Élen a Kárpátia

Forrás: 
alfahir.hu

A szélsőliberális gáncsoskodás ismét kontraproduktívvá vált. A zenekedvelő közönség ahelyett, hogy elfordult volna, ha lehet, még jobban megkedvelte a nemzeti rockzenekart. A heti MAHASZ-lista első helyén az új Kárpátia-album.

A zenekar idén márciusban került az ultraliberális politikusok és közéleti személyek célkeresztjébe. Petrás János, a zenekar énekese és basszusgitárosa ugyanis magas állami kitüntetésben, a Magyar Arany Érdemkeresztben részesült. Fennállásának idén tizedik évfordulóját ünneplő zenekar frontembere akkor úgy nyilatkozott portálunknak, a kitüntetést ugyan személy szerint ő vette át, de az szól az egész zenekarnak, illetve azoknak is, akik az elmúlt években követték a Kárpátia értékrendjét. Petrás leszögezte, ebbe a rajongók is beletartoznak. Mint fogalmazott, ő hiába ír jó szöveget, hiába szerez jó dallamot, ha nincs fogadóközönség, akkor nem ér semmit az egész.

Petrás János szavai a héten beigazolódtak. A MAHASZ 36. heti slágerlistájának első helyén ugyanis az augusztus 20-án megjelent új albumuk, A száműzött áll. Ezzel olyan, szintén ismert neveket utasított maga mögé, mint a Tankcsapda vagy Rúzsa Magdi.

Az alfahir.hu már megjelenés előtt foglalkozott ezzel az új albummal. A zenekar ugyanis idén először három videóklipet is megjelentetett, melyeket az ezen albumon megjelenő dalokra készítettek. A zenekar pedig a forgatás során felmerülő gondolatait folyamatosan megosztotta portálunkkal is.

 

Egy szökött hadifogoly éneke: ITT hallható

videó:

Hintaló: ITT olvasható 

videó:

Busó rege: ITT olvasható

videó:

A száműzött című, most élre tört albumon egyébként további tíz dal hallgatható meg. Közte az először 6 évvel ezelőtt felcsendült Gárda-induló, melyet akkor Petrásék Pörzse Sándor Gárda-alapító kérésére írtak meg. A Kárpátia frontembere idén áprilisban a Bari!kád hetilap kérdésére elárulta, valóban felkerül a korongra a Gárda-induló, amit áthangszereltek fúvószenekarról rockzenekarra, illetve egy újabb versszakot is kapott.

A zenekar sosem rejtette véka alá, nemzeti elkötelezettségét. Így voltak ezzel a hatalmas társadalmi vitát és ellenállást kiváltó új földtörvény kapcsán is. Petrás János a Best of Rock FM-nél járt, ahol az N1 TV is mikrofonvégre kapta a népszerű zenészt.

Szerkesztőségünk ezúton is szívből gratulál a nemzeti rock eme zászlóshajójának a slágerlistán elért helyezéséhez és további sok sikert kíván.

Tudod, miről szól a húsvét? Ismered a szentháromnap ünnepét? A húsvéti hagyományt és kultúrát? Húsvétra való...
Van minden, mint karácsonykor – tartja a szólás, hiszen a karácsony ünneplésének fontos része a gazdag, közös...
Furcsa és különleges nép vagyunk mi, magyarok. Nyelvünk, származásunk, történelmünk mind egyedivé tesz...
A világ szinte minden országa megemlékezik a nemzet szuverenitását, önvédelmi készségét kifejező fegyveres...

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya