Szent Jeromos és a hunok

Forrás: 
alfahir.hu

Kevesek számára ismert, hogy a hunokról említést tevő Szent Jeromos a Kárpát-medencében látta meg a napvilágot. Halála napján, szeptember 30-án a keresztény egyház rá emlékezik.

Csáktornya szülötte

Szent Jeromost (374-420) egyházatyának hívják a keresztény teológiában, mert sokat tett a keresztény hit terjesztéséért. Ő fordította le latin köznyelvre a Szentírást, majd megírta Remete Szent Pál életrajzát, ezért a magyar alapítású pálos rend tagjai különös tiszteletben részesítették. Az egyik rendbéli szerzetes, Orosz Ferenc magyarul írta meg Jeromos életét. Szent Jeromos Csáktornyán látta meg a napvilágot, ahol később a Zrínyiek rendezkedtek be és fényűző udvartartást alakítottak ki a Muravidéken. Az ókori szent élete jelentős részét a Római Birodalom keleti felében töltötte, egy ideig Konstantinápolyban élt és tanított, majd elvonult Betlehembe, és ott, a világtól elzártan élt keresztényhez méltó életet.

Jeromos a hunokról

Az egyházférfi nemcsak egyházi műveket írt, hanem történeti témájúakat is, amelyekben felbukkannak az akkori világ legerősebb népei, az egy szövetségi rendszerben, a Hun Birodalomban egyesült szkíták és a hunok. Jeromostól megtudhatjuk, hogy a hun csapatok nemcsak Európában jelentek meg, hanem a Közel-Keleten is. A Betlehemben élő a szent életű atya egyszer hírt kapott, hogy Palesztina felé hun csapatok közelednek. Az egyik keletrómai tábornok, Rufinus nem védte meg az ott élőket, hanem inkább megnyitotta számukra a birodalmi kapukat, állítólag így akarta megszerezni a trónt, le akarta taszítani arról a kiskorú Arkadiusz császárt. A hun lovasok akadály nélkül áramlottak a térségbe. Jeromos leírása alapján az egész Palesztinát rémület szállta meg. A „Kaukázus farkasai”, ahogyan a hunokat akkoriban nevezték, végigpusztították Galáciát, Frigiát, Kisázsiát és Szíriát. Fölperzselték az Orontes-folyó mentén fekvő összes várost és félő volt, hogy eljutnak a Keletrómai Birodalom egyik egyházi és civil központjába, Jeruzsálembe is. A római légiók akkor már nem voltak olyan erősek, hogy megvédjék a birodalom keleti határát, sőt Jeromos szerint „a hadsereg távol volt és a polgárháborúkkal volt Itáliában elfoglalva”. A szent megpróbálta híveit megvédelmezni és egyedüli megoldást abban látta, ha hajókat bérel, és híveivel felszállnak a bárkákra és azon menekülnek el a lovasok rohama elől. A szent közelében élők összesereglettek és felszálltak a hajóra és elutaztak egy biztonságosnak tűnő vidékre. Amikor visszaértek, értesültek arról, hogy a hunok megálltak a Libanoni hegyeknél.

A hunok zsoltárjai

Szent Jeromos Betlehemből tájékozódott a keresztény missziós utakról és tudomást szerzett arról, hogy a hunok között nagymértékben terjed a kereszténység. Egyik levelében például a következőt írta:

“Az arméniai nyilas félre rakta puzdráját, a hunok a zsoltárt tanulják, a hűvös szkítákat a hit izzása melegíti. A vörös és szőke géták sátor templomokat hordoznak seregükkel: és lehet, hogy az ellenünk való sikeres csatározásaik tényét az adja, hogy ugyanabba a vallásba hisznek.”

A levélben valószínűleg a kaukázusi hunokról esik szó, ahol már valóban nagyon széles körben elterjedt Jézus tanítása. Az arméniai és az albániai térségben a bronzkor óta szkíta népek éltek, és felettük a Kr. e. 3. századtól a pártus eredetű Arszak-család uralkodott, ők tették államvallássá a kereszténységet a Kaukázusban. Jeromos emellett arról is tudomást szerzett, hogy a korábbi szkíta területeken, az Al-Duna vidékén élt gétáknál ugyancsak terjedt az evangélium. Ennek a magvát még Szent András hintette el, az oda érkezett misszionáriusok pedig éberen tartották a hitet.

OB

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya