Szarmaták Róma ellen

Forrás: 
alfahir.hu

A hazai történelemoktatásban szinte meg sem említik a szarmatákat, akik a Kr. u. 1. század elejétől háborúkat vívtak a Kárpát-medence nyugati részét elfoglaló rómaiakkal. Az itálaiai sereg megpróbált szövetségi kapcsolatokat létesíteni velük és királyaikat szövetségi rendszerükbe integrálni. 

Sajnos, a hazai tankönyvek és népszerűsítő cikkek nagy része római szempontból írja le a szarmata-római kapcsolatok mibenlétét, őseinket barbárnak nevezik, akik mindig betörtek a római területekre. Arról nincs szó, hogy éppen ők, a lovas népek voltak azok, akik megakadályozták azt, hogy a Kárpát-medence egészében római uralom alakuljon ki, és több nagy háborúban sikeresen feltartóztatták a hódítókat, akik a sok harc után rájöttek arra, hogy nem bírnak keleti szomszédjukkal, ezért inkább szövetségi rendszert, úgynevezettfoederatit alakítottak ki velük.

Szarmata védelem

Az Al-Duna vidékén a két nép között az összecsapásokról már Kr. e. 16-ból értesülünk, amikor is Lentulus Pannonia helytartója és legátusa több csatát vívott a lovas csapatokkal. Pannonia tartomány, a mai Dunántúl a Római Birodalom fennhatósága alá került Kr. e. 9-ben, a Dunától keletre lévő területen a szarmaták állama virágzott, amelynek élén királyok álltak. Ők egyesítették az Alföldön élt különféle szkíta törzseket és egyes kelta maradékokat, akik jelentős szkíta hatás alá kerültek. A szarmaták több nagy hadjáratot indítottak a római területek ellen, valószínűleg vissza akarták szerezni a régi szkíta állam nyugati vonalát, a mai Dunántúlt, ezért többször is megtámadták a római határvidéket. Több nagy betörés II. Constantin (317-361) császár idejében történt.

kép

Egy háború kimenetele

Az egyik nagy közös szarmata és kvád támadás 358-ban kezdődött, és Pannoniát, a Dunántúlt, valamint Moesiát, az Al-Duna menti tartományokat érintette. A szarmaták élén akkoriban Zizais király uralkodott. A támadók végigpusztították a határmenti római tartományokat. Constantin császár, aki akkor Délvidéken, Sirmiumban (Szávaszentdemeter) tartózkodott, megindította hadait a portyázó csapatok ellen.

A túlerővel nem bíró szarmata és kvád vezetők rájöttek, hogy hamarosan alulmaradnak a küzdelemben, ezért ügyes diplomáciai húzással taktikát választottak, és nem támadtak tovább a túlerővel szemben, hanem béketárgyalásokat kezdeményeztek a császárnál, amelyen maga Zizais király is megjelent, hogy megegyezzen a császárral, és megtartsa korábbi kiváltságit. A római táborban megjelentek más előkelő szarmaták, Rumo, Zinafer és Fragelidus, akik a királyhoz hasonlóan megegyezést kerestek a nagy nyugati szomszéddal.

A béketárgyalás menete

A rómaiak valószínűleg nem akartak hosszú háborúba bonyolódni a keleti szomszédokkal, ezért hajlottak a megállapodásra, egyrészt azért, mert a birodalom keleti tartományaiban, a Duna torkolatvidékén megjelent egy új harcias nép, a gót, amely a hunok nyomása elől Európa keleti felén kerestek menedéket. Másrészről a Római Birodalomban akkor már sok szarmata élt, és a császár jogosan tartott attól, hogy ezek rokonaikkal egyesülve hátba támadhatják a légiókat.

kép

Talán a fenti okoknak volt köszönhető, hogy a két fél viszonylag gyorsan megegyezett egymással. A rómaiak a következő feltételt szabták a szarmatáknak. Továbbra is háborítatlanul megtarthatják lakóhelyüket, de a római hadifoglyokat ki kellett adniuk. A császár túszokat kért, mégpedig a szarmata előkelők fiait, akik a béke zálogai lettek, ami azt jelentette, hogyha a szarmaták megtámadják őket, akkor a túszokat kivégzik. A rómaiaknál tartózkodó ifjakat megpróbálták „római” szellemben nevelni, hogy később trónra kerülve lojálisak legyenek velük szemben. A szarmatáknak ezen kívül meg kellett esküdni, hogy a jövőben vonakodás nélkül teljesítik a római parancsokat, ami azt jelentette, hogy háború esetén csapatokat küldenek számukra, illetve megfelelő adóval hozzájrulnak a birodalom költségeihez.

OB

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya