészeti emlékei az időszámításunk előtti 8. évezredig nyúlnak vissza: a mongóliai Bajanhongor tartomány neolitikus kori barlangfestményei két egymással harcoló meztelen férfit ábrázolnak, akiket nagy tömeg vesz körül. Évezredekkel később a mongol törzsek kínai hadjáratuk alkalmával a felkelő nap országában is elterjesztették a sportág általuk kifejlesztett technikáit, ahol a férfiak inkább a gyorsaságot, s nem az erőnlétet helyezték előtérbe.

Az indiaiak leghíresebb hindu eposzában, a Mahábháratában is megjelenik a birkózás, s vannak ősi forrásaink a Közel-Keletről is, ahol az 5 ezer éves kőfaragványok szerint az egyik legnépszerűbb küzdősport a mai kötöttfogásúhoz hasonló birkózási stílus volt. Irakból pedig egy 4600 éves, birkózót ábrázoló öntött bronzfigura került elő. A leghíresebb az a 2500 éves mezopotámiai szobrocska, amely Gilgames és Enkidu küzdelmét ábrázolja.

Beni-Hasszán sírjaiban látható birkózók

A fáraók országából is maradtak fenn emlékek egyiptomi és núbiai birkózóversenyekről. A két és félezer éves Beni-Hasszán sírjából előkerült 400 birkózó küzdelmét ábrázoló faliképsorozat jól illusztrálja, mekkora szerepet kapott Egyiptomban a sportág, amelyet szórakoztató látványosságként, a legyőzött ellenség megaláztatására, de a hadsereg tagjainak erőnléti edzéseinek céljából is alkalmaztak.

A fogások ismerete és a szabályok betartása fontos követelmény volt az ókori Egyiptomban, amelyeknek alapjait tulajdonképpen néhány sírfal alaposabb tanulmányozása révén is el lehetett sajátítani, hiszen az ókori lakosok életében igen nagy szerepet játszott a birkózás. Mindezek ellenére viszonylag keveset tudunk az ókori szabályrendszerről; még az sem bizonyos, hogy a görögökhöz hasonlóan teljesen meztelenül vagy részben felöltözve álltak a küzdőtérre a sportolók.

Azt sem tudjuk egészen biztosan, hogy mi volt a cél az egyes szakértők szerint inkább a pankrációra hajazó egyiptomi birkózásban: a két vállra fektetés, a földre vitel, egy sikeres dobás vagy az ellenfél szájából elhangzó „feladom” szó kikényszerítése. Ez utóbbi tűnik logikusnak, hiszen a sportág végső soron a katonák képzésére szolgált, bár egy civil is szabadon űzhette.

I. e. 510-ből származó görög relief

Bár a görög nem a legősibb birkózó nép, mégis a harcművészetek egyik fő csoportjaként érdemes elkülönítenünk a görög birkózást, amely nem összetévesztendő a pankrationnal, ahonnan nem egy alkalommal hordágyon kellett levinni a vesztest a küzdőtérről. Az i. e. 704-től az olimpiai játékok soraiban is helyet kapó – eleinte a pentatlon részét képező – görög birkózás egyik fő szabálya volt, hogy az a fél nyer, aki legalább háromszor a földre viszi a másikat. Az Iliászban és az Odüsszeiában is megemlített sportág Hellászban különleges jelentőséggel bírt, fontos szerepet kapott a fiatalok nevelésében is.

A görög birkózásban nem voltak súly- vagy korcsoportok és a küzdelem idejét sem korlátozták; az összecsapás fűben vagy homokos területen folyt. Közismert, hogy a versenyzők testüket a mérkőzés előtt beolajozták, majd homokkal dörzsölték be. Ezzel az eljárással egyrészt a sérülések veszélyét, másrészt a bőr síkosságát csökkentették. Érdekesség, hogy küzdelem után a harcolók a testükre tapadt olajos homokot kaparókéssel távolították el. A birkózók különleges tiszteletnek örvendtek Hellászban, amit a fennmaradt szobrok, vázák, érmék és versek remekül illusztrálnak.

Birkózókat ábrázoló ókori görög váza

A birkózás hagyománya a hellenisztikus korban tovább folytatódott, például Egyiptom uralkodóit, II. és III. Ptolemaioszt nem egy helyen győztes birkózóként ábrázolták. A hódítást követően a görög harcművészetet a rómaiak is átvették, s a Római Birodalom kultúrájának részévé vált, sőt a bizánci korból is akadnak szép számmal birkózást említő munkák. Az egyik leghíresebb I. Baszileiosz császárt (867-886) nevezi meg, amint a kor legerősebb birkózójával szemben arat diadalt.

Később sem hagyott alább a lelkesedés

A birkózás szeretete a középkorban sem hagyott alább. Mind a nemesség, mind a jobbágyság körében nagy hagyományai voltak a férfias virtusnak, bár míg a felsőbb rétegek tagjai főként könyvek és szabályok alapján mérték össze erejüket, a paraszti rétegek a sportszerűséggel mit sem törődve álltak ki egymás ellen. A középkori csaták előtt a szembenálló seregek legerősebb harcosai gyakran fegyverek nélkül mérkőztek meg, ilyen volt például a bizánci óriást 958 körül legyőző Botond is, aki a küzdelem előtt „a város réz kapujához rohana, s abba bárdjával egy csapásra, mint mondják, ollyan rést vága, hogy a görögök azon kaput mint csudát nem akarták kiigazitani” – meséli a Képes Krónika.

Az ókori idilli állapotokat dicsérő reneszánszban is nagy népszerűsége volt a sportágnak, például Mátyás királyunk fekete seregének harcosai a futás, a lovaglás és a kőhajítás mellett állandó jelleggel gyakorolták a birkózást is, illetve nem szabad elfeledkeznünk a királyi udvarokban zajló birkózóversenyekről sem.

A 19. századra az őskori gyökerekkel rendelkező sportnak különböző irányzatai alakultak ki. Míg Európában a kötöttfogású, addig Amerikában főként a szabadfogású birkózást űzték, amelynek típusai az Egyesült Királyságból kerültek át a tengerentúlra az amerikai polgárháborút követő években. Az írek által kifejlesztett "collar-and-elbow" (gallér és könyök) stílus is hamar utat tört a nagyszámú ír lakosság révén az Újvilágba. Lényege, hogy a felek a jobb kezükkel megfogták az ellenfél gallérját a bal fül mellett, míg bal kezükkel az ellenfél könyökét rögzítették. Ezt az induló fogást nem volt szabad megváltoztatni, csak abban az esetben, ha az ellenfél törte meg.

Birkózás az 1904-es nyári játékokon

Ennek a szabályrendszernek az előnye, hogy rákényszerítette a gyakorlókat: technikából, ne pedig erőből dolgozzanak. A másik Nagy-Britanniából az USA-ba átkerült stílus az ún. catch-as-catch-can (fogd meg, ahogyan tudod), amelynek a lényege, hogy bármilyen technika használata engedélyezett volt. Főként nehéz fizikai munkát végző dolgozók: szénbányászok, vasipari munkások gyakorolták.

Az ókori olimpiák újkori felélesztése során az 1896-os athéni olimpián még a görög-római stílusú, kötöttfogású birkózás szerepelt, az 1900-ason kimaradt, az 1904-es St. Louis-i játékokon azonban már a szabadfogású is helyet kapott, s azóta is megtalálható a négyévente ismétlődő játékokon. Egészen mostanáig, mivel a múlt héten a NOB kiszavazta az olimpiai játékok sorai közül a birkózást 2020-tól kezdődően. A végső, történelmi döntésre 2013 szeptemberéig várnunk kell.

Tudod, miről szól a húsvét? Ismered a szentháromnap ünnepét? A húsvéti hagyományt és kultúrát? Húsvétra való...
Van minden, mint karácsonykor – tartja a szólás, hiszen a karácsony ünneplésének fontos része a gazdag, közös...
Furcsa és különleges nép vagyunk mi, magyarok. Nyelvünk, származásunk, történelmünk mind egyedivé tesz...
A világ szinte minden országa megemlékezik a nemzet szuverenitását, önvédelmi készségét kifejező fegyveres...

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya