Bíró Ádám: A páncélos fegyvernem megteremtésének kezdetei a Magyar Királyi Honvédségben – az LK–II és a FIAT 3000 B

Forrás: 
facebook.com/notes/world-of-tanks-magyar-portál

Az első világháború után az Osztrák-Magyar Monarchia- így természetesen a később függetlenné vált Magyarország is- a vesztesek táborában volt kénytelen elviselni a győztes antant államok súlyos szankcióit, területének és lakosságának kétharmadát kiszakították az országból és a környező államoknak ítélték, súlyos jóvátételi hadisarc megfizetése mellett.Az ország politikai és gazdasági gúzsbakötésének részeként megtiltották – és szigorúan ellenőrizték –, hogy Magyarország a belső rendfenntartó erőkön kívül, sorozott hadsereget állítson fel. Ezzel az ország jórészt védtelenné vált a környező ellenséges érzelmű államokkal szemben.

Létkérdéssé vált tehát az ország véderejének megteremtése, még ha a tiltó rendszabályokat megkerülve, illegális úton is.A fegyvernemi – így páncélos- kiképzésekhez több fázison át létrehoztak egy „álcázott” oktatóbázist, a Rendőr Újonc Iskolát, közismertebb nevén a RUISK-ot. Az itt kiképzett illegális katonák képezték később a páncélos fegyvernem magját. (Korabeli iratokon Ruisk néven is szerepel.)Az 1920-as évek szerte a világon – az első világháború tapasztalatait levonva – a fejlődő technikai eszközökhöz igazodó, új hadműveleti-harcászati elvek kialakításának időszaka volt.Magyarország a húszas évek elején valóságos korszerű fegyverzettel egyáltalán nem rendelkezett, a katonai vezető körök élénk figyelemmel követték a fegyvergyártásban élenjáró külföldi államok kísérleteinek, gyakorlatainak kiszivárgott és publikált híreit, és saját háborús tapasztalataik felhasználásával kialakították a korszerű háborúra vonatkozó hazai alapelveket.Tisztában voltak azzal, hogy egy elkövetkezendő esetleges háborúban a gyalogság harca elképzelhetetlen a légierő és olyan páncélozott járművek nélkül, melyek egyrészt a gyalogság nehézfegyvereit és kezelőszemélyzetét gyorsan, a gyalogsággal minden terepszakaszon együtt haladva, az első vonalba szállítják, illetőleg ezeknek harcát saját tűzfegyvereikkel hatásosan támogatják.Világossá vált, hogy modern hadsereg nem létezhet páncélos fegyvernem nélkül. Az elveknek megfelelően, a RUISK keretében a húszas évek elején a páncéloskiképzés is megkezdődött. Harckocsik híján gumikerekes gépkocsialvázra szerelt, fémlemezekből kialakított harckocsi-attrapokon gyakorolták a növendékek a tagozódást, a többi fegyvernemmel történő együttműködést.

A RUISK első „valódi” harckocsijainak pontos eredete, beszerzésüknek mikéntje máig is ismeretlen. A legteljesebb tiltás, a legszigorúbb ellenőrzés dacára, 1920-ban és a következő évben 14 német tervezésű és gyártású LK–II típusú harckocsi érkezett szétszedett állapotban, titokban Magyarországra, a leszerelt hadsereg anyagából.Éder Miklós nyugállományú páncélos főhadnagy – aki e téma szakavatott kutatója-egy, a Militaria Modell Magazin c. folyóiratban közölt cikkében, levéltári adatokra hivatkozva, illetőleg ezekből szó szerint idézve adja közre a beszerzés tényét, mely szerint a német hadsereg leszerelési anyagaiból igen kedvező áron két, majd további 12 darab LK–II-es harckocsit vásárolt Magyarország. Azonban említett cikkében a beszerzési forrást ő sem tudta megnevezni. A harckocsik meglétének tényét két korabeli fotó kétséget kizáróan igazolja. Tanulmányozva az LK–II harckocsira vonatkozó, rendelkezésre álló szakirodalmat, kitűnik, hogy ezt a típust Josef Vollmer mérnök közvetlenül az első világháború végén tervezte.1917 végén, 1918 első hónapjaiban, a szövetségesek harckocsitámadásainak elemzése során a német hadvezetés felismerte, hogy a nehézpáncélosok mellett szükség van könnyű és közepes harckocsikra is, sőt, bizonyos körülmények között ezek jobban alkalmazhatóak a gyalogság harcában. A szövetségesektől zsákmányolt Renault TF 17, Medium Tank MkA Whippet típusokkal végzett vizsgálatok eredményeinek figyelembevételével jelölték ki a német könnyű és közepes harckocsik tervezésének irányát.A megbízás értelmében – Vollmer vezetésével – megkezdődött az LK–I és LK–II (LK: Leichte Kampfwagen = könnyű harckocsi) tervezése és építése. Az LK–II első prototípusát 1918. június 13-án mutatták be a hadsereg képviselőinek. Az elfogadott prototípus nyomán 580 darabos szériát rendeltek meg, azonban a háború befejezése a gyártást leállította. 1918. szeptember 12-ig – a forrásmunkákat idézve – csupán néhány darab LK–II  és két befejezetlen K Wagen prototípusa készült el. Az elkészült példányokat, a versailles-i szerződés 171. paragrafusa alapján, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság parancsára és ellenőrzése mellett, összetörték. Azonban nem mindet. Az LK–II terveit és pár darab elkészült harckocsit még a megsemmisítés előtt eladták Svédországnak. (Éder Miklós tanulmánya szerint 6 darabot.)A svédek a terveket felhasználva, illetőleg átdolgozva, az LK–II-t továbbfejlesztették és a svéd hadseregben 1921-től Stridsvagn m 21 típusjellel rendszeresítették.(Érdekes adalék, hogy a német páncéloscsapatok „atyja”, Heinz Guderian, a későbbi vezérezredes is a svéd m 21-es típuson nyerte négyhetes parancsnoki kiképzését 1929-ben.)Tehát e forrásanyagok a közvetlen németországi beszerzést nem támasztják alá értékelhető adatokkal. Enyhén szólva, kissé hihetetlennek tűnik a „néhány” darab kész kocsiból 14 darabot az Ellenőrző Bizottság orra előtt „eltüntetni”, később a szigorú ellenőrzés mellett eladni, majd Németországból Magyarországra szállítani. Hacsak a háború végén már/még meg nem épített járművek összeszereletlen alkatrészeit – papíron egyszerű acéllemezek – nem értékesítették, mivel nem voltak összeszerelve, ezek természetesen nem is szerepelhettek a megsemmisítésre ítélt harceszközök között.

Számunkra azonban – bár forrásanyaggal ez sem bizonyítható – valószínűbbnek látszik a Svédországból történt vásárlás. A megállapítást egyetlen tény támasztja alá: az egyetlen fellelhető hazai fénykép egy kis részlete. A fegyvertelen harckocsi tornyában a géppuska csövének befogókengyele nem az eredeti német vízhűtéses géppuska befogására, sokkal inkább a svédek kisebb átmérőjű, hosszabb csövű géppuskájára enged következtetni.Ez esetben a képen szereplő harckocsi nem LK–II -es, hanem m 21 típus. Azonban ez a momentum a történet számára teljesen mellékes kérdés. Bárhonnan is kerültek ezek az LK–II vagy m 21 típusú harckocsik az örkénytábori kiképzőbázisra, tény, hogy 1928-ban a páncéloscsoport tagjainak kiképzése ezeken a kocsikon kezdődött meg hazánkban. A V – vontató – betűjellel rejtjelzett 14 kocsiból 6 darab vált üzemképessé – feltehetően a maradék nyolcból kiszerelt alkatrészek beépítésével. A használható harckocsikat római számokkal jelölték, I-től VI-ig. (A fotón a VI. sz. kocsi szerepel.)A RUISK keretén belül, 1928-ban megalakult az I. harckocsiszázad – egyelőre még csak szervezetileg, harckocsik nélkül, majd 1930-ban, Örkénytáborban hat kocsit üzembe helyezve-, az első szakasz, 5 gyakorló és 1 oktató járművel. A titokban végzett kiképzést 1931-ig folytatták az LK–II -es harckocsikon, majd a korszerűbb FIAT járművek beszerzése után a kiöregedett állományt kiselejtezték, végül beolvasztották.Az igen rövidre fogott magyarországi felhasználási történet után néhány mondat az LK–II (m 21) harckocsi jellemzőiről. Az LK–II harckocsi alakjában őrzi ősének, a Whippet-nek alapvető formai-technikai jegyeit: a páncéltesten kívül elhelyezkedő járóműszekrényt, az orrmotoros meghajtást, a páncéltest farrészén a magas toronyfelépítményt. Eltérő viszont az LK–II páncéltestének orrkiképzése – a terepen történő könnyebb előrehaladást segítő 65°-os ferde síkozás, valamint a páncéltesten elhelyezett forgótorony. Míg a Whippet mozdíthatatlan kazamata-toronyfelépítményében négy irányban tüzelő 4 géppuska kapott helyet, az LK–II tornyában csupán egy géppuska volt. A körkörös tűzerő megtartását – a torony forgathatósága mellett-az oldalfalakon és az ajtókon kialakított lőrések biztosították.Az LK–II oldalajtói a vízszintes síkból háromszög alakú toldalékkal kiemelkedtek, melyek lőréseiből a menetiránynak közel megfelelő szögben is tüzelhetett a kezelőszemélyzet.

A svéd változat, az m 21-es, még egy további elmozdítható géppuskával is rendelkezett, melyet a céloknak megfelelően, váltva a kívánt oldalon használhattak, az oldalfal lőréséből. A szegecselt páncéltest és a járóműszekrény között 140 mm távolság volt, a járóművet magában foglaló szekrényt fix rögzítésű konzolokkal erősítették a testhez. A lánc mozgatását – és egyben feszítését – az első kerék végezte, a hernyótalp talajon történő futását, valamint a felső megvezetést – az alul-felül elhelyezkedő lánctagok számával megegyező – kisgörgők biztosították. A futómű rugózását a futógörgők felett elhelyezett függőleges spirálrugók végezték.1931-re az ország javuló külpolitikai helyzetének eredményeként lehetővé vált a korábbi ellenféllel – Olaszországgal – kedvező kapcsolatokat teremteni. E javuló kapcsolat keretén belül sikerült a magyar páncélos fegyvernem részére 5 darab – számunkra modern, egyébként már elavultnak tekinthető – FIAT 3000 B típusjelű kisharckocsit vásárolni.A szétszedett, fegyverzet nélküli járművek a legnagyobb titokban érkeztek – mint mezőgazdasági gépek – az országba, a kiöregedett LK–II -esek pótlására.Az olasz kormány a háború után vásárolta meg a franciák Renault TF 17 típusú, kétszemélyes, könnyű harckocsijának gyártási jogát. Az első világháborúban bevált tankot 1917 áprilisában vetették be először a nyugati fronton. A sikeres típusból a franciák a háború végéig 3177 darabot készítettek. A háború befejezése után számos ország vásárolt e típusból, illetőleg szerezte meg gyártási jogát.

A FIAT 1928-tól gyártotta ennek két olasz változatát: FIAT Tipo–300 A és 3000 B típusjelzéssel. Az A változat löveggel, a B löveggel vagy ikergéppuskával volt felszerelve. Némi módosítást lehetett felfedezni a két változat járóműszekrényeinek kiképzésében is, de alapjában minimális eltéréssel az eredeti Renault-tól. Az igen rövid, és ugyanakkor hosszához arányítottan túlzottan magas jármű igen labilis volt. Árokba csúszás ellen a farrészen ún. „farokkal”, félköríves csúszólappal felszerelve is könnyen borult, különösen lejtmenetben előre és a viszonylag magasabb akadályok (épületfalromok, kidőlt fatörzs stb.) leküzdése után. (A farokcsúszó a francia harckocsiiparban a későbbi típusoknál is előszeretettel alkalmazott megoldás maradt, más országok ritkán építették a harckocsikra.)A szegecselt síklapokból épített harckocsitest – megegyezően a Renault TF 17-tel, hasonlóan az LK–II-höz – csupán 3-3 merevítőkonzollal csatlakozott a járóműszekrényhez. A járóműszekrényben helyezkedett el a futómű, az első nagyméretű vezetőkerék a láncfeszítő rudazattal, az oldalankénti 2x4 futógörgő, 2-2 páronként egy-egy laprugó-csillapítással, továbbá a hátsó, fogas meghajtókerék.A felső öt vezetőgörgő a szekrénytől független – hátsó pontján csuklósan rögzített- közös konzolon helyezkedett el, elöl egy villásrugó felfüggesztésében. A villásrugó egyenlítette ki a haladás közben fellépő változó láncfeszességet.Az egyenes lapokból összeillesztett magas harckocsitest, függőleges helyzetű oldalfalaival, páncélvédettség tekintetében már nem elégítette ki a kor kívánalmait. (Bár az is ismert tény, hogy Franciaország megszállása után még a német csapatok is használták a francia TF 17-eseket a második világháborúban.) A sikolt lapokból épült magas torony tovább rontotta a kocsi kedvezőtlen magassági méretét.

 

A kisharckocsi kezelőszemélyzete 2 fő volt, a vezető és a parancsnok, aki egyben a fegyverzetet is kezelte. A Magyarországra érkezett harcjárműből hiányzott az ikergéppuska, a fegyverzet számára kialakított részt fémlappal fedték le. Az öt harckocsit betűjelekkel tartották nyilván. A betűjelek az alábbi sorszámokat takarták: B = 8. sz., C = 9. sz., D = 10. sz., E = 11. sz., A = 12. sz. (A 7. sz. harcjármű ismeretlen, hiszen az LK–II-eseket 1-től 6-ig számozták. Lehetséges, hogy még egy további LK–II-est is használatba vettek, és ez viselte a 7. sorszámot.)A ládákban – darabokban – érkezett járműveket a legnagyobb titokban Hajmáskéren állították össze, s itt, a hajmáskéri Hideg-völgyben végezték el próbaüzemüket. Sajnos ezekről a harckocsikról sem sikerült egynél több felvételt fellelni. Az egyetlen, újságban megjelent fotón, a Szent Kristóf – a tüzérek védőszentje – szobor felavatása után, a hercegprímás megáldja a harckocsizókat.A felvétel külön érdekessége, hogy a harckocsi oldalfalán először jelenik meg a páncélos fegyvernemi jelzés (embléma). A 12 cm magasságú jelvény igen gazdag rajzolatú: legfelül rohamsisak, alatta stilizált ágyúcső, kard és puska, körben babérkoszorú, középen a koronás címer látható. A fegyvernemi jelvény ezen a harckocsin szerepel először. Később megjelenik a Carden Loyd, az Ansaldo 35, a Csaba páncélgépkocsin, a Toldi I–II szérián, a Nimród első sorozatán, valamint Botond terepjáró és egyéb kerekes járművek ajtaján. Hiányzik viszont a Don mellé kivonuló páncélosegység Pz–38 (t), Pz IV–D és Pz IV–F1 magyar felségjelű típusairól. 1943-tól e jelvény valamennyi harcjárműről eltűnik.A FIAT 3000 B típusú harckocsi magyar használata egy további kuriózumot is rejteget. Feltehetően ez a típus ihlette meg azt az emblématervezőt, aki a RUISK páncélos fegyvernemi jelvényét tervezte. Az ólomból készült kis embléma szemmel láthatóan a FIAT 3000 B-t formázza. A RUISK állománya ugyanis egységes, szürke formaöltözetben teljesített szolgálatot. A fegyvernemi megkülönböztetésre csupán ez a kicsiny jelvény szolgált.Az 1920-1938 közötti időszakban a Magyar Honvédségnél használt valamennyi típusnál törvényszerűen bekövetkezett a korai elavulás. A katonai korlátozások miatt a hazai fejlesztés és gyártás hiányzott, a titkos vásárlások során minden esetben a már vásárlásuk időpontjában is korszerűtlen járműveket volt módjában a honvédségnek beszerezni. S míg az adott időszak külföldi hadiipara rohamléptekben fejlődött, Magyarország csupán az „uraságok által már levetett”, korszerűtlen fegyverzettel volt kénytelen gazdálkodni, majd ezekkel az elavult fegyverekkel elindulni a második világháborúba...Azonban, túl felhasználhatóságuk értékelésén, mégis ezek a szerény képességű harcjárművek tették lehetővé a Magyar Királyi Honvédség páncélosfegyvernemének megteremtését. Szerepük így messze túlnő használati értékükön. Érdemes tehát e néhány harckocsitípust emlékezetünkben megőriznünk.(A cikk folytatása a HADITECHNIKA 1993/03 számban található.)(A cikk korabeli elnevezéseit és terminológiáit nem változtattuk meg, egyes kifejezésekre többféle írásmódot is alkalmaztak. A mértékegységek eredetiek, nem számítottuk át SI-be. Szerk.)

 

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya