Raffay Ernő: Ez a népvándorlás minden korábbitól eltér

Forrás: 
hirado.hu

Magyarország több be- és kivándorlási hullámot megért már történelme során, de ezek egyikéhez sem hasonlít a most tapasztalt népvándorlás, melynek egyik fontos állomása hazánk. A migránsok csak úgy emlegetik Magyarországot, hogy Európa kapuja. A migráció hazai történelméről Raffay Ernő történésszel beszélgettünk.

A magyarok Kárpát-medencei történelmüket eleve egy bevándorlással, a honfoglalással kezdték. Erről keveset tudunk, de őseink feltehetően alig néhány év alatt kerítették hatalmukba az avarok és szlávok lakta vidéket. A Magyar Királyság az első nagyobb migrációs hullámot az 1200-as években fogadta, ekkor jöttek be a kunok, mintegy 40 ezren telepedtek le végül a Duna-Tisza közén.

Raffay Ernő a Helyi Híradóknak azt mondta: különösen érdekes emellett a románok betelepülése Erdélybe, akiket a földesurak munkaerőnek hívtak ide, ám a 18. századra lélekszámban már felül is múlták a magyarokat. Bár kulturálisan Erdély továbbra is magyar területnek számított, de ha csak a számokat nézzük, a románok apránként eluralták a területet.

Jelentős volt a cigányság megtelepedése is. Az Indiából származó vándorló népcsoport a 14. században jelent meg Európában. A Balkánon keresztül a földrész minden vidékére elvetődtek, és bár keresztények voltak, eltérő kultúrájukat nem tolerálták, hamar üldözni kezdték őket, és megpróbálták kiszorítani a nyugati államokból. Később több helyen, így Magyarországon is erőszakos letelepítésükkel kísérleteztek, ami részben sikerült is, bár a cigányság egy része még ma is vándorol. Ahol letelepedtek, ott sem sikerült azonban az asszimilálódásuk. Sokszor saját törvényeik, belső szabályrendszereik, szokásaik erősebbek a "befogadókéinál".

Kevesen tudják, de a zsidóság volt a legnagyobb bevándorló etnikum a magyar történelemben. Az Osztrák-Magyar Monarchia idején a Magyar Királyságba 240 ezer izraelita érkezett Európa minden tájáról. A zsidók hamar beilleszkedtek és nagyon jól érvényesültek a Kárpát-medencében. Az 1910-es népszámláláson már 911 ezren voltak, fontos szerepet játszottak az iparban, kereskedelemben, sőt, nagy földbirtokokat is szereztek. Az ezer hold feletti birtokok gazdáinak ötöde vallotta magát zsidónak a századfordulón.

Az első nagy kivándorlásra az 1800-as évekig kellett várni, ekkor Európából közel 20 millió ember ment ki az Egyesült Államokba. Ennek a migrációnak csak az első világháború vetett véget. A Monarchiából mintegy kétmillióan mentek Amerikába, 75-80 százalékuk egyszerű paraszt, többségük fiatal felnőtt. Legnagyobb számban a britek hagyták el hazájukat, mintegy 7 millióan, de 5 millió német is átkelt az óceánon.

Az akkoriban munkaerőhiányban szenvedő Egyesült Államok örömmel fogadta a bevándorlókat. Sok-sok magyar dolgozott az ottani bányákban, gyárakban, építkezéseken és küldte haza a pénzt az itthon maradt családoknak – tért ki rá Raffay Ernő. A kivándorlás szervezett keretek közt folyt, Tisza István miniszterelnök még a legendás Cunard Line hajótársasággal is szerződést kötött: az óceánjárók hetente indultak Hamburgból az Újvilágba, ezer-ezer emberrel a fedélzetükön.

A kivándorlást tehát nem tiltották, a „toborzást”, „felbujtást” viszont igen – ez az embercsempészet akkori megfelelője volt. A szegény földműveseket azzal győzködték, hogy ha Fiumébe eljutnak, onnan már csak a tengert kell átszelniük és az Ígéret Földjén vannak. Ám a viteldíj 180-200 korona között mozgott, ami egy paraszt éves jövedelme volt akkoriban.

Az első világháború után kijelentették, hogy „betelt az amerikai piac”, ám a Horthy-korszakban, 1920 és 1941 között még így is 40-50 ezren hagyták el Magyarországot, jobbára politikai okokból. Hitler miatt sok zsidó távozott, és nagy hatást gyakoroltak az amerikai kultúrára, jelenlétük különösen a szórakoztatóiparban volt szembetűnő.

A második világháború önmagában véve is jelentős népvándorlással járt – emelte ki a történész –, új államok alakultak, az emberek nagy tömege vetődött el messzire az otthonától. Európában 1945-ben mintegy 10 millió hontalan poroszkált. A politikailag két részre szakított földrészen ezután ideológiai alapon tiltották a migrációt, a keleti és a nyugati tömb országai között „vasfüggönnyel” védték a határokat.

Ezen a védvonalon ütött rést Magyarországon az 1956-os forradalom. A szabadságharc rövid hetei, hónapjai alatt a határőrség összeomlott, lehetőséget adva ezzel 200 ezer honfitársunknak, hogy az osztrák határon keresztül Nyugatra meneküljön. Az 1955-ig szovjet megszállás alatt álló Ausztriában együttérzéssel fogadták a magyarokat, akiket végül a világ 37 országa fogadott be.

A menekülteket alaposan leinformálták, majd többségük még választhatott is, hogy hova szeretne emigrálni. A többség angolszász országokat választott új hazának, de az NSZK-ban, Svájcban és Franciaországban is sok magyar telepedett le. Raffay Ernő szerint az '56-os forradalom azon két történelmi pillanat egyike volt, amikor az egész nyugati világ szimpatizált Magyarországgal. (A másik 1849-ben volt, amikor az emigráns Kossuthot hősként ünnepelték Angliában és Amerikában.)

Bár a felsoroltakból kitűnik, hogy a magyar történelemben nem ismeretlen a migráció jelensége, Raffay Ernő szerint a mostani népvándorlás eltér minden korábbitól. „Százezrek, talán milliók érkeznek a miénktől igen eltérő kultúrkörökből, ismeretlen múltú emberek tömegei lépik át Magyarország és Európa határait” – vázolta a történész. Kifejtette: egy ilyen sokaság érkezése már puszta méreténél fogva is megrázza a társadalmakat, ehhez még rossz szándék sem kell. Egy terület kultúráját pedig hosszú távon az ott élő legerősebb, legnagyobb számú etnikum határozza meg. Európának ezt is figyelembe kell vennie a mostani népvándorlás kezelésekor – összegezte Raffay Ernő.

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya